Aranydiplomások 2007

Vasdiploma 2007.

Kerényi A. Ödön

Állami díjas

1919-ben született Budapesten.

Gépészmérnöki oklevelét 1942-ben szerezte meg, száma: 701.

1992-ben aranyoklevelet, 2002-ben gyémántoklevelet kapott.

Tervező-szerelésvezető mérnökként helyezkedett el a Magyar Siemens Műveknél. A háború után a Magyar Postánál, ill. a Kecskeméti Gyufagyárban dolgozott. Villamosenergiaipari pályafutását 1949-ben a Mátravidéki Hőerőműben kezdte, ahol 1 év múlva már vállalati főmérnök volt. 1953-ban kinevezték a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Villamosenergia Igazgatóság helyettes vezetőjévé, iparági főmérnökké. Részt vett az iparág átszervezésében, az új Villamosenergia Törvény előkészítésében. 1963-tól 1984-ig a Magyar Villamos Művek Tröszt műszaki vezérigazgató-helyettese volt, majd 1984-ben történt nyugdíjba vonulását követően a Tröszt szaktanácsadója 1991 végéig. Jelentős szerepe volt az iparág műszaki fejlesztésében, az erőművi és hálózati beruházások megvalósításában, a villamosenergia-rendszer nemzetközi kooperációs kapcsolatainak kiépítésében, az iparág automatizálásában és számítógépesítésében. Elismert szakértőként működött nemzetközi bizottságokban, hazai és nemzetközi egyesületekben. Tagja a Világenergia Tanács Magyar Bizottságának és az MTA Energetikai Bizottságának. Főszerkesztője volt a Villamosművek Üzemviteli Szabályzatának és az MVMT Statisztikai Évkönyvének. 1963 óta szerkesztője az MVMT közleményeknek. A villamosenergiaipar témáiról szóló cikkeit több hazai és külföldi folyóirat közölte. Eredményes tevékenységéért számos magas kitüntetést kapott. Elnyerte a Déri-, a Szikla Géza-, a Szabó Imre díjat, az MVM Ronkay-, az ETE Energiagazdálkodási, az MEE Életmű díját, kétszer kapta meg a Munka Érdemrend arany, egyszer ezüst, illetve Állami díj ezüst fokozatát. Húsz éves, nyugdíjas-kori munkáját a Kormány a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje adományozásával ismerte el. Életművét is dokumentálja a 2006-ban megjelent "A magyar villamosenergia-iparág története 1888- 2005" című könyve.

Gyémántdiploma 2007.

Huszár Ottó

1921-ben született Budapesten.

Gépészmérnöki oklevelének száma: 12341947.

1997-ben aranyoklevelet kapott.

Az egykori Ganz és Társa Villamossági Rt. presztízsét kiemelkedő tehetségű mérnökök alapozták meg, és őrizték meg napjainkig. Ő is közéjük tartozik. Az alkotó mérnöki munkára való rátermettségét, a villamosmérnöki tudományok elmélyült ismeretét és kreatív alkalmazásának készségét igényes feladatok sikeres megoldásának hosszú sorozatával bizonyította. A rajztábláján öltöttek formát azok az egyenáramú gépek, amelyek a budapesti csuklós villamosokat, a milleneumi földalatti vasutat, a MÁV számos mozdonyát, a Kínának szállított csőgyártó berendezést, a salzburgi trolibuszokat, a kelet-berlini földalatti villamost, az Athén-Pireusz közötti gyorsvasutat, az alexandriai közúti villamosokat hajtották, vagy hajtják ma is. Több, mint egy évtizeden át a Villamosgépek Tanszék külső munkatársa volt. Tervezési gyakorlatokat vezetett, diplomaterveket konzultált és bírált, az alkotó mérnök tapasztalataival nyújtott nélkülözhetetlen segítséget az oktatásnak. Pályakezdő éveitől nyugdíjba vonulásáig a Ganz Villamossági Művek szolgálatában maradt, ritkán látott szép példáját teremtve ezzel a hivatástudatnak és a hivatás iránti elkötelezettségnek.

Munkássága elismeréseként megkapta a Ganz Ábrahám nevét viselő vállalatok alapítványának életmű díját, valamint minisztertanácsi elismerésben részesült.

Szepessy Sándor

1922-ben született Budapesten.

Gépészmérnöki oklevelének száma: 1190/1947.

1997-ben aranyoklevelet kapott.

Nagyon fiatalon bizonyította kitűnő vezetői képességeit. Alig kétéves diplomával rendelkezve, 1949-től a Dinamó Elektromotorgyár, majd 1953-tól 1955-ig a Villamos Forgógép Tervező Iroda főmérnöke volt. 1955-től tíz éven át az Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézetben irányította az indukciós motorok, kisfeszültségű készülékek, villamos háztartási eszközök, villamos nagykonyhai berendezések, világítótestek terveinek kidolgozását. Pályája delelőjén, 1966-tól 1988-ig az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság főosztályvezetőjeként a villamosítási és villamos gyártási szaktitkárságot vezette. Az itt töltött 22 év alatt csaknem 300 olyan nagy horderejű műszaki tanulmány elkészítését koordinálta, amelyek alapjául szolgáltak az erősáramú villamosításnak és a villamosipar modernizálásának. 1955-től a Magyar Elektronikai Egyesület elnökségének tagja, később szakosztályi titkár, majd 25 éven át főtitkár. Vezetése alatt az Egyesület páratlan fejlődésnek indult, taglétszáma megkétszereződött. Megkezdődött a nemzetközi kapcsolatok egyre szélesebb körű kibontakozása is. 1990-ben az Egyesület tiszteletbeli elnökévé, 1955-ben pedig az Egyesületi Tanács alelnökévé választotta. Több mint 200 publikációja jelent meg.

Munkássága elismeréseként megkapta a Bláthy díjat, a MTESZ díjat, az MEE Elektrotechnikai díját, az Eötvös Lóránd díjat és az Életmű díjat.

Aranydiploma 2007.

Aller Mihály

1931-ben született Kónyban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 171/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanika szakon. A végbizonyítvány megszerzése után a Geofizikai MMG laboratóriumában dolgozott, majd 1959-ig a MERT-nél export híradástechnikai cikkek minőségi felügyeletét végezte. 1960-tól a MALÉV MEO-nál vezetői munkakörben légijárműveken és laboratóriumokban végzendő munkák ellenőrzésének irányítását végezte. Részt vett a hajózó- és műszaki állomány szakmai oktatásában. Mint szakmai fordító, magyarra fordította a repülés területét érintő angol nyelvű szakmai anyagokat. 1963-tól légijárművek éves légialkalmassági vizsgálatát végezte, részt vett balesetek és kritikus helyzetek kivizsgálásában. 1973-tól átszervezés révén légügyi hatósági jogkörrel, balesetkivizsgáló csoportvezető kinevezést kapott, folytatta a légialkalmassági vizsgálatokat. Az 1991-ben történt nyugdíjazása után 1992 végéig szerződéssel, majd 2000-ig esetenkénti megbízással folytatta munkáját.

 

Anda Géza

1934-ben született Dunaszerdahelyen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 61/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-ben félmunkaidőben a Transzformátor és Villamoskészülékek Gyáránál helyezkedett el, ahol törpetranszformátorok méretezésével foglalkozott. Napi feladatai mellett készítette diplomatervét, annak megvédése után konstrukciós fejlesztési területen a vállalat alkalmazottja lett csoportvezető, osztályvezető, főosztályvezető beosztásban. Fő munkaterülete a középfeszültségű műgyanta szigetelésű mérőváltók tervezése, fejlesztése volt. 1964-ben megalakult a Villamos Berendezés és Készülék Művek, ahol a továbbiakban főosztályvezetőként tevékenykedett. 1994-ben a vállalat a német AEG céggel közösen vegyes vállalatot hozott létre AEG Union néven. A vállalat a tulajdonosváltást követően Alstom néven tevékenykedett, ahol a konstrukciót irányította 2002-ben történt nyugdíjazásáig. Számos külföldi szakmai tanulmányúton vett részt, a vállalat képviseletében több országos szakmai szabvány, műszaki utasítás, típusterv kidolgozásában vett részt. A vállalati törzsgárda oklevélen túl több szakmai munkát elismerő kitüntetést kapott. Tevékenysége során kiváló feltaláló ezüst és arany fokozatú kitüntetésben részesült. A vállalaton belül szervezett különböző oktatási feladatokban is részt vett.

Bagarus György

1928-ban született Szepetneken.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 69/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. 1957-től a Pécsi Posta Igazgatósághoz került. Feladata volt az áramszolgáltatói vállalatok által benyújtott távhatásvédelmi számítások ellenőrzése. Szakismeretét a Mérnöktovábbképző Intézet által szervezett előadásokon bővítette. 1965-ben osztályvezetői, 1978-ban távközlési és műszaki igazgatóhelyettesi megbízást kapott. E munkakörben feladata a postaszolgálat igazgatási területére eső járási székhelyeken új postahivatalok létrehozása volt. Az egyik feladata a zalaegerszegi forgórendszerű automata távbeszélő központ megépítése volt. A Pécs-Budapest közötti vasútvonal villamosításával kapcsolatos távközlési feladatok megoldásában is közreműködött. A vezérigazgatóság megbízásából munkatársaival együtt vállalta a korábbi forgórendszerű helyi és helyközi automata távbeszélő központok helyett a Crossbar típusú központokkal való megoldást. A beruházást az Ericsson Gyár megbízottjával tartott szoros kapcsolat eredményeképpen sikerült elkészíteni. A feladatok irányításához szükséges szakismeretek megszerzése érdekében a vezérigazgatóság delegáltjaként részt vett Svédországban és Dániában már működő berendezések tanulmányozásában. Munkája elismeréseként pénzjutalomban és kiváló dolgozói kitüntetésben részesült. A határőrség távbeszélő hálózatának kiépítésének elősegítése és megoldása eredményeképpen honvédelmi érdeméremmel tüntették ki. Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága 1985-1990 közötti ciklusra műszaki tudományi szakbizottsága tagjává és az információs technikai és kommunikációs munkabizottsága titkárává választotta. 1986-ban nyugdíjba vonult, 1994-ben mozgáskorlátozottá vált, így további komoly szakmai tevékenységet nem folytathat.

Baranyai József

1933-ban született Sopronban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 11/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét. Az egyetem elvégzése után a Budapesti EKM-ben helyezkedett el üzemmérnöki, majd technológusi beosztásban. Ezt követően az ÉMÁSZ Hatvani Hitelesítő Állomásán üzemmérnök, később állomásvezető volt. Főmérnöki beosztásban a Hatvani Kórházba került, majd a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat fejlesztő mérnöke, utána a Hatvani Polgármesteri Hivatal fő energetikusa volt. 1994-ben vonult nyugdíjba. Nyugdíj mellett meghívott előadóként szakmai és munkavédelmi előadásokat tartott, 1987-ben munkavédelmi szakmérnöki képesítést szerzett.

Bazylczuk Eryk

1933-ban született Mülchouseben.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 69/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. A diploma megszerzése után 1961-ig a BELMA Bydgoszcz Elektrogépészeti Berendezések Gyárában dolgozott, majd a PROCZESAM Bydgoszcz villamos mérőlaboratórium szervezője és vezetője lett. 1962-1987 között a POLON Bydgoszcz Dozimetrikus Készülékek szerkesztő laboratóriumának vezetője, 1995-ig külkereskedelemmel és marketinggel foglalkozott. Érdekesebb munkái: nukleáris orvosi laboratórium tervezése és indítása, radiometrikus készülékcsalád fejlesztése és gyártásba bevezetése, pajzsmirigy jódfelszívás értékelő készülék, élőszervezet izotóp vértérfogatmérő készülék, vesedinamikát mérő készülék, izotóp vastagságmérő, fejlesztése. Munkáiért állami díjat és megyei díjakat kapott. Műszaki szakmai és környezetvédelmi, ismeretterjesztő cikkeket szakmai folyóiratokban jelentet meg, szerzője a Sugárvédelem az ember környezetében című műszaki könyvnek. Magyar/lengyel lengyel/magyar nyelvre fordította a Győri, illetve a Budaőrsi Ipari Park kivitelezési és megvalósulási dokumentációját.

Berzsenyi Ferenc

1934-ben született Zalaegerszegen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 80/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. Mérnöki munkáját Zalaegerszegen kezdte. Első munkahelyén, a Kőolajfinomítóban, a technológiai folyamatok mérésével, majd automatizálásával foglalkozott, mint a műszerész csoport vezetője. Később régi középiskolájában műhelyfőnök lett, villanyszerelő és rádióműszerész tanulók oktatását is végezte. Mérnöktanári kinevezést kapott a helyi gépipari technikumba, ahol a fizika és az elektrotechnika tárgyakat tanította. Később egy mezőgazdasági beruházási vállalat megyei kirendeltségéhez került, melynek tervezési osztályán villamos tervező, majd csoportvezetőként vezető tervező dolgozott. 1992-ben nyugdíjba vonult.

Dr. Besse Lajos

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének kelte: 1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a Zürichi Egyetemen. Fiatal mérnökként a Landis und Gyr AG vállalat alkalmazta, mint kutatási osztályvezető. Az első tranzisztorok (OC-71) gyakorlati felhasználása, az olaj fűtés általános elterjedése és a klíma berendezések automatikus szabályzása adták az első feladatokat. Közben a tranzisztorok is tovább fejlődtek és az első digitálisan működő tranzisztoros számítógép (Univac és IBM) elérte a kutatásban dolgozó tudományos közönséget. Az eddigi, félig az iparban, félig az egyetemen eltöltött tevékenységei 1966-tól jelentősen megváltoztak. Genfben megalakult a CERN, a közös európai atomkutató központ és vele együtt az ETH-n egy új egyetemi csoportot bíztak meg egy önálló svájci kutatóközpont tervezésére. Itt a tervezési és csoportvezetési feladathoz tartozott egy számítógép-vezérlésű központi szabályozás bevezetése. Ez a feladat több mint ezer nagypontosságú paraméternek mérése és vezérlése volt. Ezt a munkát az egyetem 1974-ben doktori cím elismerésével jutalmazta. 1980-ban elhagyta az Atomkutató Intézetet és visszatért az egyetemre. Ott átvette a Villamosmérnöki Karon egy digitális képfeldolgozó csoport kialakítását. A Zürichi Egyetemről 1995-ben vonult nyugdíjba.

Bíró Piroska Szabó Lászlóné

1932-ben született Tiszakürtön.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 416/1965.

1965-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. Első és utolsó munkahelye a Remix Rádiótechnikai Gyár volt. Először üzemmérnökként dolgozott a Műanyagkondenzátor üzemben. Egy év múlva a Fejlesztési Osztályra került, ahol szintén Al. fólia fegyverzetű papír ill. műanyag-dielektrikumú kondenzátorok fejlesztésével foglalkozott, eleinte beosztottként, majd osztályvezetői beosztásban. Feladata volt az általuk tervezett típusok kísérleti, prototípus és null szériáinak elkészítése, valamint az érvényes termék ill. országos szabványok szerinti vizsgálatok elvégzése, a HIKI, MEEI intézetekben történő vizsgáltatása. Legemlítésre méltóbb munkája a Siemens cégtől vásárolt gyártósorok honosítása volt a Remix Szombathelyi Gyáregységében. Fejlesztési munkájával összefüggésben részt vett ágazati és országos szabvámyok készítésében. Szoros kapcsolatban volt a Siemensszel, valamint NDK, CSSZK és Lengyel kondenzátor gyárakkal, ahol több alkalommal tanulmányúton is volt.

Bodnár Attila

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 119/1961.

Tanulmányait 1957-ben fejezte be. 1958-tól a MTA Központi Fizikai Kutató Intézetbe került, mint műszaki fejlesztő, később tudományos munkatársként és témavezetőként tevékenykedett. Munkája során nukleáris, digitális adatfeldolgozó, elektronikus berendezések, mérőműszerek fejlesztésében, elektroncsöves valamint félvezetős számlálók fejlesztésében vett részt. 1961-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. 1965-től az Elektroimpexnél a Híradástechnikai Export osztályvezetője,

feladata volt a híradástechnikai berendezések exportja valamennyi relációban, mintegy 15 hazai partner híradástechnikai és stúdiótechnikai termékeit képviselte. 1982-től a bécsi kereskedelmi kirendeltségen, mint elektromos ipari szaktitkár kb. 25 hazai technikai cég export ügyeivel foglalkozott. Bécsből hazatérve műszaki szaktanácsadóként az Elektroimpexnél dolgozott nyugdíjazásáig.

Bodonyi Endre Béla

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének kelte:1961.

1961-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a Brooklyni Politechnikai Intézetben (ma New Yorki Egyetem). Diplomatervét az impulzus-zajok elméletéről írta, ezt az IRE Professional Group on Communications Systems 1961 decemberi számában leközölte. 1957-ben az RCA Communications Systems vállalatnál helyezkedett el tervező mérnökként. Itt a nagytávolságú, tengerentúli távíró/Telex és FAX berendezések tervezésével foglalkozott. 1960-tól az Institute of Radio Engineers rendes tagja lett. 1961-től a TELE-SIGNAL Corp. Céghez került, ahol rövidesen az analóg tervezési osztály főmérnökének nevezték ki. 1968-ban két kollegájával együtt saját vállalatot alapított, profiljuk a tranzisztorizált modern multiplex berendezések tervezése és gyártása volt annak a szabadalomnak alapján, amit 1970-ben jegyeztettek be. Gyártmányaiknak rövid idő alatt sikere lett, így nem egész egy év elteltével a vállalatot tovább fejlesztették. Berendezéseiket sok nagy multi-nacionális cég szabványossá tette, így termékeik eljutottak a világ 75 különböző országába. Mint a vállalat vezérigazgatója, a technikai fejlesztéssel és a pénzügyi felülvizsgálatokkal foglalkozott 1985-ig. Azóta több kisebb, kezdő vállalat elindításában vett részt mint tanácsadó és az igazgatói tanács tagja.

Bollók Lajos

1933-ban született Papkeszin.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 24/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-től az Erőmű Tervező Iroda gyakornoka lett, majd a diploma megszerzése után új feladatai voltak a KFKI területén épülő első magyar atomreaktor elektromos generáltervezési munkái. A kutató reaktor üzembe helyezése után a MTA KFKI tudományos munkatársa lett. Feladata a reaktorirányító rendszerekkel kapcsolatos hazai kutatási, fejlesztési és tervezési munkák végzése volt. Részt vett a BME Oktató és Kutató Reaktorának tervezési, üzembe helyezési, és az üzemeltető személyzet kiképzési munkáiban. Elvégezte az OAB Atomtechnikai Tanfolyamát. Szakmai munkásságát MTA Intézeti Díjjal ismerték el. 1972-től a Badeni Brown Boveri Vállalat Erőmű Műszerezés és Automatika Osztályán dolgozott, ahol a gázturbinás erőművek tervezésével foglalkozott. 1976-tól a Kernkraftwerk Leibstadt AG munkatársa lett, ahol az atomerőmű rendelkezésre állósági és megbízhatósági vizsgálatainak felelőse, az atomerőmű irányító rendszere üzembe helyezésének irányítója volt. Reaktormérnöki továbbképzésen vett részt a General Electricnél, USA, 1979-ben. Alapító tagja az ANS Svájci szervezetének, több mint 20 nemzetközileg is elismert publikációja jelent meg. 1998-ban vonult nyugdíjba.

Bózsó István

1933-ban született Szegeden.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 113/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. 1957-1994 között folyamatos munkaviszonyban állt a Műszeripari Kutató Intézet Villamos Műszer Osztályán. Fő tevékenysége a villamos- és nem villamos mennyiségek mérésére, valamint az ezekhez szükséges berendezések tervezésére, építésére és karbantartására terjedt ki. Beosztásai tudományos munkatárs, főmunkatárs, majd tudományos tanácsadó voltak. Munkássága elején elektromechanikus eszközökkel megoldható feladatokkal foglalkozott. A digitális technika elterjedésével tevékenysége erre a területre tolódott, kezdve a Ge tranzisztoros logikai áramkörökkel, majd TTL integrált áramkörökkel és ezeket követően mikroprocesszoros modul kártyákból kialakított, elsősorban ipari üzemekben telepített egyedi, villamos energiagazdálkodási berendezések fejlesztésével. A nagyobb fejlesztések csoportmunkában folytak, ezekben eleinte munkatársként, később témavezetőként vett részt. Több szolgálati szabadalom résztulajdonosa, ezek közül nagyobb számban működtek légnedvesség mérő- és szabályozó berendezések. Munkahelyén folyó munkákról és eredményekről majdnem minden évben tartott előadást szimpóziumokon és konferenciákon, társszerzőként megjelent "Regisztráló és Adatrögzítő Berendezések" című könyve a Műszaki Könyvkiadónál nívódíjat kapott. Több kiváló dolgozó és kiváló feltaláló kitüntetés tulajdonosa.

