Gratulálunk!

2021. július 7.

A Magyar Tudományos Akadémián hetvenegy tudós vette át oklevelét, köztük öt műegyetemi kar oktató-kutatói - tudósít a bme.hu

„A tudományos minősítés az Akadémia törvény által előírt feladata, közfeladata. Az egyéni kiválóság esetében ennek a minősítési rendszernek immár 25 éve az egyik legfontosabb eleme az MTA doktora cím, amely az Akadémia független testületeinek és szigorú feltételrendszerének köszönhetően a tudományos kiválóság egyik legrangosabb hazai elismerése” – mondta köszöntőjében Freund Tamás. Az MTA elnöke hozzátette, hogy „az MTA doktora cím jelentőségét és annak erősítését az Akadémia 2019-ben megújított küldetése is kiemeli, miszerint Az MTA doktora cím független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást nyújt. Jelentőségének és presztízsének erősítése az Akadémia fontos feladata”.

Fleiner Tamás, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Számítástudományi és Információelméleti Tanszék egyetemi docense kiemelkedő tudományos eredményekkel gazdagította kutatási területét, a stabil párosítások és általánosításaik problémakörét, amelyek legismertebb alkalmazásai között szerepelnek a piactervezési mechanizmusok, a vesecsere-programok és a felsőoktatási felvételi rendszerek. Kutatási eredményei mind a matematikai elmélet és a számítástudományi algoritmusok, mind a közgazdasági-piactervezési alkalmazások tekintetében jelentősek. A kiválasztási függvény általa bevezetett fogalmának segítségével a stabil párosítás létezésének eldöntésére vonatkozó klasszikus eljárások egy messzemenő általánosítása adódik. Fleiner Tamás igazolta, hogy a stabil párosítást megtaláló Gale–Shapley-algoritmus helyessége Knaster és Tarski fixponttételéből is következik. A stabil párosítás témakörében született klasszikus eredményeknek az általánosabb esetekre való kiterjesztésével párhuzamosan új alkalmazási területeket is felismert, többek között a kvótákkal korlátozott felvételi rendszert, valamint az ellátási láncokban felmerülő optimalizálási feladatokat.

Teljes cikk