Tájékoztató egyes tantárgyak angol vagy német nyelven történő felvételéről a VIK-en

A magyar nyelvű képzésben résztvevő, villamosmérnök és mérnökinformatikus hallgatók számára a VIK lehetővé teszi az angol vagy német nyelvű képzés egyes tantárgyainak felvételét külön térítés nélkül. A két különböző nyelven zajló, de tantárgyanként azonos tartalmú képzés közötti áthallgatást a VIK Kari Tanácsa 2023. október 24-i határozata szabályozza.

Az üzemmérnök-informatikus alapszak, továbbá az egészségügyi mérnöki, gazdaságinformatikus és űrmérnöki mesterszak hallgatói is felvehetik ezeket a tantárgyakat, de mivel ezek általában nem egyeznek meg a saját szakjuk mintatantervi tantárgyaival, teljesítés esetén kreditelismerési eljárást kell kezdeményezniök a Neptun egységes tanulmányi rendszerben leadott 024 (Tantárgybefogadás) kérvénnyel.

Valamely tantárgy áthallgatással, azaz idegen nyelven történő teljesítése esetén, a hallgató az adott tantárgy idegen nyelvű kurzusára nyer felvételt. A hallgató az áthallgatásra történő jelentkezéssel tudomásul veszi, hogy a tantárgy előadásainak, gyakorlatainak és számonkéréseinek nyelve az adott idegen nyelv. A hallgató esetlegesen hiányos nyelvtudásából származó hátrányokért a Kar nem vállal felelősséget. Az áthallgatáshoz legalább középfokú nyelvtudás ajánlott. Az angol nyelvű képzés hallgatói populációja az áthallgató hallgatókon kívül a térítéses angol képzésbe beiratkozó nappali-, valamint különböző csereprogramok (elsősorban Erasmus) hallgatóiból tevődik össze. A német nyelvű képzés hallgatói magyarok. A kar fenntartja magának a jogot, hogy az angolul vagy németül egy adott félévben meghirdetett kurzusok listáját az erőforrások rendelkezésre állásának függvényében megváltoztassa (a tantárgyfelvételi időszak kezdete előtt). Az idegen nyelvű kurzusok órarendi időpontjai a magyar nyelvű kurzusokéitól eltérők is lehetnek, ami egyéb magyar kurzusokkal való ütközést eredményezhet.

 

A magyar képzésben részt vevő hallgatók az angol és német nyelvű kurzusokat az alábbi feltételekkel vehetik fel:

  1. Alapképzésben maximum 15, mesterképzésben maximum 10 kredit értékű idegen nyelvű kurzus vehető fel. A kreditösszegzést együttesen, és nem nyelvenként kell végezni.
  2. Csak olyan idegen nyelvű kurzus vehető fel, amelynek magyar megfelelőjét a hallgató korábban nem kísérelte meg teljesíteni.
  3. Csak az angol vagy német képzés keretében hivatalosan meghirdetett kurzusok vehetők fel. Laboratóriumi kurzusok, Önálló laboratórium, Szakdolgozat-készítés és Diplomatervezés (Diplomatervezés 1. és 2.) nem vehetők fel idegen nyelven.
  4. Az alapképzés mintatanterve első félévének kurzusai nem vehetők fel idegen nyelven.
  5. A jelentkezési határidő az előzetes tantárgyfelvételi időszak vége. A jelentkezést a Neptun egységes tanulmányi rendszerben leadott 018 (Utólagos tantárgyfelvételi/leadási kérelem) kérvénnyel kell kezdeményezni.
  6. Idegen nyelvű kurzust csak korlátozott számú magyar képzésben részt vevő hallgató vehet fel. A felvehető hallgatók száma angol nyelvű képzésben a kurzust felvett hallgatók létszámának 50%-a, német nyelvű képzésben 25%-a, de legfeljebb annyi, amennyi a meghirdetett kurzus(ok) létszámkorlátja alapján lehetséges.
  7. Magyar képzésben részt vevő hallgató csak az idegen nyelvű képzésben részt vevők jelentkezése után kerülhet a kurzusra. Amennyiben ez utóbbi objektív okokból késedelmet szenved, a létszámkorlátot az adott idegen nyelvű képzés felelőse és a tantárgyfelelős egyezteti.
  8. A rendelkezésre álló helyeket meghaladó számú jelentkezés esetén az adott kurzusra bejutás a jelentkezők görgetett tanulmányi átlagának sorrendjében lehetséges.

Megjegyzés: jelen szabályozásban angol és német nyelvű kurzusokon rendre az angol, illetve német nyelvű képzésben meghirdetett kurzusokat kell érteni, a magyar képzésben részt vevő hallgatók számára idegen nyelven hirdetett tantárgyak felvételére az adott képzés feltételei vonatkoznak.

 

Figyelem!

Feltétlenül jelentkezzen az idegen nyelven teljesíteni kívánt tantárgy magyar nyelvű kurzusaira is! Az áthallgatásra vonatkozó kérelem elbírálása elhúzódhat, és sikertelenség esetén már nem feltétlenül tud a tantárgy Ön számára legkedvezőbb kurzusaira jelentkezni!

  

Az angol nyelven felvehető tantárgyak az angol nyelvű képzés programjaiban tekinthetők meg:

https://www.vik.bme.hu/en/education/programs/

Minden olyan tantárgy potenciálisan felvehető, amely az angol nyelvű  képzési programban szerepel, és megfelel a fenti alapelveknek. Az angol nyelvű programban kevesebb specializációt hirdet meg a Kar.

A német nyelven felvehető tantárgyak itt tekinthetők meg:

https://nemet.vik.bme.hu/tanterv/

A villamosmérnöki képzés tanterve eltér a magyar nyelvűtől, a mérnökinformatikus tanterve megegyezik a magyar nyelvűvel. Német nyelven csak az alapképzés egyes közös tantárgyai vehetők fel.