Burghardt László

1933-ban született Békéssámsonban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 88/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957 augusztusában lépett munkaviszonyba a Transzvill, Transzformátor és Villamoskészülékek Gyárba. Az első évben a gyár termékeinek megismerése céljából a MEO-ban kapott beosztást, majd 1958 végétől a Tervezési Osztályon daruk és szerszámgépek vezérlésének tervezése volt a feladata. 1964-től megbízást kapott a kisfeszültségű berendezések tervezési osztályának vezetésére. Részt vett több külföldre szállított berendezés üzembe helyezésénél és átadásánál. 1973-ban, az akkor megalakult Vállalkozási Főosztály vezetésére kapott megbízást, mely feladatot 1984-ig látta el. Irányításával valósult meg többek között az NDK-ban komplett könnyűfém hengermű, Algériában egy cementmű villamos berendezése. 1984-től az ÉLGÉP fővállalkozási osztályvezető helyettese. 1987-től 1993-ban történt nyugállományba vonulásáig a Ganz Elektronikai Leányvállalat, illetve ennek jogutódja, a Ganz Automatika Kft. kereskedelmi vezetője volt. Ezen idő alatt részt vett több egyiptomi szivattyútelep villamos berendezésének tervezésében is.

Csajághy Ildikó Heppes Aladárné

1934-ben született Pécsett.

villamosmérnöki oklevelének száma: 179/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. 1957-1960 között a Mechanikai Mérőműszerek Gyárában üzemmérnök, 1966-ig a Műszeripari Kutató Intézet tudományos munkatársa volt. 1983-ig a Magyar Szabványügyi Hivatalban a nemzetközi szabványosítási munkacsoport vezetését végezte. 1983-1985 között az Országos Mérésügyi Hivatal munkatársa volt. 1985-ben egészségügyi okokból nyugdíjba vonult.

Cseh Béla

1934-ben született Pakson.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 164/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Egyetemi tanulmányai befejezése után a Győri Áramszolgáltató Vállalatnál helyezkedett el próbatermi mérnökként. Ezt követően a Győri Szerszámgépgyár energetikusa volt, majd 1960-tól az Oroszlányi Szénbányáknál vállalati főenergetikus és villamossági vezető, 1976-tól beruházási osztályvezető volt. Munkaköre elsősorban az erősáramú szakterület ismeretét követelte, ezért beiratkozott a Villamosmérnöki Kar erősáramú szakának levelező tagozatára, ahol 1961-ben végbizonyítványt szerzett. Jelentős feladatai közé tartozott a bányaüzemek villamosenergia ellátásának teljes rekonstrukciójában és a Márkushegyi Bányaüzemek beruházási munkáiban való részvétel. A bányászatban eltöltött munkáját a Bányászat Kiváló Dolgozója, Kiváló Munkáért, Bányász Szolgálati Érdemérem, Kiváló Újító, Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetéssel ismerték el. 1992-ben megkapta a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Kandó Díját.

Csikós István

1930-ban született Tápióbicskén.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 42/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az egyetem elvégzése után a Különleges Villamosgépgyárban kezdett dolgozni, mint tervező mérnök. 1960-tól már próbaterem vezetőként tevékenykedett. 1963-ban az Egyesült Villamosgépgyárba került szintén próbatermi vezetői beosztásba. 1972-től a MERT-nél mérnök specialista, 1975-től az EVIG Kismotorgyárában műszaki ellenőrzési osztályvezető volt. 1985 től az 1990-ben történt nyugdíjazásáig az ELCO MEO osztályának vezetője volt.

Czeglédi Ferenc

1933-ban született Göncön.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 6/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-1959 között az Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézet tervező mérnöke volt, feladatai közé a villamos készülékek és berendezések tervezése, laboratóriumi vizsgálata tartozott. 1959-1960 között az ÉMÁSZ Miskolci Üzletigazgatóság üzemviteli mérnöke, majd az ÉMÁSZ Vállalat Műszaki Fejlesztési Osztály csoportvezetője, 1969-től osztályvezetője volt. Feladata volt a vállalat védelem-automatizálási, túlfeszültség-védelmi, hírközlési tevékenységének tervezési, üzemeltetési, hibaelhárítási, telepítési, karbantartási feladatainak szakmai irányítása. 1974-től a vállalat üzemviteli osztályvezetőjeként főmérnök helyettesi munkakört látott el. 1976-tól az ÉMÁSZ Salgótarjáni Üzemigazgatóság vezetője, majd 1992-től a megalakult részvénytársaság vezérigazgatója volt. 1994-től az AEG/Alstom, Areva/Északmagyarországi Képviselet vezetője. Legfontosabb feladatai közé a cég termékeinek értékesítése, tervezése, a kivitelezések helyszíni ellenőrzése, szerviz tevékenység szervezése, ellátása, piackutatás tartozik. A Magyar Elektrotechnikai Egyesületben megbízásos munkaként számos tanulmányterv szerzője, tervezési, mérési munka vezetője, irányítója volt. Szakmai munkáját 1989-ben Kandó Kálmán díjjal ismerték el.

Darányi Éva Silló-Seidl Györgyné

1934-ben született Budapesten.

oklevelének száma: 656/1958.

1957-ben elhagyta az országot és tanulmányait Párizsban folytatta. 1957. novemberéig a "Trefileries et Laminoires des Havres" párizsi laboratóriumaiban kutatómunkát végzett. Közben 1958-ig a Párizsi Filmfőiskolára járt. Ennek befejezése után az Elsin Electronics Corporation-nál, New Yorkban mérnökként dolgozott. 1959-ig a Telechrome Manufacturing Corporation alkalmazta mérnöki beosztásban, ahol a színes televíziós stúdió berendezéseket készítettek. 1959 júniusától Frankfurt am Main-ban él. Itt 1963-ig egy statikus irodában dolgozott.

Etényi Ákos

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 63/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Mérnöki tevékenységét 1994-ig a Villamosgép és Kábelgyár, később Egyesült Villamosgépgyár alkalmazásában végezte. Rövid ideig aszinkron gépek gyártmányszerkesztésében részfeladatokat kapott. Ezeket követően még számos vizsgáló berendezést kellett terveznie, pl. a nyomásálló tokozású motorok és készülékek vizsgálatához zárt rendszerű robbantó állomást, egyenáramú és trakciós motorok, hegesztőgépek, autókürt, stb. vizsgálatára alkalmas berendezéseket. A vállalat a fejlesztési feladatok ellátására tervező és kivitelező egységet hozott létre, itt a tervezési osztály vezetését kapta feladatul. Mérnöki ismereteit automatika, vezérléstechnika irányában bővítette. Osztályvezetői munkája mellett a tervezésből is kivette részét. Éveken át kapcsolatban volt a BME Automatika Tanszékével, diplomaterv feladatokat írt ki. Tagja volt az Állami Vizsgabizottságnak, konzulensi és bírálói feladatokat vállalt. 1990-ben a cég valamennyi egységét társasággá alakította. A célgéptervezésre, gyártásra és karbantartásra szervezett Kft. ügyvezetésével bízták meg. 1994-ben, tartalmas mérnöki életpályával a háta mögött, nyugdíjba vonult.

Fazekas Ágota Dr. Mohácsi Sándorné

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 80/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Oklevelének megszerzése után 1963-ig az Elektromechanikai Vállalat labormérnökeként dolgozott katonai adó-vevők fejlesztésén. Házasságkötése után 1964-től Erlangenben, a Siemens-Schuckert cég egyik kísérleti laboratóriumában mint labormérnök, egy kísérleti reaktor részére forgóáramú generátort fejlesztett. Villamosmérnöki munkáját első gyermekének születése után -- 1966-ban -- abbahagyta. Miután mind a három gyerek már egyetemista volt, ismét dolgozni kezdett Németország legismertebb közvélemény kutató intézetében "Institut für Demoskopie Allensbach" 1991-ben. Innen ment nyugdíjba 1999-ben.

Fogarasi Ferenc

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 160/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után az Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalat Győr Városi Kirendeltségén kezdett dolgozni, majd a központba került főmechanikusi beosztásba, ahol a berendezéseik karbantartási kérdéseivel foglalkozott. 1964-től üzemviteli osztályvezető, ill. főosztályvezetői beosztásban fő feladata a vállalat háromlépcsős szervezetének kialakítása, a korszerű üzemviteli technológiák meghonosítása volt. Beosztása megtartása mellett 1979-1982 között a vállalat Zalaegerszegi Üzemigazgatóságát is vezette, majd az 1992-ben történt nyugdíjazásáig a műszaki vezérigazgató helyettese volt. A szorosan vett áramszolgáltatói technológiák bevezetése mellett sok szervezeti fejlesztést irányított, a munkaszervezet átalakításától a számítástechnika bevezető lépéseiig. Több szakmai tanfolyamot végzett, tanfolyamokon és iskolákban tanított. Érettségi vizsgákon rendszeresen elnökölt, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán vizsgabizottsági tag volt. Aktív résztvevője volt szakmába eső tanulmányok készítésének. Tudományos egyesületek munkájában tagként, vezetőként jelenleg is részt vesz. Munkásságát számos gazdasági és honvédelmi kitüntetéssel ismerték el.

Forgó Dezső

1933-ban született Csongrádon.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 378/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú és híradástechnikai szakon. Az oklevele megszerzése után a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárba nyert felvételt gyártmányfejlesztői munkakörbe. Iparági profilrendezés miatt 1965-ben folyamatos jogviszonnyal a Telefongyárba helyezték át. Gyártmányfejlesztői tevékenysége továbbra is a sokcsatornás, átviteltechnikai rendszerek berendezéseinek a fejlesztése volt. Több oktatási éven keresztül mellékfoglalkozásban a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán oktatóként dolgozott docensi beosztásban. 1969-1972 között a Budapesti Külkereskedelmi Vállalat Műszaki Konzultációs Irodáját vezette Moszkvában. Külszolgálata befejezése után közel 20 éven keresztül a Telefongyár Kereskedelmi Főosztályának vezetője volt. Munkájáért több alkalommal kapott kiváló dolgozó kitüntetést. 1991. szeptember 1-én a Siemens a Telefongyárat privatizálta, és az analóg átviteltechnikai rendszerek gyártása átkerült az EPOS-PVJ Villamos Rt-hez. A továbbiakban itt dolgozott kereskedelmi igazgatói beosztásban, 2003-ban történt nyugállományba vonulásáig.

Forintos György

1924-ben született Sümegen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 172/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megszerzése után a BHG Híradástechnikai Gyárban dolgozott, ahol URH fejlesztésen, majd az Átviteltechnikai Osztályon fejlesztő mérnökként dolgozott. Két szolgálati találmányáért kiváló feltaláló címet kapott. 1965-től a Telefongyárba helyezték át, ahol változatlan munkakörben, fejlesztőmérnökként dolgozott. 1984-ben történt nyugdíjazásáig, a Telefongyárban szakmai tapasztalatait, mint villamosmérnök a telefongyári termékek árképzése területén hasznosította. Aktív évei alatt, kb. 5 évig a Kandó Kálmán Híradás és Műszeripari Technikum esti tagozatán a Villamos mérések című tárgyat oktatta, a laboratóriumi mérési gyakorlatokat vezette és e tárgyból vizsgáztatott. 1989-ig a Magyar Média üzletkötő szaktanácsadója volt, a Híradástechnika és a Finommechanika-és Mikrotechnika című METESZ lapok szerkesztőbizottságaiban a gyártmány-ismertető szakírások szervezésével és azok sajtó alá rendezésével foglalkozott.

Forró János

1930-ban született Bonyhádon.

villamosmérnöki oklevelének száma:9/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A mérnöki szakmában eltöltött 42 év alatt egyetlen munkahelye volt, a Csepel Vas-és Fémművek. Kezdő mérnökként a hazai elektrosztatikus porleválasztás tervezésével, gyártásával és üzemeltetésével foglalkozott. 1960-tól a Tröszt vállalatainak központi villamos forgógép javításának megszervezése és technológiájának kidolgozása volt a feladata. 1964-től a Csepel Művek központosított villamos karbantartó gyárát vezette. Az elért eredményei alapján 1974-től a Tröszt főmechanikusa, majd 1980-tól nyugdíjazásáig a Csepel Művek műszaki fejlesztési igazgatója volt. A fiatal villamosipari szakemberek oktatását és továbbképzését mindig kiemelt feladatának tekintette. Megszervezte az ipari tanulók próbatermi mérési gyakorlatát, részükre külön mérő-labort létesített. A Csepeli Oktatási Intézetben mint óraadó mérnök, a korszerű karbantartást oktatta. Irodalmi munkái a korszerű villamos karbantartás témaköreivel foglalkoztak, publikációi a Csepeli Műszaki Szemlében, a Minőség és Megbízhatóság, a Villamosság c. folyóiratokban jelentek meg. Az újítási mozgalomban a kezdetektől részt vett, aranyjelvényes újító, és három elfogadott és alkalmazott szabadalma van. 1952-től tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek, több szakmai előadást tartott és számos bemutatón vett részt. Munkája elismeréseként megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, a Magyar Népköztársaság Érdemrendet, Miniszteri Kiváló Dolgozói kitüntetést, a Csepel Vas-és Fémművek Nívó Díját, és számos kiváló dolgozói, többek között a Testnevelés és Sport kiváló dolgozója kitüntetést.

Froemel Károly

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 145/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Oklevelének megszerzése után az Orion Rádió és Villamossági Vállalatnál helyezkedett el, onnan ment nyugdíjba 1993-ban. A vállalat Műszerosztályán beosztott műszerfejlesztőként kezdett, ahol az induló televízió gyártáshoz szükséges vásárolt és célműszerekkel kezdtek foglalkozni. Később a műszerfejlesztés vezetője lett, majd osztályvezetőként az Orion teljes műszerprofiljának vezetését vette át, mely részleg minden olyan alegységgel rendelkezett, melyek külső kiszolgáló tevékenység nélkül biztosították a feladat teljes körű ellátását. 1983-ban bejelentett és elfogadott, egy kollegájával közös szabadalom alapján gyártották a tv-vevők középfrekvenciás egységeit. Az 50-es évek végétől több évtizeden keresztül a Rádiótechnika folyóirat külső munkatársa, majd szerkesztő bizottsági tagja volt. Rendszeresen jelentek meg cikksorozatai rádió- és tv-vevőkkel kapcsolatos műszer és méréstechnikai tárgykörben. 1968-1978 között a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán másodállásban adjunktusként rádió és televízió vevők méréstechnikáját oktatta, beleértve az alkalmazandó műszerek elvi felépítését is.

Funcs József

1931-ben született Városlődön.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 99/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-től az 1993-ban történt nyugdíjazásáig az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat veszprémi üzletigazgatóságnál dolgozott. A vállalatnál szinte minden műszaki szakterületen dolgozott. Volt beosztott mérnök, üzemvezető helyettes, önálló mérnök, üzemviteli osztályvezető, üzemigazgatósági főmérnök, végül üzemigazgató. Munkaviszonya során az MVM Rt. és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület küldöttjeként számos külföldi szakmai tanulmányúton vett részt. Több szakmai munkát elismerő, kiváló dolgozó vállalati és miniszteri oklevelet kapott. Tizennyolc évig tanított a veszprémi Vegyipari Középiskola villamos levelező tagozatán villamos tárgyakat. Részt vett a vállalat és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület keretei között szervezett tanfolyamokon oktatóként, vizsgáztatóként és vizsgaelnökként. Az 1965-ben megalakult Magyar Elektrotechnikai Egyesület veszprémi szervezete első titkára, majd elnöke volt. 1979-ben a MTESZ megyei emlékéremmel, 2000-ben a több évtizedes szakmai, tudományos és társadalmi munkája elismeréseként Életpálya díjjal tüntette ki.

Gajer Ferenc

1934-ben született Rákospalotán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 102/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanika szakon. 1957-ben kezdett el dolgozni tervező mérnökként az Egyesült Izzó Mintagépgyárának elektronikus műszer fejlesztésén, amelynek 1959-től vezetője lett. Ebben az időben három szabadalma lett a félvezető gyártás ellenőrzése céljára. 1963-65 között az Elektrotechnikai KTSZ műszaki vezetője lett, itt elektronikai mérőműszereket gyártottak, főleg exportra. 1971-ig a VEGYTERV Műszer Osztályán vegyipari üzemek műszerezését tervezte. Itt ismerkedett meg a villamos berendezések robbanás védelmével, amely későbbi pályáját meghatározta. 1972-1990 között az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőségen a villamos biztonságtechnika főmérnöke lett. Leginkább a villamos berendezések robbanás védelmével és az aktív katódos védelemmel foglalkozott. Szakkönyveket írt, majd országos posztgraduális képzést szervezett. Három szabadalma készült ebben az időben. Országos jelentőségű gázipari létesítmények üzembe helyezésénél volt közreműködő, pl. az algyői gázüzemek, a földalatti gáztárolás, a Barátság és a Testvériség távvezetékek. 1992-2001 között a CORROCONT Kft. menedzsere lett, a cég nyugdíjba vonulásakor gazdaságosan működő, külföldi kapcsolatokkal rendelkező középvállalkozássá fejlődött.

Gombkötő István

1932-ben született Ozorán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 80/1960.

1960-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Az egyetem elvégzése után a Posta Rádióvételtechnikai és Elektroakusztikai Üzeméhez került, ahol terem- és térhangosítással foglalkozott. Az üzemegység megszűnése után a Posta Rádió és Televízióműszaki Igazgatóságnál rádió és TV zavarvizsgálattal, zavartérerősség mérések szabványosításával, zavarelhárító eszközök fejlesztésével, a budapesti TV adó térerősség méréseivel foglalkozott. Közben a Mérnöki Továbbképző Intézetnél elvégezte a Szabványügyintézői, az Árnyékolástechnikai és a Munkavédelmi tanfolyamot. Az Igazgatóság dolgozói részére szakmai tanfolyamokat tartott. Postafőmérnöki beosztásban a zavarvizsgálat fejlesztési üzemét vezette. Rádióvétel zavarok vizsgálata során tanulmányt készített Elektrotermikus berendezések és higanygőzlámpák okozta rádióvétel-zavarok elhárítása, illetve hőálló ellenállás ötvözetek mágneses tulajdonságai címmel. E tanulmánya a Híradástechnika c. folyóiratban megjelent és ezért Virág-Pollák oklevelet kapott. 1966-tól nyugdíjazásáig az Országos Mérésügyi Hivatalban főelőadóként elektronikus mérőeszközök típusvizsgálatával foglalkozott.

Gőri Ágnes Kaiser Lászlóné

1933-ban született Nyírbátorban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 184/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után az Út- Vasúttervező Vállalatnál kezdte szakmai munkáját. A vállalat több szakrészlegénél dolgozott, először beosztott mérnöki, majd irányító tervezői, végül a Vezető Tervezői Jogosultság elérését követően szakosztályvezető beosztásban. Innen ment nyugdíjba 1990-ben. Szakmai munkája a magasépítési -- főleg közlekedési -- létesítmények külső és belső energia ellátásának, valamint az épületek villamos installációjának tervezése és tervező művezetése volt. Hazai munkáin kívül az NDK, Líbia és Algéria területén is hasonló jellegű tervezői feladatokban vett részt. Esetenként társtervezője volt több díjat nyert létesítménynek. Munkája során figyelemmel kísérte a szakmai tevékenységéhez kapcsolódó szakirodalmat, és arra törekedett, hogy az új, korszerű megoldások beépüljenek az általa készített és készíttetett tervekbe. Szakmai munkája elismeréseként többször részesült vállalati, ill. a Közlekedés kiváló dolgozója kitüntetésben.

Dr. Gyugyi László

1933-ban született Tamásiban.

Villamosmérnöki oklevelének kelte: 1967.

