100 éves a Műegyetemi Rádió Club

2024. május 23.

100 éves a Műegyetemi Rádió Club

 

1924. május 20-án a K épület 1. em 64-ben tartotta alapító ülését a Műegyetemi Rádió Club.

Célkitűzése kettős volt. Egyrészt a rádióamatőr tevékenységen keresztül az önképzés lehetőségének biztosítása, másrészt az egyetemi oktatás segítése. Vezetői az egyetem oktatói közül kerültek ki, míg tagsága - a hallgatókon kívül - nyitott volt az egyetemhez nem tartozó személyek számára is.

Az 1920-as és 1930-as évek a hazai híradástechnika gyors fejlődését hozták. A klub neves szakemberek meghívásával szervezett előadásokat. Eszközfejlesztéseik kiterjedtek a rádió adó-vevőkre, hangfrekvenciás eszközökre. Ezekkel kapcsolatban jelentős volt a szakmai publikációs tevékenység is, rádióamatőr kapcsolataikon keresztül hullámterjedési vizsgálatokat is folytattak.

A 2.világháború után lassan, csökkent aktivitással állt helyre a klub élete. Az 1956-os forradalom idején jelentős volt a Club forradalom hírközlését támogató tevékenysége. Ennek következtében 1975-ig működését betiltották

1975-ben nyílt lehetőség új névvel, mint a Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-MHSZ Rádióklubja, újraindítani a teljes rádióamatőr aktivitást magába foglaló tevékenységet. A fő profil a műholdakhoz kapcsolódott. Megfigyelésük elsődleges célja a műholdak által küldött adatok feldolgozása, értékelése volt. Ehhez a megfelelő adó-vevő-állomást is létre kellett hozni.

Az 1980-as évekkel kezdődően a rádiamatőrködés, mint a sport egyik formája által, létrejött a kapcsolat az AMSAT világméretű szervezet európai ágával. Ennek keretében fedélzeti berendezések készültek a klubban, melyek több műholdon sikeresen működtek. A rendszerváltást követően, 1990-ben a klub visszavette régi nevét, a Műegyetemi Rádió Club nevet.

2006-ban egyetemi hallgatók kezdeményezésére, a klubra támaszkodva, elindult az első hazai műhold, a MASAT-1 fejlesztése, melyet 2012-ben sikerült pályára állítani. Ezt követte 2019-ben a világ első, a világ legkisebb méretű, az űrben kifogástalanul működő műholdja SMOG-P néven, majd 2021-ben a SMOG-1. 2023-ban készült el a SMOG sorozat legnagyobb darabja, az 5x5x15 cm-es MRC-100 , mely jelenleg is kifogástalanul működik.

Összehasonlítva az 1924-es alapítás körülményeit a jelenlegivel, elmondható, hogy a klub működési körülményei alapvetően nem változtak. Munkáját a BME által biztosított helyiségben, eszközeinek, laborjainak igénybevételével végzi. Jelenleg az NMHH -1 műhold fejlesztésén, valamint a leendő magyar űrhajós űrállomás és iskolák közti  kapcsolat előkészítésén dolgozik.

 https://www.bme.hu/hirek/20240523/Radioamatoroktol_a_kismuholdakig_100_eves_Muegyetemi_Radio_Club_MRC

https://gnd.bme.hu/