1967-ben a Pittsburgi Egyetemen a Master of Science in Electrical Engineering, majd 1970-ben a Salfordi Egyetemen Doctor of Philophosy fokozatot szerzett. Mérnöki pályáját az angliai Epsylon Kutató és Fejlesztő Vállalatnál ipari magnetofonok, számítógép adattárolók és precíziós műszerek területén kezdte. 1963-ban egy nemzetközi pályázat elnyerésével a Westinghouse Kutató és Fejlesztő Központ Teljesítmény Elektronika Osztályának lett tagja Pittsburgban. Az osztályon eltöltött 37 év alatt a teljesítmény elektronika legtöbb területén dolgozott, alapvető áramköri kutatástól a villamos energia átalakításának ipari, légi, tengerészeti és energiaátviteli alkalmazásáig, és ezek gyakorlati kivitelezéséig. A kezdeti kutató-mérnöki beosztás után fokozatosan magasabb beosztásba került és 1979-ben átvette a Teljesítmény Elektronika Osztály vezetését, és ezzel a vállalat központi, teljesítmény elektronikán alapuló teljes kutató munkájának irányítását ipari, energiaátviteli és védelmi alkalmazásokra. 1995-ben megkapta a Technical Director kinevezést.

Halász Katalin dr. Bátori Mátyásné

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 375/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-1988 között a Budapesti Elektromos Műveknél dolgozott tervezőként, irányító tervezőként, majd, mint fejlesztési és tervezési főosztályvezető, nyugdíjasként irányító tervező. Az áramellátási területen 30, 20, 10 és 0,4 kV-os kábelhálózat, a 20/0,4 és 10/0,4 kV-os transzformátor állomások tervezését, illetve ezen tevékenységek irányítását végezte. 1961-1993 között valamennyi 120 kV-os kábelvonal tervezője, illetve tervezésének irányítója volt. Ebbe a tevékenységbe beletartozott a kábelt szállító norvég és a finn kábelgyárakkal, valamint a Magyar Kábelművekkel szükséges konzultációk, szerződések műszaki tartalmának kialakítása, a kivitelezés során a tervezői művezetői feladatok ellátása. 1995-től a FÖMTERV Rt-nél az ELMŰ területén létesülő 120 kV-os kábelek terveit készítette. A vállalat képviseletében szabványok, típustervek kidolgozásában vett részt. Számos külföldi tanulmányútja volt, szakmai munkáját vállalati, iparági kitüntetéssel jutalmazták.

Hamvai László

1932-ben született Olaszfalun.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 72/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-2006 között az Erőmű Beruházási Vállalat, majd jogutódja, az ERBE Energetikai Kft. dolgozója volt energetikai műszaki ellenőri, export/import osztályvezetői, majd műszaki ellenőri beosztásban. Szakmai tevékenysége során a hazai hőerőművek, a kelenföldi, inotai és lőrinci gázturbina tervezési, kivitelezési, minőségellenőrzési munkáiban mint irányító, vezető mérnök vett részt. 1977-től a hazai nagyerőművek részére import tevékenységet látott el, jó munkakapcsolatot épített ki a BBC, Siemens, Babcock, Skoda, Sulzer, Lurgie, Sigma, LMZ Szentpétervár cégekkel. 1985-től világbanki hitelekkel, tenderezési eljárással számos energetikai berendezés rekonstrukcióját segítette a szerződéskötéstől a garanciális munkák lezárásáig. 1992-ben nyugdíjba vonult, de szakértőként tovább tevékenykedett és részt vett a lőrinci gázturbina építésénél, amely utolsó műszaki feladata volt. Az energia(erőmű) iparban végzett 43 évi munkája során több szakmai elismerő oklevelet, díjat kapott. 1998-tól a Magyar Kapcsolt Energia Társaság tagja, ahol mint titkár, eredményesen vezeti a gázmotor és gázturbina munkabizottságot, szervezi a társaság évenkénti konferenciáit.

Dr. Hamza Éva Szlávik Lászlóné

1934-ben született Kismarján.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 55/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Az egyetem elvégzése után a Gamma Optikai Műveknél dolgozott fejlesztő mérnökként és gyártmánytervezőként. Részt vett analóg számítógép, mágneses erősítők, ipari berendezésben alkalmazott hőfokszabályozó, rádió összeköttetésen keresztül üzemelő képtávíró tervezési és bemérési munkáiban. Ez utóbbi készüléket több külföldi kiállításon is bemutatta. 1976-tól a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán helyezkedett el, ahol a Méréstechnika tantárgy oktatásában és fejlesztésében vett részt. Az oktatás mellett fejlesztési munkákat vezetett gépkocsik különböző gyújtógyertyáinak teljesítmény meghatározása, új eljárás a Mohm-Gohm tartományba eső ellenállások automatikus mérése, és a programozható nagyfeszültségű impulzusadó berendezés témákban. Elektronikus műszerek szaktudományból 1985-ben műszaki doktori oklevelet szerzett. 2005-ben történt nyugdíjba vonulása óta is óraadó tanári beosztásban oktatja a Méréstechnika tárgyat a Budapesti Műszaki Főiskolán.

Hauser Miklós

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 349/1959.

A végbizonyítvány megszerzése után 1957-től az 1993-ban történt nyugdíjazásáig a Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalatnál dolgozott egy évig gyártóüzemben, 1964-ig áramkörfejlesztő laborban. Közben 1959-ben megszerezte villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. 1973-ig a vállalat Dunakeszi telephelyén az Idegenáru MEO-t vezette. Feladata volt az összes beérkező elektromos alkatrész és minden egyéb anyag, szerelvény átvétele és minősítése. 1993-ig a Központi Gyáregység minőségellenőrzését szervezte meg és vezette. A központi üzemrészben gyártott professzionális készülékeket gyártásközi és végellenőrzéssel minősítették és átadták a polgári, ill. katonai megrendelőknek. A készülékfejlesztő laborokban elkészült prototipusokat, azok klímaállóságát, rázás-, ütésállóságát vizsgálták, dokumentációját ellenőrizték. Közreműködött a híradástechnikai felderítő, iránymérő, zavaró rendszerek vizsgálatában, a rendszerműködtető programok tesztelésében, a rendszerek külföldi átadásában. Munkája eredményes végzése megkövetelte a szakmai ismeretek fejlesztését és a nyelvtanulást. Ezért szakirányú mérnöktovábbképző tanfolyamokon vett részt, minőségellenőrzési szakvizsgát tett.

Herbán Ferenc

1933-ban született Ötyöskónyiban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 65/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Szigorlóként a Ganz Villamossági Gyárban vállalt heti 18 órás munkát, majd diplomája megszerzése után a Transzformátor és Villamoskészülék Gyár szerkesztési osztályára került, később a szerkesztésen végzett munkát. 1962-től a Transzvill Kaposvári Gyára szerkesztésének, 1966-tól az Országos Villamostávvezeték Vállalat Kaposvári Üzemegységének lett a vezetője. 1985-től a Kaposvári Villamossági Gyár szerkesztésére került, innen ment nyugdíjba 1992-ben. Németből és eszperantóból állami nyelvvizsgát tett. Óraadóként oktatási munkát vállalt a Székesfehérvári Műszaki Főiskola kihelyezett tagozatán, gimnáziumban, ipariskolában középiskolásokat korrepetált matematikából, németből. Megszerezte az idegenvezetői képesítést, üzemeknek, bíróságoknak fordított, tolmácsolt.

Herceg György

1932-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 50/1962.

1962-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. Az egyetem befejezését követően az ORION Rádió és TV Gyárban az új TV típusok gyártásának üzemmérnök volt. Később a Finommechnikai Vállalat Technológiai Osztályán dolgozott szervizmérnökként. A Magyar Tudományos Akadémia Műszerügyi Szolgálatánál installációs és szervizmérnöki feladatokat látott el, majd a Budapesti Telefongyárban célműszer tervező volt. A Híradástechnikai Szövetkezetben fejlesztőmérnökként alkalmazták a TV szerviz és labor nagyberendezéseket készítő szervezeti egységnél. Itt munkaköre ellátása mellett ipari tanuló oktató is volt, gimnáziumban pedig politechnikát tanított. Magyarország képviseletében a Szabványügyi Hivatal megbízásából az International Electrical Comission kongresszus küldöttje volt 1977-ben, Moszkvában. A szövetkezetben kétszer kapott kiváló dolgozó kitüntetést. A forradalomban tanúsított helytállásáért nyugdíját "Nemzeti Helytállásért" pótlékkal egészítették ki.

Dr. Herpy Miklós

műszaki tudomány kandidátusa

1931-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 78/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Oklevelének megszerzése után 1990-ig a Távközlési Kutató Intézet munkatársaként mikrohullámú gerinchálózati rendszerek fejlesztési munkáin dolgozott, majd 1978-tól e szakterület irányítója volt. A "harmadik generációs mikrohullámú gerinchálózati rendszerek" kidolgozásáért, 1980-ban, munkatársaival együtt Állami Díj kitüntetésben részesült. 1962-1998 között a BME Műszer és Méréstechnika Tanszéken, mint másodállású tanársegéd ill. adjunktus, 1978-tól pedig docensként dolgozott. 1973-1986 között írt szakkönyvei négy nyelven, nyolc kiadásban jelentek meg. 1990-től az "Elektronika" távközlési mérőműszereket fejlesztő és gyártó cégnél dolgozik. A munkatársaival együtt kifejlesztett távközlési műszerekkel nemzetközi tendereket nyertek meg és így az Elektronika számos nagy, nemzetközi távközlési vállalatnak lett állandó szállítója. 1978-ban megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa tudományos fokozatot.

Horváth István

1932-ben született Baján.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 173/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Első munkahelye a Filmtechnikai Vállalat laboratóriuma volt, ahol fejlesztő mérnökként, majd laborvezetőként, elektroakusztikai témákban dolgozott. 1960-ban az esztergomi Labor Műszeripari Művek Relé gyárához került, ahol az Antonov program keretében orvosi műszerek fejlesztésével és honosításával foglalkozott. 1963-tól főkonstruktőrként dolgozott. Rövidesen a gyáregység a Bp-i Elektronikus Mérőműszer Gyár részeként működött tovább. Feladataik a teljesen magyar honosítású és fejlesztésű EEG és társműszereinek a fejlesztése és gyártása voltak. 1966-tól főmérnöki kinevezést kapott, majd 1970-ben a Medicor Művekhez csatolták a gyárat, ahol igazgató helyettesként dolgozott. Itt az EEG mellett az EKG és Ultrahangos orvosi készülékek fejlesztésén és gyártásán dolgozott. 1982-től a Labor Műszeripari Művek Elektronikai Leányvállalatának igazgatója lett. Itt, az akkor kezdeti állapotban lévő magyar számítástechnikai profilból -- a Számítástechnikai Koordinációs Intézet ipari háttereként -- személyi számítógépeket gyártottak. 1990-ben korkedvezményesen nyugdíjba vonult. Volt kollegáival Kft-t alapított, ahol számítógépek forgalmazásával, telepítésével foglalkozott. 1999-től az Orvos- és Kórháztechnikai Intézet számítógépes rendszerfelelőse. Aktív időszaka alatt több alkalommal kiváló dolgozó kitüntetést kapott. Hosszabb ideig vett részt a GTE és a MATE esztergomi munkájában, 1990-ig a MATE esztergomi csoportjának elnöke volt.

Horváth János

1927-ben született Budapesten

Villamosmérnöki oklevelének száma: 55/1966.

Horváth László

1934-ben született Hajdúszoboszlón.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 169/1960.

1960-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. Munkahelyei: 1958-1963: Orion Rádió és Villamossági Vállalat, 1963-1966: Kereskedelmi Minőségellenőrzési Intézet, 1966-1973: Budapesti Rádiótechnikai Gyár, 1973-1982: MMG Automatika Művek, 1982-1992: Vegyiműveket Építő és Szerelő Rt., 1992-től Flow-Cont Kft. Mérnöki pályáját a híradásiparban, az akkor induló televízió gyártásban kezdte, ahol műszaki, majd termelésirányítást végzett. Amikor megszűnt a televízió gyártás, híradástechnikai termékek vizsgálatát és minősítését végezte, szakmai szabványok kidolgozásában vett részt. Ezután a magnetofon technika iránt érdeklődött. Ez nem bizonyult szerencsés váltásnak, ezért a műszeriparban mérés és automatikával kezdett foglalkozni. Az első időben technológiai fejlesztéssel foglalkozott, majd telemechanikai rendszereket gyártó gyáregység főmérnöke lett. Következő munkahelyén gyógyszer- és vegyipari nagyberuházások műszerezését, üzembe helyezését végezte mindaddig, amíg a vállalat megszüntette e tevékenységét. Ekkor közvetlen munkatársaival kisvállalkozási formában tovább folytatják eredeti tevékenységüket. Nagypontosságú metrológiai rendszereket terveznek, kiviteleznek és üzembe helyeznek. Fő profiljuk a korrigált áramlásmérés. Ebben működik közre jelenleg is.

Dr. Horváth Loránd

műszaki doktor

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 268/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. 1957-1959 között segédtervező, majd műszaki ügyintéző volt a Vízügyi Tervező Iroda gépészeti osztályán. 1961-ig tudományos segédmunkatárs, majd tudományos munkatárs volt a Műszeripari Kutató Intézetben. 1961-től a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, 1965-től a MTA Műszerügyi Szolgálat tudományos munkatársa, 1986-1987 között a Plantronik Gmbh tudományos tanácsadója, 1988-ban a Metrika Műszeripari és Kereskedelmi Kisszövetkezet ágazatvezetője volt. 2006-ig a Topline Műszergyártó Kft. résztulajdonosaként és ügyvezetőjeként tevékenykedett. Többhónapos szakmai tudományos ösztöndíjas tanulmányutakon vett részt az NSzK-ban, USA-ban, rövidebb tanulmányutakon volt Svédországban, Spanyolországban. Munkásságát többször kiváló dolgozó, kiváló feltaláló arany fokozat kitüntetéssel ismerték el. Számos hazai és külföldi kongresszuson vett részt előadóként, eredményeit magyar, német, angol és spanyol nyelven publikálta. Publikációinak száma 88.

Dr. Horváth Sándor

1933-ban született Simontornyán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 192/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Első munkahelye a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézetben volt, ahol a Kábelosztályon laboratóriumfejlesztési és kábelminősítési feladatokkal foglalkozott. 1959-ben áthelyezték a Magyar Kábel Művek jogelődjéhez laboratóriumvezetői munkakörbe. Feladatához tartozott az erős- és gyengeáramú kábelek minősítésére szolgáló próbatermek és laboratóriumok irányítása, valamint a vizsgáló, ellenőrző berendezések korszerűsítése, fejlesztése. 1973-ban az Erősáramú Kábelgyár főmérnökének nevezték ki, majd a gyárösszevonásokat követően a Budapesti Kábelgyár főmérnöke lett. Kiemelt munkát végzett a kábelipari technológiák és gyártmányok fejlesztése területén, a termelésirányítás szervezésében. 1983-tól a Kábelipari Kutató és Fejlesztő Intézetet vezette, jelentős szerepe volt a hazai kábelipar modernizációja részeként a termékstruktúra átalakításában. Nyugállományba vonulása előtti években főosztályvezetői beosztásban a vállalat minőségbiztosításai feladatait irányította. Szűkebb szakterületei közé tartozott a kábelszigetelő anyagok és kábelkonstrukciók megbízhatóságával, élettartamával összefüggő roncsolás mentes és roncsolásos vizsgálati módszerek fejlesztése. 1972-ben e tárgykörben végzett elméleti kutatómunka eredményeként ért el doktori címet. Publikációinak száma magyar, német és angol nyelven 20 feletti. Több szakkönyvben társszező. A BME-n több évtizeden át Állami Vizsgabizottsági tagként működött, a Mérnöktovábbképző Intézetben előadó volt. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el.

Illés Béla

1934-ben született Rákosligeten.

villamosmérnöki oklevelének száma: 208/1957

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Tanulmányai befejezése után az Erőmű Trösztnél kezdte meg fejlesztőmérnöki munkáját. A központ erőműveiben rendszeresen részt vett a technológia működését vizsgáló, ellenőrző és a technológia fejlesztését szolgáló méréseken. 1959-ben a Borsodi Hőerőmű hőtechnikai labor vezetője lett. Munkaköre az erőmű mérő és szabályozó berendezéseinek folyamatos üzemeltetési és karbantartási tevékenységének irányítása volt. 1962-ben az épülő Oroszlányi Hőerőműbe került, hasonló munkakörbe. 1966-ban megszerezte a folyamatszabályozási szakmérnöki oklevelet. Tevékenyen részt vett az energia iparágban elinduló korszerűsítési kísérletekben. 1967-ben az épülő Gagarin Hőerőműbe került, ahol irányította az iparágban folyó számítógépes erőmű irányítási kísérleteket, amelynek keretében 4 db EMG 830 tip. Számítógép települt az erőműbe. Vezetésével elektronikus távadó és egyéb készülékfejlesztések is folytak. 1979-től az Erőmű Beruházási Vállalathoz került irányítástechnikai osztályvezető beosztásba. Menedzselte a szakterületén a Paksi Atomerőmű beruházását, közreműködésével valósult meg a 3. és 4. blokknál a hazai gyártmányú számítógépes rendszerek létesítése. 1985-1994 között, nyugdíjazásáig az ERŐTERV tervező mérnöke volt. 1987-ben GMK-t, majd 1991-ben Kft-t alapított az energetikai automatizálás tevékenységi körben, amelyet napjainkban is irányít. Ennek keretében számítógépes folyamatirányító rendszerek létesültek hazai erőművekben. 2004-ben, a Pécsi Hőerőműben az irányítástechnikai tervezést vezette a biomassza tüzelésre való átalakítás során.

Kaiser László

1934-ben született Baján.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 124/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Szakmai munkáját nagyfeszültségű távvezetékek kivitelezésével kezdte a Magyar Villamos Műveknél, innen ment nyugdíjba üzemviteli főosztályvezetőként. Közvetlen részese volt a magyarországi első 220kV-os, a 400 kV-os és 750 kV-os távvezetékek és a hozzájuk tartozó transzformátor állomások építésének, ill. létesítésének. Több éven keresztül a magyarországi nagyfeszültségű alaphálózat távlati tervezésének megbízottja volt. 1967-ben irányítástechnikai szakmérnöki diplomát szerzett, amelynek ismereteit felhasználva kezdeményezte és irányította az áramszolgáltató vállalatok telemechanikai rendszereinek kiépítését. Néhány évig elnöke volt a Feszültségalatti Munkavégzés magyarországi bizottságának. Vezetésével építették ki az 1990-es években a MVM, az erőművek ill. az áramszolgáltatók között az új elvi alapokon nyugvó valós idejű villamos energia fogyasztásmérési rendszerét. Európa közel valamennyi országában, és egy alkalommal az USA-ban megismerte a korszerű megoldásokat és képviselte az egyes szakterületeket ill. a magyar villamos energia rendszert. Évekig a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Villamos Energia Szakosztályának titkára, hosszabb ideig a Villamosságtan c. folyóirat egyik szakági szerkesztője volt. Munkája során több szakcikket írt, előadásokat tartott, rendszeresen oktatott. Nyugdíjasként továbbra is villamos energia ipari szakterületen dolgozik. Szakmai munkájának elismeréseként több kitüntetésben és díjban részesült, megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát.

Kardos István

1933-ban született Egerben.

villamosmérnöki oklevelének száma: 158/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megszerzése után 1970-ig az Elektronikus Mérőkészülékek Gyár gyártmányfejlesztő laboratóriumában helyezkedett el kutató-fejlesztő mérnök, majd laboratóriumvezető beosztásba. 1965-ben külkereskedelmi mérnök-közgazdász oklevelet szerzett. 1965-1968 között a Moszkvai Magyar Kereskedelmi Kirendeltségen a szerviz- és vevőszolgálat vezetője volt. 1970-1973 között a Kohó és Gépipari Minisztérium Nemzetközi Együttműködési Főosztály főelőadója, ágazati titkára, KGST Kormánybizottság titkára volt. Feladatai közé tartozott a híradástechnikai és elektronikai vállalatok nemzetközi együttműködési tevékenységének koordinálása és minisztériumi felügyelete, a tárcaközi bizottságokban (KGST, EszR) az ágazati feladatok ellátása, koordinálása. 1973-1977 között az Országos Tervhivatal Ipari Főcsoport Gépipari Ágazati Osztályán mérnök-főelőadó, ahol hivatalon belüli főosztályi koordinációban a főcsoport ágazati képviseletét, tárcaközi egyeztetéseknél a Tervhivatal ágazati képviseletét látta el. 1977-1980 között az Ausztriai Magyar Nagykövetség Kereskedelmi Osztályának műszeripari és számítástechnikai igazgatója volt. 1984-ig a Medicor Művek főmunkatársa, majd a Fejlesztési Intézet orvostudományi osztályvezetője volt. Az 1987-ben történt nyugdíjazásáig az ELEKTROMODUL Külkereskedelmi Vállalat államközi főosztályvezetőjeként tevékenykedett. Nyugdíjazása után a MIKROMED Vállalat marketing igazgatói szaktanácsadója, a KONVERTA Kft. marketing irodavezetője, majd 2005-ig egyéni vállalkozó volt.

Kálmán Lajos

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 101/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Oklevele megszerzése után a Távközlési Kutató Intézet II.sz. laboratóriumában helyezkedett el. Feladata mikrohullámú félvezető eszközök fejlesztése, elsősorban méréstechnikájának kidolgozása volt. 1962-től munkája kiegészült YIG szűrők fejlesztésével. E témakörökkel kapcsolatban tudományos publikációk, szakmai konferenciákon előadások és egy szabadalom születtek. 1966-ban a Villamosmérnöki Kar Félvezető szakán szakmérnöki oklevelet szerzett. 1977-ben a Tudományos Minősítő Bizottságtól műszaki tudomány kandidátusa, 1978-ban a Bp-i Műszaki Egyetemtől műszaki doktori oklevelet kapott. Kandidátusi értekezésének témája a mikrohullámú tartományban működő IMPATT és BARITT futási idő eszközök számítógépes modellezése volt, amihez a kísérleti minták elkészítését az 1975-ben elnyert 6 hónapos, a Queens University of Belfast egyetemen végzett állami ösztöndíjas munka eredményezte. 1990-ben történt korengedményes nyugdíjazásáig szerepet vállalt a felsőfokú oktatásban, néhány évig a BME Elektronikus Eszközök Tanszékén és néhány évig a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Híradástechnikai Intézetében külső munkatársként dolgozott.

Kálnoki Sándor

1931-ben született Hévízgyörkön.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 103/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Szakmai gyakorlatait a Gödöllői Ganz Árammérő Gyárban végezte, oklevele megszerzése után, mint beosztott mérnök, itt helyezkedett el. Feladatai közé tartozott a sorozatgyártást elősegítő célgépek, berendezések tervezése és kivitelezése. Néhány év múlva a kísérleti labor vezetője lett, ahol két munkatársával együtt a DE egyfázisú és DHtip háromfázisú villamos fogyasztásmérő tervezését és kivitelezését, valamint gyártásba adását végezték. Szoros kapcsolatban volt az Országos Mérésügyi Hivatal illetékes osztályával a rendszerengedélyek megszerzése és a hitelesítések biztosítása végett. 1985-től 1991-ben történt nyudíjazásáig átszervezés miatt átkerült a Minőségbiztosítási Villamos Laborba, ahol, mint vezető nemcsak a belföldi, hanem a föld majd minden pontjára több millió darabszámban az ottani szabványoknak megfelelően, az osztály által ellenőrzött és jóváhagyott módon exportáltak. Mellékfoglalkozásban szakközépiskolában a "Villamosgépek és mérések" témakörben oktatással is foglalkozott.

Kerese János

1930-ban született Ivánon.

villamosmérnöki oklevelének száma: 153/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Tanulmányainak befejezése után az É.M. MÉLYÉPTERV tervező mérnöke lett, majd az irányítástechnika ágazat szakosztályvezetője ill. osztályvezetője volt. 1968-ban folyamatszabályozási szakmérnöki diplomát szerzett. 10 éven át erősáramú tervezésekkel, majd 20 éven át irányítástechnikai tervezéssel foglalkozott. 1986-ig több ezer létesítmény tervezésében és megvalósításában vett részt idehaza valamint Csehszlovákiában, Libanonban, NDK-ban, és a Szovjetunióban. Szakterületéhez a 0,4-20-35 kV-os vezetékek-távvezetékek és TR állomások, 0,4-10kV-os ipari üzemi kábelhálózatok és TR állomások tartoztak. Feladatai voltak a vízművek, szennyvíztisztítók, ipari technológiák automatizálása, intelligens központok és alközpontok tervezése és megvalósítása, vezetékes- és rádióhálózatok nagytávolságú adatátvitele. 1986-1996 között a PROCONT Folyamatirányítási Fejlesztő Kisszövetkezet, majd a PROCONT Kft. alapítója, elnöke és társtulajdonosa volt. Öt tervezési segédlet, számos szakmai cikk, négy szakmai könyv szerzője, társszerzője. Idehaza és külföldön szakmai előadásokat tartott, külföldi tanulmányutakon vett részt. A vízgazdálkodás kiváló dolgozója, háromszoros kiváló feltaláló.

Kisfalvi József

1921-ben született Pusztadoboson.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 59/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. 1957-ben a MÁV Távközlési és Biztosítóberendezési szakágazathoz került, a Balparti Biztosításberendezési Fenntartási Főnökséghez, ahol vasúti szakismereteket kellett megszereznie. 1959-től a Budapesti Távközlési Fenntartási Főnökség vonalellenőre lett. 1960-ban a Budapesti Igazgatóság Távközlési és Biztosítóberendezési Osztályára helyezték, távközlési csoportvezetőnek. A csoport feladata az igazgatósághoz tartozó állomásokon és vonalakon elhelyezett berendezések és összeköttetések időszakos üzemszerű működésének ellenőrzése volt. 1962-ben osztályvezetői megbízást kapott. 1965-ben áthelyezték a Távközlési és Biztosítóberendezési Építési Főnökséghez termelésvezetői beosztásba. Itt a vasútvonalak villamosításához és korszerűsítéséhez szükséges áramkörök és berendezések építési munkáit végezték. 1970. decemberében a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal villamosítási munkákért Kormánykitüntetés bronz fokozatát kapta. 1978-tól 1987-ben történt nyugdíjazásáig a Vasúti Tudományos Kutató Intézet dolgozója lett, ahol vállalati és ágazati szabványokat készített. 1962-1987 között a MÁV Tisztképző Intézet forgalmi és kereskedelmi tisztjelöltjeit távközlési ismeretekből oktatta. 1982-ben Kiváló Munkáért miniszteri, többször Kiváló Dolgozói kitüntetést kapott. 35 és 45 éves szolgálati munkájáért Szolgálati Emlékérmet kapott.

Kiss Antal

1925-ben született Dunapatajon.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 18/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a villamosművek és gépek szakon. Szakmai pályáját 1941-ben géplakatos inasként kezdte. A Szegedi Állami Felsőipariskola elektromos szakának elvégzése -- és a hadifogság -- után szakmunkásként dolgozott. 1949-től az Acélöntő és Csőgyárban a villamos karbantartás művezetője, majd főmechanikus és főenergetikus volt. Az egyetem elvégzése után a 16 öntődéből alakult Öntődei Vállalatnál az energiagazdálkodási, energiabiztonságtechnikai és környezetvédelmi osztály vezetésére kapott megbízást. 1967-ben a BME Gépészmérnöki Karán energiagazdálkodási gazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Nyugdíjba vonulása után szakértői tevékenységet folytatott, több véleményezés, elemzés, tanulmány és publikáció szerzője.

Dr. Klopfer Ervin

filozófia tudomány kandidátusa

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 91/1960.

1960-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú és híradástechnikai szakon. Már egyetemi tanulmányai alatt demonstrátorként dolgozott a Fizika, majd az Elméleti Villamosságtan Tanszéken. 1957-től az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet Atomfizikai Osztályán tudományos munkatárs. 1993-ban megszerezte a filozófiai tudomány kandidátusa fokozatot. 1990-ben történt nyugdíjazásáig a KFKI-ban dolgozott különböző beosztásokban, volt tudományos segédmunkatárs, fejlesztőmérnök, csoportvezető, osztályvezető, tudományos főmunkatárs. Évekig vezette a Gyorsítóberendezések Osztályát. Szakterülete: atomfizikai részecskegyorsító berendezések tervezése, építése, üzemeltetése és fejlesztése. Több mint 15 gyorsító kifejlesztésében és megépítésében vett részt. Évtizedekig irányította hazánk legnagyobb elektrosztatikus iongyorsítójának, a KFKI 5 MV-os nyomás alatti Van de Graaff generátorának üzemeltetését és fejlesztését. Részt vett a 450 kV-os nehézion kaszkádgenerátor tervezésében, valamint a kis sorozatban gyártott mobil neutrongenerátor megtervezésében és előkészítésében. 1976-1977 között, mint vendégkutató vett részt a 10 MV-os tandem iongyorsító fejlesztési programjában a müncheni egyetemek Gyorsító Laboratóriumában. Számos hazai és külföldi konferencián, tanulmányúton vett részt, előadásokat tartott. A TIT keretében több mint 1100 előadást tartott itthon és külföldön. 1971-1985 között az ELTE TTK Filozófia Tanszékén a temészetfilozófiai munkacsoport tagja volt. Mellékfoglalkozásban a TIT fizikai szakreferense és szerkesztette a "Fiz-Info" és "Fizikai Ismeretterjesztés" című kiadványokat. 1990-ben -- tizedmagával -- újjáalapította a Magyar Természettudományi Társulatot, tagja volt az Ügyvezető Testületnek. Jelenleg a Műszaki Szakosztály elnöke. Tudományos és ismeretterjesztő publikációinak száma 80, 15 tudományos projektben szakértett. Főbb kitüntetései: KFKI Intézeti Díj, KFKI Közművelődési Díj, SzOT Díj, TIT Elnöksége Bugát Pál Díj.

Kocsis Mihály

1921-ben született Budapesten.

Gépészmérnöki oklevelének száma: 2/61/1952.

Első munkahelye a Standard Telefon- és Rádiógyárban volt Budapesten. A gyár a nyugat európai nagyvállalat leányvállalataként gyártott és adott el kis-, közepes és nagyvárosi telefonközpontokat közép európai és közel keleti országoknak. A jelfogótervező csoport feladata volt az új központokhoz szükséges jelfogók tervezése, szükség szerint laborvizsgálata és a gyártási dokumentációk elkészítése. Két évi munka után a csoport vezetője lett. Ebben a tervező- és fejlesztőmérnöki munkakörben 28 éven át dolgozott. 1973-ban a Beloiannisz Gyár megbízta főosztályvezetői minőségben a telefonközpont-szerelvények főkonstruktőri teendőinek ellátásával. Második munkahelye a Siemens Schweiz AG-ban Zürichben volt. Itt a Siemens központok áramköreinek fejlesztésén dolgozott 1975-től 1986-ban történt nyugdíjazásáig. Két munkahelyén 39 évig dolgozott kizárólag távbeszélőközpontok fejlesztési munkáin.

Kondics Erzsébet Dr. Nagy Ferencné

1934-ben született Sümegen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 70/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A végbizonyítvány megszerzése után az ÉVITERV-nél kezdett dolgozni, amely elektromos-gépész főprofilú ipari és középület rekonstrukciós munkákkal foglalkozó vállalat volt. Azonnal nagyobb munkákat végző csoportba került vezetőtervező által irányított önálló munkára. Átszervezés kapcsán 5 év múlva az ÁÉTV tervező vállalathoz került, ahol új építmények tervezése folyt. Közel 10 évig ipari- és középületek épületgépészeti, technológiai elektromos tervein dolgozott. Később a közműosztályon középületek, üzemek, kórházak energiaellátási terveit készítették szerte az országban és az NDK-ban is. Munkája jelentős részét a házgyári lakások terjedésével kisebb-nagyobb városrészek közép- és kisfeszültségű hálózatai, transzformátorállomásai, közvilágítási tervezése tette ki. Munkája vezetőtervezőként a jogi ismereteket is igénylő szerződéskötés, beruházási, majd műszaki tervezés fázisain át a kivitelezői művezetés szakaszáig terjedt.

Kondor József

1933-ban született Petőházán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 114/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Oklevele megszerzésétől 1979-ig az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyárába került, ahol feladatul kapta az elektromechanikus műszerek szerelőműhelyének vezetését. Négy évi művezetés után három évig gyártmányfejlesztő mérnökként dolgozott. Munkája eredménye a több évig gyártásban lévő hordozható regisztráló áram és feszültségmérő műszer kifejlesztése volt. Vezette a Deprez-műszergyártó üzemet, ahol feladat volt a szalagon gyártott típusok bővítése, a tömeggyártás fokozása, majd 13 évig a gyár Termelési Főosztályát vezette. Szakmai továbbképzései közgazdasági, szervezői, vezetői témakörökben történtek. 1979-ben áthelyezését kérte a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetbe. A vezérigazgatóval végzett közös vegyes témájú problémaelemzéseken, folyamatanalizálásokon és feladatmeghatározásokon túl konkrét feladata az intézet szervezettségi színvonalának növelésében való részvétel volt. A szervezeti rend módosítását, a főfolyamatok szabályozását, a szervezettséget biztosító utasításokat készített. Részt vett a kutató intézet fejlesztő vállalattá történő átalakításában, aminek eredménye a Mikroelektronikai Vállalat kialakítása volt. 1990-ben nyugállományba helyezték.

Dr. Korda Tibor

1930-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 146/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Oklevelének megszerzése után a Kandó Kálmán Technikumba helyezkedett el műszaki tanárnak, ahol 1963-ig villamos ipari tárgyakat tanított. Ezt követően 1987-ig a BME Villamosmérnöki Karának Vezetékes Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékén, majd jogutódjánál a Híradástechnikai Intézetben mérés- és műszertechnika tárgyat oktatott a nappali tagozaton, ill. ilyen jellegű tárgyakat adott elő a Mérnök Továbbképző Intézetben. 1978-ban műszaki doktor címet szerzett Mérések és Műszerek szaktudományból, sztochasztikus mérések és műszerek témában. 1987-1995 között a Magyar Posta, majd a MATÁV Mérésügyi Központjának volt a vezetője nyugdíjazásáig. 1995-2002 között szaktanácsadó volt a Radiant Rt-nél.

Kosztolánczy Tibor

1934-ben született Szombathelyen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 72/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Szakmai munkáját az ÉDÁSZ Szombathelyi Üzletigazgatóságnál kezdte. Fő feladata volt Szombathely kis- és középfeszültségű hálózatának teljes átépítése, tervezéssel és kivitelezéssel együtt. Az akkor induló közvilágítás korszerűsítési programot irányította. Feladatai közé tartozott a megyei feszültségjavító munkák irányítása is. 1969-től a Vas megyei Tanács Tervező Vállalathoz került, ahol csoportvezető vezető tervező volt. 1981-től a Vas megyei Víz- és Csatornamű Vállalat főenergetikusa lett, műszaki osztályvezető helyettesként tervellenőrzéssel, tervjóváhagyással és műszaki átvételekkel foglalkozott. 1963 óta tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Szombathelyi Csoportjának, titkára, majd hosszú ideig vezetőségi tagja volt. A vállalati és MEE szervezésű tanfolyamokon különféle tantárgyaknak volt előadója. 1994-ben vonult nyugdíjba, azóta helytörténeti kutatásokkal foglalkozik.

Kovács Gyöngyi Merényi Gyuláné

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 76/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Diplomája megszerzése után a METRIMPEX Műszer Külkereskedelmi Vállalat Import Osztályán helyezkedett el, mint import üzletkötő gyakornok, később, mint üzletkötő. Elektronikus műszerek importjával foglalkozott, melyek beszerzése a szakmai ismereteken túl, bonyolult eljárást igényelt. Vezetője lett a Nukleáris export-import osztálynak, elsősorban a MTA KFKI részére szereztek be speciális műszereket Dubnából és Angliából. 1963-tól a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratóriumba került, ahol az igazgató műszaki titkára volt, nyelvismeretei miatt az intézet nemzetközi kapcsolatait is intézte. Az intézetnek együttműködési kapcsolata volt többek között egy angol céggel. A cégtől folyadékáramlásmérők gyártási know-how-ját vették át, ennek honosításában volt szerepe. Később az intézet fizikai-kémiai főosztályán műszaki gazdasági vezetőként különböző vízminőségi, levegő tisztasági műszerek fejlesztését és iparba történő bevezetését irányította. 1976-ban az INTERAG képviseleti vállalathoz került, ahol orvosi elektronikus műszerek -- Beckman gyártmányú orvosi laboratóriumi műszerek, spektrofotométerek, centrifugák -- magyarországi eladásával foglalkozott. Ezt a képviseleti tevékenységét az 1991-ben történt nyugdíjazása után is folytatta. Többször volt külföldön laboratóriumi gyakorlatokon, kiállításokon és tárgyalásokon. Munkáját több vállalati és minisztériumi kitüntetéssel ismerték el.

Dr. Kovács Győző

1933-ban született Szekszárdon.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 86/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Diplomája megszerzése után az MTA Kibernetikai Kutató Csoportba nyert felvételt tudományos gyakornokként. Részt vett az M-3 szovjet mintájú elektronikus számítógép hazai elkészítésében. Társszerzőkkel elkészítette a 15 kW-os tápegységet, valamint a mégnesdob-memória új vezérlőegységét. 1960-ban egyik alapítója lett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a terv-matematikai szaknak. Ugyanebben az időben rendszeres előadója volt a TIT Szabadegyetemének is, ahol a korai informatikáról tartott népszerű tudományos előadásokat. 1967-ben az Országos Vezetőképző Központba került, ahol a számítóközpont vezetésével bízták meg. 1969-ben a Számítástechnikai Koordinációs Intézetbe ment, itt a számítóközpont vezetőjeként kezdett, majd az Alkalmazástechnikai Laboratórium Csoport igazgatója lett. Az SzKI-ban hozták létre az ország első, time-sharing számítóközpontját. 1981-ben megalapította a Sci-L-t, amelyik az Esztergomi Labor MIM-mel együttműködve először gyártott Magyarországon sorozatban az amerikai engedélyeknek is megfelelő, IBM PC klónokat. 1982-ben egy váratlan infarktus, egy évre megállította a tevékenységét, csak 1983 végén kezdett el ismét dolgozni, mint az SzKI főigazgatójának a tanácsadója. 1987-ben a SZÁMALK-ba került, ahol megalapította az Országos Távtanulási Központot. Ezután -- két évre -- Ausztriában vállalt munkát egy osztrák, távtanulási informatikai vállalatnál, mint külkereskedelmi igazgató, majd 1990-ben visszajött és korengedményes nyugdíjba ment. Nyugdíjasként a profi újságírást választotta fő tevékenységének. 1975-ben megválasztották a Neumann János Számítógéptudományi Társaság első főtitkárának, ezt a tisztséget 1985-ig viselte. Ezután 1990-ig volt a Társaság alelnöke, majd 1993-ban ismét alelnökké választották. Főtitkárrá választása után az egyik legfontosabb dolgának tartotta, hogy a még meglévő régi számítógépeket összegyűjtse és bemutassa az utókornak. Többek összefogásával létrehozták a Magyar Informatika-történeti Múzeum Alapítványt, ennek keretében a ma már európai hírű szegedi számítógép gyűjteményt. Az elmúlt évtizedekben közel 1500 előadást tartott, nemcsak Magyarországon, de külföldön is. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül néhány: többszörös kiváló dolgozó, Neumann emlékérem, Munka Érdemrend arany fokozat, Magyar Informatikáért emlékérem, NJSzT életmű díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.

Körmendi (Körbl) Ferenc

1926-ban született Szegeden.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 263/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Az első mérnöki munkahelye az Optikai és Finommechanikai Kutató Intézet volt. Az intézet megszűnésével 1961-től a Labor Műszeripari Művek Gyártmányfejlesztésén helyezkedett el. A szerkesztésen és később a gyártmánytervezésen témafelelősként dolgozott. Csoportvezető, osztályvezető majd gyáregységi főosztályvezető megbízást kapott. Részt vett a vállalati tudományos tanácsban, valamint a KGST keretében működő műszaki-tudományos együttműködés programjában. Több tudományos konferencián vett részt a vállalat profiljával megegyező témákban. Az elválasztás-technika (elektroforézis, kromatográfia) és más fizikai-kémiai elven működő mérő műszerek fejlesztése tartozott főbb témái közé. Szabadalmai, részszabadalmai a gyártmányfejlesztéshez kapcsolódtak. Több vállalati elismerést, kitüntetést és az Iparág Kiváló Dolgozója miniszteri elismerést kapott, 1987-ben vonult nyugdíjba.

Kövér Éva Dr. Markó Szilárdné

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 87/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A Műszeripari Kutató Intézetnél helyezkedett el, s 32 évig itt dolgozott. Tudományos főmunkatárs lett, s nyugdíjba meneteléig műszereket fejlesztett. Mint kiváló feltaláló, néhány szabadalma van. Nyugdíjazása óta főállású nagymama.

Kőmíves Márta Dr. Hrabák Károlyné

1934-ben született Mezőhegyesen.

villamosmérnöki oklevelének száma:247/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az egyetem elvégzése után egy kivitelező vállalatnál dolgozott, mint gyártás-előkészítő. 1960-tól a KGMTI alkalmazásában tervezői, főmérnöki munkákat látott el. A kohászati nagyberuházások idején -- LKM Kombinált Acélmű, Dunaújvárosi Konverteres Acélmű, Mészmű stb. -- organizációs osztályvezető volt. 1965-ben elvégezte a BME Gépészmérnöki Kar Gazdasági mérnöki tagozatának energiagazdálkodási szakát. Mindkét végzettségének köszönhetően sok olyan feladatot kapott, amelyeknek nem volt járt útja a vállalatnál, így számos tanulmánytervet és elemző tanulmányt készített. Az OMFB megrendelésére, saját hatáskörében tartott G2-es K+F programiroda létrehozásával és vezetésével bízták meg. Az általa szervezett, válogatott munkaerőkből, az akkori legkorszerűbb technikával felszerelt iroda 1990-ig sikeresen működött.

Kriván Mihály

1931-ben született Hódmezővásárhelyen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 198/1957.

A Szegedi Tudományegyetem TTK fizika-kémia szakos hallgatója volt. A 2. félév sikeres vizsgái után különbözeti vizsgával a BME Villamosmérnöki Karára iratkozott be, 1956-ban tanulmányait befejezte. 1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. 1956-ban állt munkába a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság Szegedi Gócüzemében. A szakágazati vizsgák letétele után postamérnöki képesítést kapott. Amikor a szakmérnöki képzés beindult, beiratkozott a tagozatra, 1966-ban átviteltechnikai szakmérnök lett. Svédországi tanulmányút után tevékenyen részt vett a nagycsatornaszámu országos gerinchálózat tervezési munkáiban, majd a kivitelezésben és az üzemeltetésben is. A Villamosmérnöki Kar felkérésére a posztgraduális oktatásban mint meghívott előadó több esetben is részt vett. 1964-től technikumban, szakközépiskolákban félállásban, vagy óraadóként tanított. A közlekedési Műszaki Főiskolán 1969-től 1973-ig adjunktusi beosztásban oktatott. Publikációi jelentek meg a vállalati- és szaklapokban. 1990-ben posta műszaki főtanácsosként vonult nyugdíjba. Ezután három évig meghívott előadóként a Szegedi József Attila Tudományegyetemen az informatikai szakértőket oktatta.

Kuhn Béla

1934-ben született Pécsett.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 50/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. Oklevele megszerzése után a Pécsi Postaigazgatóságon kezdett dolgozni. Bekapcsolódott a posta műszaki dolgozói által kezdeményezett kísérleti URH adó üzemeltetésébe, majd a helyi kezdeményezésre induló TV adó megvalósítási munkáiba. 1958-tól a Pécsi Rádióállomásra helyezték át, itt elsősorban a TV állomás megvalósításának kérdéseivel foglalkozott. Az adó telepítése 1958-ban indult, ekkor került a TV Állomáshoz, ahol 1987-ig mérnökként, majd mint az állomás vezetője, 1994-ben történt nyugdíjazásáig dolgozott. Az adó indulásával sok oktatási feladatot kapott. Az állomás bővülése során sok új és szép feladata volt.

A telepítéseken végzett munkájáért többször kapott kiváló dolgozó kitüntetést, vezérigazgatói elismerést.

László Lajos

1933-ban született Tégláson.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 209/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. 1990-ben történt nyugdíjazásáig a Budapesti Távbeszélő Igazgatóságon dolgozott. Műszaki gyakornokként kezdett és igazgatóhelyettesként vonult nyugdíjba. A végrehajtó szolgálatban távbeszélő üzemeknél központos és hálózatok területen, az igazgatósági törzsnél a főváros telefonellátása szintjén foglalkozott beruházási, fejlesztési, üzemeltetési, állomásgazdálkodási, távközlésforgalmi, üzembiztonsági feladatok ellátásával. Közreműködésével és irányításával új telefonközpontok létesültek a főváros külső zónájában, az ipari övezetekben és a lakókörzetekben lényegesen javult a telefonellátás. Közreműködésével a 300.000 állomás-bővítéssel több mint háromszorosára növekedett a budapesti telefonállomások száma. Legismertebb újítása a KIL mellékállomás létesítése volt. Szervezője és bonyolítója volt a budapesti hét számjegyre történő áttérésnek. Igazgatói és vezérigazgatói elismeréseket, Kiváló Dolgozó, a Posta Kiváló Dolgozója, a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetéseket kapott. Elnyerte a Közlekedés Tudományi Egyesület Jelvény Ezüst fokozatát, a Magyar Televízió Nívódíját, a Honvédelmi Érdemérem, a Haza Szolgálatáért Érdemérem Arany fokozata kitüntetés tulajdonosa. Részt vett fiatalok oktatásában, a szakmunkások képzésében óraadó tanárként. A Mérnöki Kamara tagjaként jelenleg is szakértői munkát végez.

Lénárd Lajos

1932-ben született Budapesten

Villamosmérnöki oklevelének száma: 374/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Az egyetem elvégzése után az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat Salgótarjáni Üzemigazgatóságnál helyezkedett el, mint gyakorló mérnök. A tervezéstől az üzemvitelig terjedő területen töltött el egy évet, ahol az áramszolgáltatói feladatokat ismerte meg. 1958-tól a Hatvani Üzemvezetőséghez került, ahol később üzemvezetői kinevezést kapott. 1982-től a Hatvani Mezőgazdasági Szövetkezetnél főenergetikusként tevékenykedett, innen ment nyugdíjba. Diplomaterv témáját hasznosítva, kifejlesztett egy földelési ellenállásmérő műszert, amire az iparágnál nagy kereslet volt, egy országos bemutató után minden áramszolgáltatónál rendszeresítették a műszert. Az üzemigazgatóságnál rendszeresen tartott műszaki továbbképzést, több éven át oktatott villanyszerelő tanulókat a Szakmunkásképző Intézetnél. A mezőgazdaságnál eltöltött 10 év alatt több külföldi tanulmányúton vett részt, a CIGR kongresszus szervezésében is részt vállalt. Tevékenyen résztvevője volt a Magyar Elektrotechnikai Egyesület mezőgazdasági munkabizottságának. Nyugdíjazása óta folyamatosan dolgozik gazdasági területen, több cégnél műszaki tanácsadó.

Liszewski Edward

1934-ben született Varsóban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 70/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. A diploma megszerzése után a Varsói ERA Villamos Mérőműszerek Gyárában helyezkedett el, ahol 1992-ben történt nyugdíjazásáig dolgozott. Beosztásai: szerkesztő mérnök, technológiai fejlesztő mérnök, technológiai fejlesztési csoportvezető, majd osztályvezető, később az ERA Gyár műszaki igazgatója, főigazgatója voltak. 1992-2001 között ugyanott nyugdíjas műszaki tanácsadó és marketing mérnök volt. Érdekesebb munkái: impedancia hur teszter (szabadalom), univerzális mérőműszerekhez és luxmérőkhöz ellenőrző készülékek, nagy intenzitású egyenáram szabályozó, ellenállás elemek beállítására automatikus berendezés, mérőműszereknél használt üvegmutatók termelésére félautomatikus berendezés, mágneses indukció mérőműszerek tervezése és fejlesztése voltak. A Budapesti Ganz Gyár és a Varsói ERA Gyár közötti műszaki közreműködő csoportot vezette, ennek célja a depréz-, lágyvasas-, és elektrodinamikus rendszerű mérőműszerek közös kidolgozása volt. Lefordította lengyel nyelvre Nadási Endre: A fémszórás korszerű módszerei és Nagy Iván: Desztilláló berendezések szabályozása című könyvét.

Lovas László

1933-ban született Bajnon.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 185/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-ben a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalatnál helyezkedett el, majd 1958-tól a Tiszai Erőmű Vállalathoz került. Beosztott mérnökként bekapcsolódott a Tiszapalkonyai Erőmű villamos berendezéseinek üzembehelyezési munkáiba. 1963-tól a Villamos Osztály önálló mérnökeként üzemviteli, karbantartói és fejlesztési szakfeladatok megoldásán dolgozott. 1970-től osztályvezető helyettesi, 1975-től vezetői munkakört látott el. A hőerőművek villamos berendezéseinek karbantartási és rekonstrukciós munkáit tervezte, szervezte és irányította. 1986-ban átvette a Tiszai Erőmű Vállalat Villamos Főosztályának vezetését és e munkakörben dolgozott 1993-ban történt nyugdíjazásáig. Munkaviszonya során számos esetben járt el a vállalat képviseletében elsősorban műszaki átvételek terén belföldi, több alkalommal külföldi gyártóknál. Szakmai munkája elismeréseként nyolc alkalommal Kiváló Dolgozó, kétszer Iparág Kiváló Dolgozója elismerésben részesült. A vállalaton belüli szakmai tanfolyamok munkájában folyamatosan részt vett mint szervező, oktató, tananyagkészítő és vizsgáztató. E tevékenységét nyugdíjazása után is folytatta.

Majguth Katalin Zimányi Jánosné

1932-ben született Nyáregyházán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 472/1965.

1965-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. Tanulmányai befejezése után a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban kezdett dolgozni. Kezdő mérnökként a gyár valamennyi fejlesztési osztályán rövid időt töltött. Az URH Fejlesztési Osztályra került, ahol URH antennák és diplexerek tervezésével foglalkozott. 1959-ben az egész osztályt a Budapesti Rádiótechnikai Gyárba helyezték át. 1962-től a Telefongyárba helyezkedett el, ahol az Átviteltechnikai Főosztály Rendszertechnikai Osztályán dolgozott. Az 1987-ben történt nyugdíjazásáig magyar és külföldi postai hálózatok nagytávolságú összeköttetéseinek és az ezekhez szükséges berendezések tervezésével foglalkozott.

Dr. Markó Szilárd

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 233/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. Tanulmányai befejezése után rögtön a Távközlési Kutató Intézetbe került, ahol egész pályafutását töltötte az 1991 évi nyugdíjazásáig. Mindvégig a giromágnesség mikrohullámú alkalmazásával, a nonreciprok ferrites eszközök kutatásával, fejlesztésével foglalkozott. Volt tudományos osztályvezető, főosztályvezető, területi főmérnök, majd területi igazgató, végül tudományos tanácsadó. 1978-ban a műszaki tudományok kandidátusa lett, és 1980-ban megosztott Állami Díjat kapott. Két szakkönyv írásában vett részt (Dr.Csurgay Árpáddal a Mikrohullámú Passzív Hálózatok ill. a Dr. Almássy György által szerkesztett Mikrohullámú Kézikönyv IV. fejezete) és konferenciákon valamint folyóiratokban publikált, szakmérnöki és mérnök továbbképző tanfolyamokon tartott előadásokat.

Martin Róbert

1934-ben született Szombathelyen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 194/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Egyetemi tanulmányai befejezése után a Fűtőberendezési Vállalatnál helyezkedett el szerkesztőként. Feladata a szellőzőgépek, csővezetéki idomok, nagykonyhai berendezések szerkesztése, tervezése volt. Ezt követően 1962-ig a Magyar Televíziónál stúdió technológusi munkakörben dolgozott. Világitástechnikával, hang- és filmtechnikai autóbusz tervezésével, felépítésével foglalkozott. 1970-ig tudományos munkatársként a Villamosipari Kutató Intézet Félvezető Laboratóriumában a szilícium karbid elektrotechnikai alkalmazhatóságának vizsgálatával, nemlineáris ellenállások kidolgozásával foglalkozott. Kialakították a nagyhőmérsékletű hőkezelő kemencéket, a nagyfeszültségű mérőberendezéseket. A munkacsoport a technológiára szabadalmi védettséget kapott. A munkával kapcsolatban több cikke jelent meg. 1969-ben félvezető eszközgyártási szakmérnöki diplomát szerzett. 1972-1990 között a Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalatnál tanácsadó, gépészeti osztályvezető, majd főmérnök volt. Feladata a vállalat műszaki megjelenésének alakítása, a gazdaságos munkavégzés feltételeinek kidolgozása, az eszköz- és műszerfejlesztés irányítása volt. Részt vett a KGST szórakoztató elektronikai, villamos készülékek, szerviz munka szervezés szekcióinak munkájában. A technikus képzésben tanított, tankönyvet, jegyzeteket írt. Nyugdíjasként szervezési és szerkezet átalakítási feladatokat, gazdasági átvilágításokat, minőségbiztosítási feladatokat vállal.

Merényi Gyula

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 138/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Az Elektronika Szövetkezetben kezdett dolgozni telefontechnikai ill. egyéb ipari elektronikus műszergyártás területén. 1960-tól az EGIS Gyógyszergyárban megszervezte a gyár műszerezési és automatizálási feladatokkal foglalkozó egységét. 1963-tól a NEVIKI Automatizálási Igazgatóság Fejlesztési Osztályán folytatta a vegyipar-gyógyszeriparhoz kapcsolódó méréstechnikai-automatizálási kutatás-fejlesztési munkát. Közben a CHINOIN gyárban működő műszerész részleg munkáját másodállásban, vezetőként irányította és fejlesztette, felkészítette önálló osztályként történő működésre. 1965-től az osztály irányítását végezte főállásban. A vállalat műszerfelelősi funkcióját is ellátta, és ugyancsak részt vett a laboratóriumi nagyműszerek beszerzésénél, az ajánlati kiírásoknál, típusválasztásnál és az ajánlatok elbírálásánál. A gyógyszeripar első digitális számítógépét az ő javaslatára vásárolták meg. 1967-ben a Műszer Automatika Osztályon gyári viszonylatban jelentős fejlesztési munka is folyt és ezért egy kollégájával az Országos Találmányi Hivataltól Kiváló Feltaláló arany fokozat elismerést kaptak. Több OMFB gyógyszer-vegyipart érintő tanulmány kidolgozásában vett részt. A Mérnök Továbbképző Intézet tanfolyamain két félévben előadásokat tartott vegyipari méréstechnika témában. Nyugdíjbavonulása óta a mai napig is mérnöki feladatokat lát el a gyógyszeripari minőségbiztosítás méréstechnikai területén.

Mécs Imre

1933-ban született Budapesten

Villamosmérnöki oklevelének száma: 525/1975.

1975-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. 1959 októberétől 1963 március végéig politikai elitéltként a Budapesti Országos Börtön Tervező Irodájában elektromos csoportvezetői mérnökként dolgozott. Szabadulása után a Híradástechnikai Szövetkezet fejlesztési osztályára került, a televíziós laboratóriumot irányította, televíziós kamerákat, stúdió berendezéseket, ITV rendszereket és mérőberendezéseket fejlesztett, majd megszervezte a digitális labort és digitális jelkeltéssel, valamint rendszertechnikával foglalkozott. Korán felismerte a digitális technika jelentőségét. 1965-ben konstruált Digitális Impulzusgenerátora megelőzte korát, amely a szövetkezet egyik legsikeresebb exportterméke lett. Később az Elektrotechnika Szövetkezet mb. főkonstruktőre lett, azonban onnan politikai okból eltávolították. Több cég gyártotta találmányait, amelyeknél a fejlesztést tanácsadói minőségben tudta koordinálni. A Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyárában digitalizálta és családba szervezte az időreléket, PLC családot konstruált, amelynek integrálása a MEV leégése következtében meghiúsult. Felismerte, hogy modern sorozatgyártás nem lehetséges integrált áramkör gyártó háttér nélkül. Egy sor találmányt dolgozott ki, ezekért négyszer kapott Kiváló Feltaláló kitüntetést. Munkáját állandóan hátráltatták a hatóságok, külföldre utazását drasztikusan korlátozták. 1975-ben jelentkezett a TMB-nél "Digitális jelgenerátorok kódolásának kérdései" c. kandidátusi témájával, az elővizsgákat le is tette, utána közölték vele: mivel büntetett előéletű, nem vehet részt a kandidatúrán. Hiába kérte mentesítését a büntetett előélet alól, erre csak 1989-ben került sor, amikor törvény semmisítette meg 1956 utáni elítélését. 1990 óta országgyűlési képviselő.

Dr. Mihály Katalin Anna

fizika tudomány kandidátusa

1929-ben született Dunakeszin.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 294/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. 1957-től 1991-ben történt nyugdíjazásáig a BME Atomfizika tanszék oktatója volt. Oktatóként az akkor induló atomfizika oktatását és a Budapesti Műszaki Egyetemen az első nukleáris szakmérnöki tanfolyam megszervezését végezte. Feladata volt az elméleti és gyakorlati oktatás, jegyzetírás, gyakorlatok kidolgozása. 1966-tól az újonnan létesítendő Egyetemi Atomreaktor mellett működő tanácsadó bizottság titkára volt. 1970-ben 2 éves kiküldetésben a Moszkvai Energetikai Egyetem Atomerőművek Tanszékén reaktorfizikai, dozimetriai oktatási anyagok feldolgozásával foglalkozott. 1972-ben reaktorfizikai témában külföldi aspirantúrát nyert el. Kandidátusi disszertációját 1980-ban védte meg. 1973-1978 között szakértői tevékenységet folytatott az akkori KGST Kutatóreaktorok tudományos-műszaki tanács munkájában. 1976-ban nemzetközi szakértői értekezletet szervezett meg a BME-n, reaktorok oktatási célú felhasználása témában. 1980-1985 között a KLTE Kísérleti Fizika Intézet és az Obnyinszki Fizikai Energetikai Intézet közötti tudományos együttműködési szerződés keretében nukleáris adatok analízise témában kutatómunkát folytatott. A Bécsi Atomenergia Ügynökségnél szakértőként dolgozott. 1985-1990 között a Dubnai Egyesített Atomkutató Intézet Neutronfizikai Laboratóriumában végzett kutatómunkát, eredményeit publikálta. 1996-tól az MTA köztestület tagja.

Mitnyákovics Zoltán

1931-ben született Zagyvaszántón.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 1/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanika szakon. A végbizonyítvány megszerzése után a villamos energia iparágban helyezkedett el, ahol az 1991-es nyugdíjazásáig dolgozott. 1957-ben a Mátravidéki Hőerőmű Vállalathoz került beosztott mérnöki munkakörbe. 1958-ban üzemvezetői kinevezést kapott, munkaköri feladata a gőzkazánok, gőzturbinák hőirányítás-technikai rendszerének üzemeltetési, karbantartási, fejlesztési tevékenység irányítása volt. Az irányítása alá tartozó szakmunkások részére több évben szakmai oktatást tartott. 1965-ben a BME Villamosmérnöki Karán Folyamatszabályozási szakmérnöki diplomát szerzett. 1968-ban a Gyöngyösi Hőerőmű Vállalathoz helyezték át, ahol laborvezetői irodavezetői beosztásban tevékenykedett, felelőse volt az erőműnél folyó nagy volumenű fejlesztési munkák összefogásának. Közel 25 évig részt vett a vállalaton belül szervezett, képesítést adó turbinagépészi, kazángépészi és blokkgépészi tanfolyamok hallgatóinak hőirányítástechnikai oktatásában, vizsgáztatásában. Jegyzetet írt, melyet az oktatók, hallgatók a mai napig használnak. Munkája elismeréseként több alkalommal kiváló dolgozó kitüntetésben részesült.

Mohácsi Lajos

1933-ban született Sárospatakon.

villamosmérnöki oklevelének kelte: 1960. április 29.

1960-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a Delft-i Egyetemen. Diplomája megszerzése után az Amerikai Egyesült Államokba, Los Angelesbe költözött. Elektromos motorokat gyártó vállalatnál tervező és alkalmazó mérnökként helyezkedett el. A vállalat kisméretű, 50 és 400 Hz váltakozó, valamint egyenáramú motorokat gyártott. Két évvel később a tervező csoport vezetője lett. Munkaköre tervezési és gyártási költségvetések elkészítése is volt. 1967-ben Astro Mec Motors néven vállalkozást indított el. A vállalat adminisztrációs munkái mellett a mérnöki irányítást is ellátta. Termékeik között tekercselt és állandó mágneses egyenáramú, valamint indukciós 400 Hz--es váltakozó áramú megszakított üzemeltetésű törpemotorok szerepeltek. Terveztek fékeket, biztonsági tengelykapcsolókat és tachométereket. Nyugdíjba vonulásáig 20 évig vezette a vállalkozást, de nyugdíjasként továbbra is tanácsadóként tevékenykedik.

Dr. Mórocz István

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 37/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. 1957-1961 között a BHG Átviteltechnikai Főosztályán tervezőmérnökként dolgozott. Ezt követően, 1971-ig különböző katonai témákkal foglalkozott a Gamma Művek Nukleáris Osztályán. 1963-ban a Nukleáris Szakmérnöki szakon abszolutóriumot szerzett. Később, a gyáron belül átkerült az Elektronikus Kutató Laboratóriumba, ahol ferritmemóriás áramkörök fejlesztése volt a feladata. Ebben az időben írta és védte meg a Magnetostrikciós tárolók digitális rendszertechnikai vizsgálata és alkalmazása című doktori disszertációját. 1971-1995 között a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola főiskolai tanára volt különböző beosztásokban: tanszékvezető, szakcsoportvezető, karigazgató helyettes. A szabályozáselmélet különböző területeivel és mikroelektronikai technológiával foglalkozott. A főiskolán meghonosította a robottechnikát és a hozzá tartozó laboratóriumot. Bevezetésre kerültek a Mechatronika és a Gyártásautomatizálás című tárgyak is. 1996-tól a Gábor Dénes Főiskola oktatója. Fő feladata a GDF tudományos folyóiratának, az Informatika című lap főszerkesztői teendőinek ellátása. Publikált cikkeinek száma 32, 12 tanulmány, 10 jegyzet és könyv szerzője, tudományos előadásainak száma 26, egy elfogadott találmánya van. Szakmai munkáját Kiváló Munkáért, Kandó Kiváló Oktatója, Kandó Emlékgyűrű kitüntetéssel ismerték el, 2002-ben megkapta a Mikroelektronika Alkalmazásának Kultúrájáért a Gábor Dénes Érmet.

Nagy József

1934-ben született Gellénházán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 18/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. Az egyetem befejezése után a MÁV Budapesti Igazgatóságánál helyezkedett el. Az előírt szakvizsgák letétele után az Igazgatóság Távközlési Osztályán távközlési főelőadóként, majd külszolgálatnál üzemmérnökként aktívan bekapcsolódott a MÁV-nál folyamatban lévő távválasztási munkákba. Ennek során számos újítási javaslata született, melyek alapját szolgáltatták az 1966-1970 között folyamatosan elindult országos távválasztási rendszernek. A MÁV országos távbeszélő hálózatához megtervezett egy új rendszerű távválasztó központot és a hozzá kapcsolódó távbeszélő központok kiegészítő egységeit. A rendszert a BHG Híradástechnikai Gyárban jóváhagyták és elindult a sorozatgyártás. A rendszer felhasználási jogát később megvásárolta a Magyar Villamos Művek Rt is, ahol 1974-ben elindulhatott az országos távválasztás. 1970-1973 között pályázat útján főiskolai docensként a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola szegedi tagozatára került, ahol az oktatói munka mellett tagozatvezető helyettesként is tevékenykedett, és egyúttal folytatta alkotói tevékenységét is. Kidolgozta a nagytávolságú négyhuzalos diszpécserek családját, melyet 1974-től a BHG 20 éven át gyártott. 1974-1976 között oktatói tevékenységét a Győri Műszaki Főiskola budapesti távközlési tagozatán folytatta, majd visszament korábbi munkahelyére, a MÁV Budapesti Igazgatóságára irányító munkakörbe. Alkotói tevékenysége során 17 saját jogú szabadalma született, többször lett kiváló aranyérmes újító és feltaláló. Ennek ellenére eddigi munkája hivatalos elismerése még várat magára. 1990 óta nyugdíjasként vállalkozó.

Nagy László

1931-ben született Süttörön.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 4/1956-57.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. A diploma megszerzése után az MN Honi Légvédelmi Parancsnokság lokátorokat javító, karbantartó műhelye vezetőjének nevezték ki. A napi feladatok mellett itt ismerte meg az akkor rendszerben lévő rádiólokátorokat és adatátviteli, rendszerátviteli eszközöket. Két éves gyakorlati munka után vezető szakmérnöki mikrohullámú lokátorokat üzemeltető beosztásban dolgozott. Itt a gyakorlati ismereteken túl elméleti ismereteit is bővítette. A BME Impulzustechnikai Tanszék és a Távközlési Kutató Intézet munkatársaival fejlesztési témákon dolgozott parametrikus erősítők témakörében. Ezt követően általános lokátor üzemeltetési és fejlesztési osztályvezető beosztásba került. Több esetben részt vett nemzetközi szakmai értekezleteken szakértőként vagy tanácsadóként. Katonai főiskolai államvizsgákon rendszeresen vett részt vizsgabizottsági tagként illetve elnökként, vezető technikusoknak, mérnököknek, a rendszerbe kerülő új berendezések alkalmazásáról tanfolyamokat tartott. Részt vett az alacsony magasságban repülő eszközök rádiólokátoros felderítésének és felismerő rendszerének kidolgozásában és a kijelölt területek topográfiai felmérésében. Szervezési változások miatt 1972-ben a számítástechnikai eszközöket felhasználó és üzemeltető MN vezérkari szervezethez került. Különböző felsőszintű rendszerszervező, számítógép üzemeltető tanfolyam elvégzését követően nyugdíjazásáig, intézetvezető helyettes beosztásban dolgozott.

Nagy Miklós

1933-ban született Pozsonyban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 41/1964.

1964-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanika szakon. 1957-1960 között a Magyar Repülő Szövetségnél dolgozott a budaőrsi repülőtéren. Itt a modellező klubok részére készülő, modell távirányító berendezések fejlesztésében és gyártásában vett részt. 1990-ig, nyugdíjazásáig a Műszeripari Kutató Intézet munkatársa volt. Az eltöltött 30 év alatt a mérés-automatizálás számos területén dolgozott, többek között a következő témákban: nagy nyomás alatt álló folyadékok fajsúlyának mérése, elektro-pneumatikus hőmérséklettávadók tervezése és gyártása, gépkocsik tömlőmanométereinek gyártásközi fárasztó- és hitelesítő berendezéseinek elkészítése, integrált áramkörös, moduláris felépítésű tűz-, füst-, robbanásveszély- és betörésjelző központ kidolgozása. Részt vett repülőgépek navigációs műszereinek ellenőrzésére szolgáló készülékek korszerűsítésében és a szigetelésmérésen alapuló, mikroszámítógépes kábelvizsgáló mérőautomata elkészítésében. Nyugdíjasként, az elmúlt években, otthoni körülmények között megvalósítható, egyszerűbb műszerkonstrukciók kidolgozásával és publikálásával foglalkozott.

Német Imre

1925-ben született Kispesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 215/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az oklevél megszerzése után az Anód Áramirányítógyárban helyezkedett el, ahol higanygőz egyenirányítókkal foglalkozott. Később megbízást kapott az erősáramú félvezető gyártás megszervezésére. Ezeket a diódákat használták a MÁV villamos mozdonyaihoz és a félvezetős hegesztő gépekhez. 1959-ben a vállalat főmérnökévé nevezték ki. A Mérnöktovábbképző Intézetben előadásokat tartott az erősáramú félvezetőkről. 1963-ban az Országos Tervhivatal Villamos Osztályának vezetésére kapott megbízást. Itt a területhez tartozó fejlesztő munkák összehangolásával, nemzetközi kooperációk szervezésével, az export elősegítésével foglalkozott. Ebben az időszakban számos együttműködés alakult ki, kiemelhető ebből az atomenergetikai gépgyártás, a hírközlési eszközök és a számítógépgyártás területe. Az OMFB által irányított fejlesztési koncepciók kidolgozásának rendszeres résztvevője volt. Tanácsadóként részt vett a BME Rektori Tanácsának munkájában. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület közgyűlése 1968-ban a választmány tagjává választotta, minden év végén előadást tartott az éves eredményekről és a következő év feladatairól. A Magyar Kereskedelmi Kamara Elektrotechnikai Tagozatának titkára és elnöki tanácsadó volt hat éven át. Különböző kiadványokat szerkesztett és rendszeresen publikált. 1979-ben a Külkereskedelmi Minisztérium Kohó- és Gépipari Főosztályának vezetője lett. Itt fő feladata a vállalati export-import és a termelés összhangjának elősegítése volt. 1981-től kereskedelmi tanácsosi kinevezést kapott, hat évig vezette a Pozsonyi Magyar Kereskedelmi Kirendeltséget. Hazatérése után az 1989-ben történt nyugdíjazásáig a Temaforg külkereskedelmi tanácsadója volt. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, a Munka Érdemrend ezüst fokozat tulajdonosa.

Németh István

1934-ben született Székesfehérvárott.

villamosmérnöki oklevelének száma: 211/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megszerzése után a Földmérő és Talajvizsgáló Irodában helyezkedett el. Első önálló munkája Ózd-Putnok-Bánréve középfeszültségű távvezeték tervezése volt. Egyidejűleg vízművek villamos berendezéseinek tervezését is végezte. Innen a BHG telefontechnika fejlesztésre került, feladata telefon alközpontok áramköreinek tervezése, korszerűsítése volt. Az Esztergomi ÉKM-ben mágneses erősítős feszültségstabilizálók, orvosi elektronikai készülékek tervezését, fejlesztését végezte. Következő munkahelyén, a Villamosipari Kutató Intézetben tudományos munkatársi, tudományos főmunkatársi, tudományos osztályvezetői munkakört látott el. Feladatai tervezés, mérés konstrukció és gyártásbevezetés voltak a következő témákban: vagonvilágítási generátorok feszültségszabályozó készülékei, fokozatkapcsolós transzformátorok feszültségszabályozó készülékei, nemzetközi együttműködésben vasúti központi kapcsolókészülékek villamos automatikája, katonai akkumulátortöltő család, nagypontosságú fázisszögmérő, eltolható szöghelyzetű háromfázisú mérőgenerátor. Utolsó munkahelye a Magyar Villamos Művek Tröszt, ahol hálózatfejlesztési főelőadó volt. Készülékek rendszerbe állítása, méréseken való részvétel volt a feladata. 1992-ben nyugdíjba vonult. Azóta az ANDIT Kft-nél külső szakértőként korábbi készülékeinek fejlesztésén, mérésein dolgozik.

Nyikos József

1931-ben született Sorokmajorban

Villamosmérnöki oklevelének száma: 87/1964.

1964-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Szakmai pályafutását 1957-ben az ELMŰ kábelosztályán kezdte, majd 1989-ben a TITÁSZ kisvárdai üzemvezetője lett. 1964-ben a debreceni központban műszaki fejlesztési munkakörbe került, 1969-től az ELMŰ műszaki fejlesztési osztályán dolgozott. 1974-től a VEIKI-ben műszaki titkárként dolgozott, majd az MVMT hálózati üzemviteli osztályára került. Elkészítette a "Hálózati üzemviteli technikusok továbbképző tanfolyamának tananyaga" I. kötetét, valamint a Szakoktatási és Továbbképző Intézet megbízásából az "Ismeretfelújítás-korszerűsítés" tananyagot a szabadvezeték szerelők tanfolyama részére. 1979-től az ELMŰ vállalati üzemviteli osztályának vezetője lett. Ebben a munkakörben a több évtizedes, elhasználódott kisfeszültségű szabadvezeték hálózat cseréjére műszaki-gazdasági vizsgálatot készített, majd társaival kidolgozta a Magyarországon addig nem alkalmazott "Szigetelt szabadvezeték szerelési technológiája" utasítást. Több tanulmányban foglalkozott a hálózatveszteség kérdéseivel. A VEIKI-vel közösen kifejlesztették a hálózat feszültség alatti állapotában is működtethető átmeneti ellenállásmérőt, ami Nürnbergben, az 1988 évi Találmányi Világkiállításon ezüstérmet nyert. 1986-ban műszaki főtanácsosi kinevezést kapott. Kidolgozta a villamos hálózati berendezések vagyonértékelésének módszerét és társaival operatív megvalósítását, számítógépre való programozását. A módszert valamennyi szolgáltató átvette. Utolsó munkájaként elkészítette a "Kisfeszültségű hálózatok nyilvántartása" rendszertervét. A Kiváló újító valamennyi fokozatát elnyerte, társakkal három találmány szerzője, többszörös vállalati és iparági Kiváló dolgozó, valamint tulajdonosa a "Fogyasztókért" emlékplakettnek.

Persa Pál

1931-ben született Mosonmagyaróvárott.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 102/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyárban helyezkedett el, ahol a háztartási hűtőszekrények villamos kismotorjának tervezésével és gyártásával foglalkozott öt évig. Ezt követően a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár, majd, a Lajta-Hansági Állami Gazdaság főenergetikusa, a Győr-Moson-Sopron Megyei Termelőszövetkezetek Szövetségének szaktanácsadója volt. Munkahelyein az ipari és mezőgazdasági üzemek energiagazdálkodását szervezte, különös tekintettel a teljesítménygazdálkodás és a meddőkompenzálás aktuális problémáira. Az e téren szerzett tapasztalatait a TOT -- füzetek 1982. évi 7. számában társszerzőként publikálta. Tevékenységét 1966-tól társas vállalkozásban folytatta, 2002-től egyéni vállalkozóként jelenleg is folytatja.

Porges Iván

1934-ben született Mátrafüreden.

villamosmérnöki oklevelének kelte: 1960.szeptember 20.

1956. november elején elhagyta Magyarországot és decemberben beiratkozott a Technische Hochschule Hannover gyengeáramú karára, ahol 1960-ban villamosmérnöki diplomát szerzett. A Telefunken cég Rádiótervezési Osztályán helyezkedett el, mint tervező mérnök és a még csöves URH készülékek és a rövidhullámú rádiók tervezésében vett részt. 1962-től a Hi Fi tuner, erősítő és rádióvevőt tervező osztály vezetője lett. Az aktív és passzív elektromágneses megférhetőséggel kapcsolatos koncepcióváltozások bonyolult bemérési folyamatokat tettek szükségessé. Racionális megoldásukra üzembe állított egy olyan műszerparkot, aminek a működtetéséhez komputerprogram vezérlésre volt szükség és megírta a vezérlő programokat. 1983-ban az újonnan létrehozott Thomson tervezési központjába került, ahol CD lejátszók tervezésével foglalkozott, majd a párizsi központnak nyújtott segítséget különböző EMC, EMI problémák megoldásában. Feladatai közé tartozott a Thomson szabványosítási tevékenysége, így a német szabványosításban, az európai szabványosításokban és a nemzetközi szabványosításban részben mint szakértő, mint titkár, mint elnök, vagy mint a német delegáció vezetője vett részt. Az Eszlingeni Technikai Akadémián és a cégen belül továbbképző szakelőadó volt. Német szaklapokban újságcikkei jelentek meg, szakértőként 23 műszaki társulatnál képviselte a Thomson céget. Több mint 30 szabadalom tulajdonosa. 1998-ban vonult nyugdíjba.

Pónya József

1932-ben született Felsőszeliben.

villamosmérnöki oklevelének száma:106/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után a Bánhidai Erőműben beosztott mérnökként kezdett dolgozni. 1959-ben villamos osztályvezetői, 1969-től műszaki igazgatói, 1974-ben igazgatói kinevezést kapott. Az ott végzett munkája során épült fel a Bánhidai Erőmű 100MW-os prototípusú blokkja. 1974-ben a Paksi Atomerőmű beruházás miniszteri biztos helyettese volt, az 1976-ban megalakult Paksi Atomerőmű Vállalat műszaki vezérigazgató helyettes volt. 1978-tól az 1992-ben történt nyugdíjba vonulásáig az erőmű vezérigazgatója volt. Több tudományos egyesület, és négy éven keresztül a BME Tanácsának tagja volt. Szakmai munkásságát Állami Díjjal, Eötvös Lóránd Díjjal ismerték el. 1996-ban Díszpolgári címet, 2003-ban Wigner Jenő Díjat kapott.

Dr. Rajki Imre

címzetes egyetemi tanár

1932-ben született Orosházán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 77/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Diplomája megszerzése után a BME Villamos Gépek és Hajtások Tanszék oktatója lett, gyakornok, tanársegéd, adjunktus majd docens beosztásban, 1998-2003 között tudományos főmunkatársként tevékenykedett. Kutatómunkája a törpe- és automatikai villamos gépek tervezésével és elemzésével kapcsolatos. Több évi sikeres üzemi tervezési tapasztalatait jól hasznosította a speciális villamos gépek optimalizálásában, az oktatásban és kutatásban. Jelenleg a szigetüzemű villamos generátorok, valamint az autó- és a jármű-villamosság különleges kérdéseivel foglalkozik. Kutatási eredményeiről publikációkban számolt be. A témákban 3 önálló, 7 társszerzős könyve és 72 tudományos publikációja jelent meg, 3 szabadalma és 1 szabadalom szintű újítása van. Számos tárgy kidolgozásában és előadásában vett részt, többek között a Törpemotorok elméleti és méretezési kérdései, Erősáramú elektrotechnika, Különleges villamosgépek tananyagát dolgozta át, új mérési gyakorlatokat dolgozott ki különböző tantárgyakhoz. Diplomatervezők, önálló laborosok, doktoranduszok témavezetését végezte. 1982-ben műszaki tudomány kandidátusa fokozatot szerzett, 2004-ben címzetes egyetemi tanár lett. 1960-1993 között az Ikladi Ipari Műszergyárban mellékfoglalkozású gyártmányfejlesztő, műszaki tanácsadó, műszaki szakértő, Rt elnökigazgató volt. Munkássága elismeréseként többször kapott kiváló dolgozó, kiváló újító kitüntetést, 1992-ben Zipernowsky Díjjal, 1997-ben Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntették ki.

Rábián László

1932-ben született Simándon.

Villamosmérnöki oklevelének kelte: 1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a Zürich-i Egyetemen. 1958-1969 között munkahelye az Oerlikon-Buehrle AG. volt, ahol kutató-fejlesztő mérnökként, később osztályvezetőként feladatai közé tartozott a numerikusvezérlések, digitális szabályozási technikák, numerikusan vezérelt szerszámgépek és hidraulikus erősítők fejlesztésének irányítása. 1970-1977 között munkahelye az Agie SA, Losone volt, itt főmérnökként numerikusan vezérelt szikravágó gépekkel foglalkozott. 1977-ben saját céget alapított, egy mérnöki irodát laboratóriummal és műhellyel. Itt tanácsadással, szakvélemények készítésével foglalkoztak, valamint kutatási-fejlesztési feladatokat végeztek nagy cégek részére. 14 szabadalmát hasznosították. Különböző szaklapokban közleményei jelentek meg.

Rázsó Mária Dr. Fodor Györgyné

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 139/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Még ebben az évben a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratóriumban kezdett dolgozni, ahol erő és tömegméréssel kapcsolatos műszereket és mérlegeket fejlesztettek. 1975-ben a laboratóriumot beolvasztották az MMG Automatika Művekbe, ahonnan a Mérlegtechnikai Osztály jogfolytonosan átkerült a Műszeripari Kutató Intézetbe, ahol addigi mérnöki tevékenységét folytatta. A kutatóintézetben tudományos segédmunkatárs, munkatárs, főmunkatárs, majd tudományos osztályvezetői besorolásokat kapott és tevékenységét számos kiváló dolgozói kitüntetéssel ismerték el. 1990-ben nyugdíjba vonult, de tovább dolgozott a Yamato japán mérlegfejlesztő cég budapesti részlegénél. Ennek megszűnése óta, 1993-tól a Budapesti Corvinus Egyetemen dolgozik, ahol számítógépes adatkezeléssel, statisztikai adatfeldolgozással, pályázati tevékenységgel és PhD oktatás szervezésével foglalkozik jelenleg is.

Ruzsinszky Zsolt

1933-ban született Pécsett.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 7/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban helyezkedett el beosztott fejlesztőmérnöki munkakörbe. Az akkori iparszervezési politika következményeként 1960-ban a teljes részleget áthelyezték a Magyar Adócsőgyárba. Itt folytatta fejlesztő munkáját, amely kisebb és nagyobb teljesítményű, klasszikus rádió-adóberendezések részegységeinek fejlesztését, tervezését jelentette. 1966-ban a tevékenységet átvette az Elektromechanikai Vállalat, ekkor kinevezték fejlesztési osztályvezetőnek, majd főosztályvezető helyettesnek. Önálló fejlesztési feladatokat végzett, ill. irányított. 1962-ben Vietnamban egy nagyteljesítményű adóberendezés szerelését és üzembe helyezését vezette. 1969-ben diplomát szerzett a Közgazdaságtudományi Egyetem mérnök-közgazdász szakán, így 1975-ben kinevezték a vállalat kereskedelmi és vállalkozási főosztályának vezetőjévé. 1976-ban a vállalatot beolvasztották a BHG Híradástechnikai Vállalatba. Ekkor az adástechnikai részleg műszaki osztályának vezetésévek bízták meg, és a helyszíni telepítések tervezése, szerelése volt a feladata belföldön és külföldön egyaránt. Mérnöki pályafutása végén 3 évig egy magánvállalatnál dolgozott hasonló munkakörben. Jelentősebb munkái a Lakihegyi 300 kW-os középhullámú adóberendezés, a Jászberényi 250 kW-os rövidhullámú adóberendezések és a Vietnámi 80 kW-os rövidhullámú adóberendezés voltak.

Dr. Sarkantyus István

hadtudományok kandidátusa

1928-ban született Balatonbogláron.

villamosmérnöki oklevelének száma: 6/1956-57.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a hadmérnöki kar híradástechnikai tagozatán. Diplomája megszerzése után az Országos Légvédelmi Parancsnokság Rádiótechnikai Osztályára került lokátor mérnökként. Feladata a 80MHz-3GHz tartományban működő lokátorok üzemeltetési-méréstechnikai feltételeinek biztosítása volt. Munkája során főleg a telepítési és antenna rendszerek üzemeltetési feltételeinek javításához számos újítással járult hozzá. 1959-től rakéta-technikai, irányítástechnikai zavarvédelmi és rendszertechnikai feladatokkal foglalkozott. 1965-től a HM Vegyvédelmi Főnökségen műszer mérnökként sugárzás, mérgezőanyag felderítési feladatokkal, különösen az atomrobbanások hatásaival, azok paramétereinek meghatározásával és mérési lehetőségeivel foglalkozott. 1967-ben irányítástechnikai szakmérnöki, 1975-ben kandidátusi oklevelet szerzett. Kandidátusi disszertációjával kapcsolatos két paraméter meghatározására alkalmas műszert fejlesztett ki, mely szolgálati szabadalom lett. E mellett mintegy 35 egyéb elfogadott újítása volt. Kidolgozott egy mozgó rendszerben működő adatgyűjtő és feldolgozó rendszert, jelenleg a Katasztrófa Védelemnél telepített stabil rendszerként működik. 1983-ban vonult nyugdíjba. 1984-től a Híradástechnikai Szövetkezetnél műholdas adások vételével, számítási technikával foglalkozott, 1985-1987 között az Érsebészet Röntgen Klinikáján a CT és MRI berendezések karbantartását és üzemeltetését végezte. 1970 óta lakóházak nedves falainak víztelenítésével, annak megszüntetésével és kivitelezésével foglalkozik.

Sass Gábor

1934-ben született Keszthelyen.

villamosmérnöki oklevelének száma: 118/1957

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Tanulmányai befejezése után tudományos segédmunkatársként dolgozott az Optikai Kutatóban. Tachiméter, bronchoszkóp és filmszöveg-nyomtató tervezésében vett részt. 1958-tól infravörös spektrofotométer fejlesztésével foglalkozott, amit átszervezés miatt 1961-1968 között a Magyar Optikai Művekben fejezett be. 1969-től az Elektroakusztikai Gyárban, 1970-től az Elektronikai és Finommechanikai Kutató Intézetben, majd a Videoton Fejlesztési Intézetben lyukszalagolvasó, jelnyomtató, majd az R 12 számítógép mechanikai, technológiai fejlesztését végezte. 1982-től a MIKI Méréstechnikai Fejlesztő Vállalatnál különböző lézeres ipari ellenőrző rendszerek optomechanikai fejlesztésén és megvalósításán dolgozott. Nyugdíjba vonulása után is folytatta munkáját 1998-ig. Szakértőként 1964-1968 között az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetben, 1998-2005 között az MTA SZTAKI-ban és a CORTEX Kft-ben mérőrendszerek optomechnaikai fejlesztését és megvalósítását végezte. 1964-1968 között az Optikai Akusztikai Tudományos Egyesület fotométer bizottságának vezetője volt. Tagja volt a Kép és Hangtechnika szerkesztő bizottságának. Szakfolyóiratban több cikke jelent meg, négy elfogadott szabadalma van.

Saufert János

1932-ben született Szikszón.

villamosmérnöki oklevelének száma: 217/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Mérnöki pályáját a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetben kezdte, mint tudományos segédmunkatárs. Fontosabb témái: különböző félvezetőeszközök struktúrájának összefüggése az eszközök villamos paramétereivel, áramkörök és műszerek tervezése. Tranzisztoros tápegység dolgozatával 1959-ben akadémiai díjat nyert. 1966-ban félvezetőtechnikai szakmérnöki oklevelet szerzett. 1976-ban tudományos főmunkatársként bekapcsolódott a számítógéppel vezérelt 10 MHz-es mérőberendezések (ICOMAT család) fejlesztésébe. 1978-tól az ICOMAT Mérőrendszer Osztály vezetője lett. 1981-1985 között a Műszeripari Kutató Intézet tudományos osztályvezetője lett, ahol az EMG megbízásából számítógéppel vezérelt incircuit kártyatesztelő berendezést fejlesztettek ki. A témáról 1982-ben, Rigában a Magyar Gazdasági és Műszaki Napok alkalmából előadást tartott. 1986-ban a Mikroelektronikai Vállalathoz hívták a 20 MHz-es ICOMAT berendezés fejlesztéséhez, a tervek elkészültek, de a gyártásra már nem volt lehetőség, mivel a MEV félvezető gyártási részlege leégett. A továbbiakban fejlesztésre már nem volt esély, ezért 1988-ban a Mikromatika Kft-ben tudományos szaktanácsadó volt az 1993-ban történt nyugdíjazásáig. Pályája során 15 különböző témájú tanfolyamot tartott a Mérnöki Továbbképző Intézetben, két éven át fakultatív tárgyat oktatott villamosmérnök hallgatóknak, három éven keresztül meghívott előadó volt a Kandó Főiskolán. Különleges félvezetőkről jegyzetet, mikroprocesszorokról 2 könyvet írt.

Schnöller Antal

1934-ben született Budapesten.

villamosmérnöki oklevelének száma: 212/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon, 1964-ben mérnöktanári szakot is elvégezte. Már az oklevél megszerzése előtt is --de azt követően, mind a mai napig -- főleg oktatási tevékenységgel foglalkozott, ill. foglalkozik. Természetesen műszaki feladatok megoldásában is részt vett, ill. műszaki feladatokat önállóan is megoldott. 1957-től a Bolyai János Gimnáziumban elektrotechnikát oktatott. 1959-től a Szegedi Tanárképző Főiskola Műszaki Tanszékén volt adjunktus, ezzel egyidejűleg a BME szegedi levelező hallgatóinak instruktora is volt. 1963-tól a Felsőfokú Híradás és Műszeripari Technikum, 1969-től a Kandó Kálmán Főiskola docense, majd tanára, az Automatika Tanszék helyettes vezetője, ill. megbízott tanszékvezetője volt. 1972-től a Tanárképző Tanszék vezetője lett. 1980-1994 között a főiskola Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének ill. intézetének főiskolai tanára volt. Szakmai munkája során főleg a programozott oktatással, az AV eszközök oktatásban való alkalmazásával és a számítógéppel segített oktatással foglakozott, ill. foglalkozik. Nyugállományba helyezése után is megszakítás nélkül megbízott előadóként dolgozik. Széleskörű publikációs tevékenységet folytatott, írásai pedagógiai, felsőoktatási és egyéb folyóiratokban jelentek meg. Kutatásairól a főiskola tudományos ülésszakain számolt be. Mintegy 20 kötetnyi jegyzet, ill. tankönyve jelent meg önálló, vagy társszerzővel végzett munkaként. Munkássága elismeréseként több miniszteri és főigazgató dicséretet, kiváló oktató, oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést, Kandó aranygyűrűt kapott.

Sebő Ágota Almási Miklósné

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 106/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-ben a MÁV Vezérigazgatóságon helyezkedett el, ahol a MÁV Miskolci Vasúti Igazgatóság erősáramú ügyei tartoztak hozzá, többek között a vasúti térvilágítás, áramellátás. A vasutakat keresztező erősáramú vezetékek engedélyezésében, a vonatkozó típustervek kialakításában vett részt. 1964-től a MÁV garancia idő alatti villamos mozdonyainak és dízel mozdonyai villamos berendezéseinek, valamint a garancián túl lévő mozdonyok sorozat jellegtű hibáinak kiküszöbölésén dolgozott. 1974-től 1989-ben történt nyugdíjazásáig a MÁV távlati gépészeti fejlesztési tervek kidolgozása volt a feladata. Részt vett a vontató- és vontatott járművek vonalvillamosítási terveinek elkészítésében, valamint a vontatási energia felhasználás struktúrájának és mennyiségének meghatározásában. Az OMFB keretében a dízel- és villamos üzemű vasúti vontatás gazdaságossági számítási módszerének kidolgozásában vett részt. A MÁV villamosítási terveinek megalapozására szolgáló számításokat folyamatosan végezte. Segítette a gazdasági elemzés számítógépes algoritmusának elkészítését.

1990-2002 között a Közlekedés Tudományi Egyesület keretében számos, a MÁV üzemével, fejlesztésével kapcsolatos tanulmányban a gépészeti fejezeteket készítette el.

Dr. Sebő István

műszaki tudomány kandidátusa

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 90/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az egyetem elvégzése után a Budapesti Elektromos Művek mérnökeként a Próbaállomáson, majd a Kábelosztályon dolgozott. 1961-től a BME Villamosművek Tanszék oktatója lett, kandidátusi értekezésének megvédése után 1966-ban docensi kinevezést kapott. 1967-1968 között a New York-i Columbia Egyetemre került, mint a Ford Alapítvány ösztöndíjasa. Az ösztöndíjas év után az Egyesült Államosban maradt. 1968-ban az Ohio State Univesity oktatója lett. 1974-ben professzorrá nevezték ki. Elsősorban villamosművekkel és nagyfeszültségű technikával foglalkozott. Több új tantárgyat vezetett be, sok mérnöktovábbképző tanfolyamot szervezett és vezetett. Fontos szerepe volt az egyetem új nagyfeszültségű laboratóriumának tervezésében és fejlesztésében. Számos kutatási témát és programot kezdeményezett és irányított. 2003-ban vonult nyugdíjba, de továbbra is aktív maradt szakmailag, mint Professor Emeritus. Egyedüli, vagy társszerzőként eddig közel 250 szakcikke, kutatási jelentése, egyetemi jegyzete jelent meg. Munkássága elismeréseként több országos szintű oktatási és kutatási kitüntetést kapott az Egyesült Államokban.

Simányi Miklós

1933-ban született Budapesten.

villamosmérnöki oklevelének száma: 97/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Diplomája megszerzése után 20 évig különböző beosztásokban a MÁV Északi Járműjavítóban dolgozott, az utolsó hét évben gyáregységvezető főmérnökként. A villamos járműszerelő szakmai oktatásban a tematika kidolgozója és a szakmai tárgyak oktatójaként vett részt. Ultrahangos vizsgálati módszert vezetett be járműtengelyek és villamos gépek tengelyvizsgálatára. Villamos próbatermi mérések és tekercselési technológiák kidolgozásában működött közre. A BME-n dízel és villamos vontatási szakmérnöki képzésben vett részt. Irányítója volt a villamosmozdonyok hálóterves javítási rendszerének kidolgozásának és bevezetésének. 1977-ben pályázati úton a Széchenyi István Főiskolára került. Docensként a Villamos vontatás tárgy felelőse, 13 éven keresztül a Vasútgépész Tanszék vezetője volt. Jó kapcsolatot épített ki a BME és külföldi felsőoktatási intézmények hasonló tanszékeivel, továbbá a MÁV, Gysev, BKV, osztrák és szlovák vasutakkal. Vontatási gépek és berendezések diagnosztikájával, mérő, minősítő készülékek fejlesztésével foglalkozott. Hőtelevíziós berendezéssel villamos hálózatok, energiaelosztó állomások, épületek termogrammetriai minősítését végezte. Több éves munkával -- tervező csoport témavezetőjeként -- kidolgozták és bevezették a BKV trakciós motorpark "F" szigetelési osztályú újratekercselési technológiai rendszerét. A főiskola átszervezésekor megszűnt a vasútgépész képzés és a tanszék is, ezért 1993-ban nyugdíjba vonult. Azóta a vasúti pálya ás járműállapot-romlás okozta növekvő vontatásienergia szükséglet gazdasági hatásait vizsgálja.

Smigura László

1934-ben született Tiszaőrsön.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 106/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai és gyengeáramú szakon. Tanulmányai befejezését követően a Posta Központi Kábelüzemnél kezdett dolgozni. Az új kábelek szerelési és kiegyenlítési, valamint a távkábelek hibaelhárítási munkáiban vett részt építésvezetői beosztásban. 1960-ban a cég műszaki osztályán dolgozott, ahol a kábelszerelési és mérési munkák kivitelezését ellenőrizte. 1961-ben a Postavezérigazgatóság műszaki osztályára került, ahol az országos kábelhálózat fenntartási munkáinak ellenőrzését végezte. A fejlesztési osztályon kiemelt feladata volt az országos távközlési hálózat tervezési és kivitelezési munkáinak irányítása. Az 1980-as években részt vett a fényvezető kábelek hazai építésének előkészítésében, majd a létesítési technológiák kidolgozásában. A fejlesztési munkák során sok külföldi távközlési igazgatásnál járt. Főtechnológusi beosztásba a MT-Telecom Kft-hez ment dolgozni 1992-ben. Az akkor létesülő egyik koncessziós társaság megbízásából vezető tervezőként készítették el a társaság hálózatának kiviteli terveit. Szakmai tanfolyamokon tanított, néhány évig a Távközlési Műszaki Főiskola óraadó tanára is volt. 1996-tól távközlési ügyekben bírósági igazságügyi szakértőként tevékenykedett.

Somorjai Lajos

1932-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 195/1957.

1957-ben szerezte meg kitüntetéses villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézetnél helyezkedett el. Kezdetben vizsgálómérnökként dolgozott, majd az intézet rövidzárlati laboratóriumának üzembe helyezésével és vezetésével bízták meg. 1961-ben osztályvezetői kinevezést kapott. Feladata ebbe a profilba tartozó készülékek és berendezések vizsgálatainak irányítása volt. Az 1994-ben történt nyugdíjazása után, 2002-ig az intézetnél maradt szaktanácsadóként. Feladataival és munkakörével összefüggésben 1963-tól állandó kapcsolata volt a hazai és a nemzetközi szabványosítással. Közel 100 hazai szabványhoz készített javaslatot. Jelentős részt vállalt az európai szabványok magyar nyelvű bevezetésében. A Magyar Szabványügyi Testület keretében működő hazai Nemzeti Elektrotechnikai Bizottságon belül a kisfeszültségű készülékekkel, berendezésekkel és szerelési anyagokkal foglalkozó több műszaki bizottságban elnöki tisztséget tölt be. Négy évtizeden keresztül rendszeres résztvevője volt nem csak a hazai, hanem a nemzetközi, ill. regionális szabványosításnak. Szakmai elismertsége és nyelvismerete alapján számos alkalommal vett részt bizottságok tagjaként, kiküldött szakértőként a nemzetközi tárgyalásokon. Az OMFB és a MEE szervezésében indított több szakértői tanulmány készítésében és elbírálásában tevékeny szerepet vállalt. A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek 1960 óta tagja, 1990 óta a MEE Szabványosítási Bizottságának elnöke. Szakmai tevékenységét több alkalommal Kiváló Munkáért, Kiváló Testületi Munkáért kitüntetéssel ismerték el. A Magyar Elektrotechnikai Egyesült 1997-ben Életpálya kitüntetésben részesítette.

Somos János

1933-ban született Beleden.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 119/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megszerzése után a Videoton Rádiófejlesztési Osztályán helyezkedett el, ahol 17 évig fejlesztő mérnökként dolgozott. Feladatai közé tartozott a Hi-Fi sztereo rádiókészülékek fejlesztése, melyben említésre méltó eredményeket ért el. Részt vett az OIRT és KGST nemzetközi szakmai szervezetek munkájában, és a hazánkban bevezetésre kerülő modulációs rendszerrel kapcsolatos döntés előkészítésében. 1974-től a Videoton Katonai Elektrotechnikai Gyár Technológiai Osztály, 1976-1984 között a Gyártásfejlesztési Főosztály, majd a Videotonon belül a speciális elektrotechnikai rendszerek fővállalkozását irányító Műszaki Osztály vezetője volt. A rendszerváltás után -- a katonai elektrotechnikai rendszerek fejlesztése körüli bizonytalanság miatt -- 1984-ben nyugdíjazását kérte. Saját cégébe még 9 évig dolgozott, ahol telefonközpontok kébelfogadó rendszeréhez szerelvényeket gyártott.

Spieler Marietta

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 148/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megszerzése után a Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalatnál helyezkedett el, ahol fejlesztőmérnökként részt vett az első magyar TV stúdió berendezéseinek létrehozásában, dokumentálásában, a gyártáshoz szükséges célműszerek, majd más gyártmányok célműszereinek tervezésében. Elvégezte a BME Gépészmérnöki Kara Mérnök-tanári szakát. Fejlesztő munkája mellett tanított mind a vállalatnál, mind középiskolában és egyetemi előkészítőn. Érdeklődése a mérnöki munka egyik határterülete, az iparjogvédelem felé fordult. 1966-tól a találmányok, szabadalmak, új megoldások, know-how-ok, szoftverek, a szerzői jogok védelme, az ezekkel kapcsolatos szerződések megkötése tartoztak munkakörébe. Az ezekhez szükséges jogi képzettséget az Országos Találmányi Hivatalnál, Lipcsében szabadalmi mérnöki oktatások, az AIPPI konferenciáin és az ELTE Jogtudományi Egyetem 5 féléves szabadalmi ügyvivői képzésen szerezte meg. 1990-ben nyugdíjba vonult, de néhány évig még dolgozott a Videoton-Mechanikai Laboratóriumában.

Steinkéné Lovass Eleonóra

1934-ben született Újpesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 104/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Elektroakusztikai témakörben írt diplomamunkája és zenei érdeklődése határozták meg életpályája első szakaszát. 1957-től a Magyar Rádió és Televízió Műszaki Fejlesztési Osztály munkatársa lett. Ez volt a rádiózásnak az az időszaka, amikor már a hangátvitel minőségének javítása, a minél nagyobb hanghűség elérése volt a feladat. A Fejlesztési Osztály mérnök gárdája mind a zenei produkciók ill. hangjátékok felvétel technikájának tökéletesítését, mind az elektroakusztikus eszközök beszerzését, fejlesztését és prototípus készítését is végezte. Feladatuk volt a rádióstúdiók és épülő televíziós stúdiók teremakusztikai tervezése és mérése is. Vizsgálták a sztereofon hangátvitel bevezetésének elvi és gyakorlati lehetőségeit. Az átviteli paraméterek nemzetközi szabványosítási munkáiba is bekapcsolódott. A Sztereofon hanghatás elméletéről, az adó- és vevőoldali megoldásokról, az elektronikus hangszerek alkalmazásáról a Kép- és Hangtechnika c. lapban 1960-1967 között több alkalommal publikált. Néhány évet hasonló témakörben a Berlini Rádiónál és a Berlini Tudományos Akadémiánál dolgozott. 1971-től az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalathoz került mérnök-üzletkötői feladatra. Elsősorban az akkor még világelső, magyar eredmény hirdető táblák ill. rendszerek eladásával, helyszíni telepítésével foglalkozott. 22 éven keresztül végigkövette és befolyásolhatta a jelfogókkal kapcsoló és csak monochrom karaktereket megjeleníteni képes izzólámpás táblák fejlődését egészen a számítógép vezérelt, színes fényforrásokkal működő óriás mátrix felületekig és tábla rendszerekig. 1970-ben Münchenben, 1981-ben Helsinkiben a Magyar Napokon előadást tartott a magyar termékek műszaki színvonaláról. A Professzionális Elektronika Export kereskedelmi igazgatójaként 1993-ban vonult nyugdíjba.

Szabó Dezső

1932-ben született Ózdon.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 121/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után az ÉMÁSZ Műszaki Fejlesztési Osztályán helyezkedett el. Feladata Miskolc város villamos energia ellátó hálózatának fejlesztése volt. A hálózatfejlesztési tervek készítésében szabad keze volt. Elkészítette a belváros hurkolt kábelhálózati tervét, sajnos ez nem valósult meg, kialakította a hurkolt-pontsugaras hálózat tervét, melyet a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola is átvett. Munkássága során különböző elismerések mellett megkapta az OMFB különdíját. 1969-1985 között a BAZ Megyei Tanács Tervező Vállalatánál dolgozott, mint a villamos szakosztály vezetője. 1986-1992 között a BVK Konstrukciós Főosztályán tervezési feladatokat végzett. Megismerte a veszélyes környezetben biztonságosan létesíthető villamos berendezések kialakítását és tervezési szempontjait. Közben 1973-tól igazságügyi műszaki szakértő lett, ezt a tevékenységét a mai napig is végzi.

Szabó Károly

1934-ben született Tatabányán.

villamosmérnöki oklevelének száma: 38/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Mérnöki pályafutását az Erőmű Tervező Iroda Transzformátor Alállomástervező Osztályán kezdte. 1959-ben a Tatabányai Szénbányák Tervező Irodájába került, ahol egy vízaknai 35/6 kV-os transzformátorállomás tervezésében vett részt. 1960-tól az Otelepi Villamosműhely vezetője lett. A villamos energiaellátás, a villamos motorok és a mikroelektronika témaköreivel foglalkozott. Közreműködésével elkészült az ország első bányabeli 6/0,4 kV-os mozgó transzformátorállomása és egy mobil 35/6 kV-os szabadtéri transzformátorállomása. 1968-ban a Központi Műhelyüzem villamos főmérnökévé nevezték ki. 1969-ben mérnök-közgazdász oklevelet szerzett. 1974-től a vállalat központjába került főenergetikusi munkakörbe. 1977-ben Németországban és Angliában a búvárszivattyú gyártást tanulmányozta. Az 1980-as évek elején üzembe állt a Nagyegyházi és a Mányi 120/6 kV-os transzformátorállomás. Ez szakmai kihívást jelentett a villamos üzemviteli tevékenységben. A nagyteljesítményű búvárszivattyúk szükségessé tették a villamos hálózat számítógép segítségével történő vizsgálatát és a hálózat ennek megfelelő üzemeltetését. Részt vett a dolgozók ezzel kapcsolatos szakmai oktatásában. Tevékenykedett a vállalat kutatás-fejlesztés munkáiban, jelentősebb a nagyteljesítményű ívkemencék létrehozása volt, amelyek a meddőből állítottak elő nemesfémeket valamint a KBFI Robbanástechnikai Főosztály irányításával megvalósított és sikeres földalatti szénelgázosítás. 1988-ban Csehszlovákiában az uránbányászatban alkalmazott hőszivattyúk üzemeltetését tanulmányozta. Az 1989-ben történt nyugdíjazása után 1994-ig a KBFI tatabányai telephelyén dolgozott, az ÉDÁSZ-nak feszültség-szabályozási számítógépes programot készített. Az Országos Bányászati és Kohászati, valamint a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek tagja. Számos kiváló dolgozó kitüntetésben részesült, 1989-ben a Bányászati Szolgálati Érdemérem arany fokozatával tüntették ki.

Szabó Sándor

1930-ban született Szegeden.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 33/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után a DÉMÁSZ-nál helyezkedett el. 1960-ig a Makói egységnél üzemvezetőként a város és a környék energia ellátását szolgáló hálózatok, berendezések üzemeltetését, bővítését végző kb. 100 fő dolgozó tevékenységének irányítása volt feladata. 1975-ig a Szegedi Igazgatóságon üzemeltetési osztályvezetőként az osztály 4 csoportjának segítségével irányította 5 üzemviteli hálózati üzemvezetőség munkáját. A vállalat területén először Szegeden helyeztek üzembe távműködtetésű közép/közép feszültségű állomást, megszervezték a vállalat első üzletigazgatósági üzemirányító központját. 1982-ig főosztályvezető volt a Fejlesztési és Beruházási Vállalati Központban, 1983-tól 1991-ig, nyugdíjba meneteléig vállalati főmérnök, majd vezérigazgató helyettes volt. Főmérnöki beosztásában az üzemigazgatósági tapasztalatainak vállalati szintű terjesztését szorgalmazta. Vezető munkatársaival együttműködve teljesíteni tudták a műszaki színvonal emelését a növekvő energia igények kielégítése érdekében. Szakmai, vezetői és szakmai társadalmi tevékenységét több alkalommal vállalati kiváló dolgozó, iparági kiváló dolgozó, miniszteri kitüntetés adományozásával ismerték el. 1990-ben a több évtizedes tevékenysége elismeréseként Jedlik Ányos díjjal tüntették ki.

Szentiványi Tibor

1931-ben született Budapesten.

villamosmérnöki oklevelének száma:202/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét. Már egyetemi tanulmányai alatt demonstrátorként dolgozott a Matematika Tanszéken, majd az Irodagép Kísérleti Vállalatnál, ahol részt vett az első hazai elektronikus adatfeldolgozó gép fejlesztésében, itt két eredeti műszaki konstrukció megalkotása fűződött nevéhez. A diploma megszerzése után az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjában részt vett az első hazai elektronikus számítógép (M-3) létrehozásában, mint a memóriegység konstruktőre. 1963-tól a KGM Számolóközpontjának vezetője volt. 1965-ben négy kollégájával megalapította az INFELOR-t. Főmérnöke, majd ny. tudományos tanácsadója volt a vállalatnak. 1991-től a MATÁV-nál a vezetés tanácsadójaként dolgozott 1997-ben történt nyugdíjazásáig. Több egyetemen is oktatott, illetve jelenleg is oktat meghívott előadóként többek között művelődéstörténetet. 1968-ban egyik alapítója volt a NJSzT-nek, a választmány tagja, 1992-ig szakosztály vezetője volt. 1977-1989 között a COMNET konferenciák kezdeményezője és szervezője. 1963-ban az Elliot, 1967-ben a londoni ICL cégnél dolgozott, 1975-ben Luxemburgban vendégkutató, 1986-2005 között a Nemzetközi Számítógépes Kommunikációs Tanács (ICCC-Washington) egyik kormányzója volt. Szakmai munkásságát Munka érdemrend, Neumann-díj, IFIP-Silver Core díj, MTESZ-díj, Honvédelemért rendjel, Kiss Áron-díj, NJSzT életmű plakett kitüntetésekkel ismerték el. Több mint 100 cikk, szakmai tanulmánykötet, konferencia kiadvány és könyv szerzője, ill. szerkesztője.

Szenyovszky János

1933-ban született Mátyásföldön.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 128/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. Gyakorló évét az Elektronikus Mérőműszerek Gyárában töltötte. 1958-tól a Belioannisz Híradástechnikai Gyárban, később a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban dolgozott. 1960-tól az 1988-as nyugdíjazásáig a Belügyminisztérium hivatásos tisztje volt. 1993-ban Lengyel Lajos Gázdinamika című jegyzetét nyomtatásra készítette elő.

Székudvary Katalin Dr. Lukács Józsefné

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 261/1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. 1957-től tervező mérnökként helyezkedett el a Geofizikai Mérőműszer Gyárban, ahol szeizmikus mérőműszerek tervezésével, kivitelezésével, a készülékek üzembehelyezésével és kiértékelésével foglalkozott. 1961-től a Villamos Automatika Intézet dolgozója lett, ahol a Tiszai Vegyi Kombinát szovjet dokumentációjának honosítását és kivitelezését végezte. 1989-ben az Energia Gazdálkodási Intézetbe került, munkája közé tartozott hőközpontok és kazánházak hőtechnikai műszerezése és szabályozása. Az NDK-ban és Csehszlovákiában tervezési, kivitelezési és művezetési feladatai voltak. 1990-ben vonult nyugdíjba, de 1994-ig tovább dolgozott. Jelenleg a SET Consulting Bt-ben szakértői tevékenységet végez.

Szitha András

1933-ban született Kemecsén.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 159/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Tanulmányai befejezése után a MÁV Debreceni Igazgatóság Távközlő- és Biztosítóberendezési Szakszolgálatánál helyezkedett el. A mérnöki feladatok ellátásához szükséges összes vasúti szakvizsga letétele után mérnök előadói, majd főelőadói munkakörben dolgozott. Feladatai közé tartozott a vasúti távközlő hálózatok, berendezések, telefonközpontok fenntartási, felújítási és beruházási munkák előkészítése, tervezése, végrehajtásának irányítása, műszaki, pénzügyi ellenőrzése. 1963-tól áthelyezéssel a Debreceni Orvostudományi Egyetemre került, egyetemi főmérnöki munkakörbe, ahol 1990-ig, nyugdíjazásáig dolgozott. Feladata egy 170 fős műszaki szervezet munkájának szervezése, irányítása és ellenőrzése, továbbá az egyetem épületeinek, épületgépészeti berendezéseinek, energiaellátó rendszerének, orvosi gép-műszer berendezéseinek karbantartása, üzemeltetése, felújítása, ellenőrzése, az ezekhez szükséges éves műszaki és pénzügyi tervek elkészítése, végrehajtása, éves beszámolójának elkészítése képezte. Többször részt vett az Egészségügyi Minisztérium által szervezett főmérnöki továbbképző tanfolyamon. Munkássága elismeréseként az Egészségügy kiváló dolgozója, kiváló újító ezüst és bronz fokozat kitüntetésben részesült.

Szlávik László

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 186/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Tanulmányai befejezése után a Gamma Műveknél fejlesztő mérnökként analóg számítógép, majd a Debreceni Biogal Gyógyszergyárnak mágneses erősítővel működő hőfokszabályozó tervezésén és üzembe helyezésén dolgozott. 1963-tól a Műszeripari Kutató Intézetben elektropneumatikus szinuszgenerátor és különféle hitelesítő műszerek fejlesztésén dolgozott tudományos főmunkatársként. A nagypontosságú digitális nyomásmérőre szabadalmat kapott. Ezzel egy időben a SOTE Gerontológiai Kutató Intézetben tudományos tanácsadóként az elektroretinográfiai kutatásban és a kutatási eszközök kidolgozásában vett részt. 1971-1974 között az ELTE Összehasonlító Élettani Tanszékén aspiránsként operáns kondicionálással foglalkozott. 1975-től a MIKI-ben a MALÉV részére "fekete doboz" kiértékelő és regisztráló fejlesztését végezte. 1988-1999 között az Ipari Minisztérium szakértője volt. 1998-tól a VILATI részére CPAP rendszerű alvásjavító készülék fejlesztésén és gyártáselőkészítésén, 1989-től DNS szintetizátor fejlesztésén, majd a MÁV és a BKV vontatási hálózatának felügyelő rendszerén, valamint villamos távadóinak fejlesztésén és gyártásán dolgozott. 1999-től nyugdíjazása után egyéni vállalkozóként szaktanácsadással és műszerjavítással foglalkozott.

Szőnyi László

1934-ben született

villamosmérnöki oklevelének kelte: 1970.szeptember 9.

1970-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a Stockholmi Műszaki Főiskola gyengeáramú tagozatán. 1957-től Svédországban él. 1962-től mint társtulajdonos, egyedi gyártású precíziós műszerek előállításával foglalkozott. 1967-től egy kis vállalat alkalmazottja lett. A vállalat növekedésével különböző vezető beosztásokat töltött be, elektronikus és mechanikus tervező osztály vezetője, majd a vállalat gyártásvezetője lett. A vállalat fejlesztései közül említésre méltó az óriás tartályhajók gépházának automatikája, ami abban az időben kiemelkedő technikai munkát jelentett. 1980-tól az IBM --hez került, ahol projektvezetés, elektromechanikus tervezés, marketing, új technológiák bevezetése, végzős mérnök hallgatók diplomatervének kiadása, vezetése tartozott feladatai közé. Kapcsolatot tartott az egyetemeken működő automatizálással foglalkozó tanszékekkel és az iparágban hasonló területen dolgozó szakemberekkel. Fő munkaterülete a gyártásautomatizálás volt, sokat foglalkozott robotok alkalmazásával a gyártásban. Állandó kapcsolata volt az IBM nemzetközi működési területeivel, számtalan szimpóziumon, továbbképző tanfolyamon vett részt. Munkássága eredményességét több szabadalom fémjelzi. Kiemelkedő fejlesztés volt az a berendezés, amivel a számítógéppel vezérelt tintasugaras nyomtató mikroszkopikus átmérőjű fúvókanyílásán kilövellt cseppek sebességét, irányát, súlyát lehetett mérni. Közben az IBM 1995-ben bezárta a gyárat, így a fejlesztést az 1992-ben Szőnyi Konsult AB néven alapított saját cégében folytatta. Az elektronika, elektromechanika és a mechanika terén szerzett átfogó tapasztalatai, ötletei nagyon kelendő portékának bizonyultak. Sok egyedi precíziós mérő és automata berendezés viseli keze nyomát a különböző iparágakban.

Dr. Tajthy Tihamér

műszaki doktor

1932-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 24/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után két évig a Villamos Energetikai Kutató Intézetben tudományos munkatárs volt, ahol erőművekben, állomásokon, transzformátorokban túlfeszültség eloszlási vizsgálatokat végzett. 1962-ig az Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalat műszaki fejlesztési osztályán a vállalat túlfeszültség védelmének megszervezése, irányítása, iparági túlfeszültség-levezető javító műhely kialakítása volt a feladata. 1962-1965 között egyiptomi műszaki főiskolán dolgozott, ahol megszervezte az erősáramú villamos üzemmérnökképzést és előadásokat is tartott. Nyugdíjba vonulásáig dolgozott az ÉDÁSZ-nál, a Magyar Villamos Művek Trösztnél és a Villamosenergiaipari Kutató Intézetben. Másodállásban a BME Villamosmérnöki Karán, a Paksi Műszaki Főiskolán és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán előadásokat tartott. Jelenleg is oktatja a Villamosművek és környezet, ill. Villamosenergia-piac tantárgyakat. Több előadást tartott hazai és külföldi konferenciákon, több mérnöktovábbképző tanfolyamon. Szakcikkei, tanulmányai száma százon felüli. A Műszaki Könyvkiadónál nívódíjas könyve jelent meg, a Déri-díj tulajdonosa. Jelenleg a Környezetvédelmi Minisztérium szakértője.

Takács István

1933-ban született Kengyelen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 55/1960.

1960-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Első munkahelye a Budapesti Mechanikai Művek Elektromos Laboratóriuma volt, ahol gyakorló üzemmérnökként dolgozott. Következő munkahelye a Videoton Elektronikai Vállalat volt, itt önálló rádió fejlesztőként dolgozott, majd a haditechnikai rádió gyártóüzemnél MEO csoportvezető lett. 1965-től fejlesztő mérnökként folytatta tevékenységét speciális rádió kapcsoló rendszerek fejlesztésével. Közben a helyi technikumban óraadóként tanított rádió műszaki ismeretek témakörben. Szakmai pályáját műszaki tanácsadóként fejezte be az 1992-ben történt nyugdíjazásakor a Videoton Elektronikai Vállalat Iparjogvédelmi Irodájánál.

Takács László

1932-ben született Kőrösladányban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 89/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957. márciusában a Transzvill Vállalatnál helyezkedett, mint szerkesztő, majd oklevele megszerzése után a Székesfehérvári Könnyűfémmű dolgozója lett. Energetikusi, főenergetikusi, majd fenntartási főmérnöki munkaköröket töltött be. Hatáskörébe tartozott a villamos erőátviteli, a villamos hőtechnikai és korszerű szabályozástechnikai rendszerek üzemeltetésével, karbantartásával, fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátása, irányítása. Tervezett indukciós préstuskó előmelegítő kemencéket, melyek évtizedeken át kifogástalanul működtek. Több jelentős villamos rekonstrukció megvalósítását és új technikai fejlesztések alkalmazását vezette. 1968-ban irányítástechnikai szakmérnöki képesítést szerzett. Vállalat és az iparág kiküldötteként több országban vett részt szakmai-, kereskedelmi tárgyalásokon, konferenciákon, tanulmányutakon. Szakmai munkája elismeréseként számos vállalati, iparági és állami kitüntetést kapott. Aktív tevékenységet végzett a Magyar Elektrotechnikai Egyesületben is. A Villamos Hőtechnikai Bizottságban több évtizeden át a munkabizottságok munkájában tevékenykedett. Sok éven át vezette a gazdaságossági munkabizottságot. Számos előadást tartott a villamos hőtechnika tárgykörében a MEE és más tudományos egyesületek rendezvényein és külföldön is. Részt vett több OMFB tanulmány-részlet kidolgozásában, több éven át tagja volt a MEE Országos Elnökségének. 1989-ben Kandó díjat kapott. Nyugállományba 1992-ben vonult fenntartási főmérnökként.

Takáts Zsolt

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 100/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után 1991-ig az Út- Vasúttervezési Vállalatnál dolgozott tervező, szakosztályvezető, majd osztályvezetői munkakörben. Feladata elsősorban a közlekedéssel kapcsolatos létesítmények (közúti villamos, metró, vasút, repülőterek) elektromos tervezései voltak. 1992-1996 között a Thermotechnika Kft-nél tervezői ágazatvezetőként, majd ügyvezető igazgatóként dolgozott az elektromos feladatokat érintő területeken. 1995-ben történt nyugdíjazása után -- jelenleg is -- egyéni vállalkozóként elektromos tervezési munkákat végez. 1967 óta tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek, 1983 óta a Közlekedéstudományi Egyesületnek, 1990 óta a Magyar Mérnöki Kamarának. 1974-ben elvégezte a BME energiagazdálkodási gazdasági mérnök szakát. Vezető tervezői jogosultsággal rendelkezik, 1987 óta szerepel a tervezői névjegyzékben.

Thiringer Ferenc

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 126/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Szakmai munkáját az Elektromos Művek Budafoki Üzemigazgatóságán kezdte. 1958-tól egy villanyszerelő vállalatnál dolgozott, majd Sztálinvárosba került, ahol először a kokszoló mű automatikájának üzembe helyezésénél tevékenykedett, majd a hideghengerműnél hasonló feladatokat látott el. Villamos Automatika Intézettel közös munkában vett részt a Szegedi Konzervgyár paradicsom besűrítő automatikájának kivitelezésében. 1960-tól másodállásban a Budapesti Csokoládégyárban dolgozott szakértőként, majd főenergetikusként. 1963-tól a sok adminisztrációval járó beosztást lemondta, és a központhoz tartozó hat édesipari gyár villamos beruházási feladatait, új gépek üzembe helyezését végezte. 1982-ben baleset következtében leszázalékolták.

Tokody Edit Dr. Tajthy Tihamérné

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 154/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után két évig a Bányászati Villamos Szerelvényeket Előállító Vállalatnál üzemvezető-helyettesként a villamos forgógépek és transzformátorok javítását irányította. 1969-ig az Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál az iparági túlfeszültséglevezető javító műhely tervezésének, kivitelezésének vezetése, ezt követően kisfeszültségű elosztóhálózatok tervezése volt a feladata. 1978-ig a Magyar Villamos Művek Trösztnél az iparág közép és kisfeszültségű hálózati problémáival foglalkozott. 1978-ban az Állami Fejlesztési Bankhoz került, ahol feladata a villamosenergia hálózati célcsoport alapjának kezelése, e beruházások ellenőrzése, értékelése, beszámoló jelentések készítése volt. 1985-1989 között, nyugdíjazásáig az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyeletnél energiatervezőként dolgozott. 1991 óta az IpM-ben szakértőként dolgozott az energiagazdálkodás, energiaracionalizálás és az energetikai beruházások területén. Kidolgozta az MTA Magyar Nagylexikon energetikai szakcikkeit. Jelenleg férjével együtt vizsgálatai anyagokat, felméréseket készít a különböző forrásokból származó légköri szennyezőanyag kibocsátásokról és az általuk okozott környezeti károkról.

Tóth György

1933-ban született Egerben.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 8/1956-57.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. A diploma megszerzése után 1960-ig a katonai Lokátor Javító Üzem egyik részlegvezetője volt. 1977-ig a radar berendezések üzemeltetését irányító minisztériumi szervnél dolgozott. 1970-ben mikrohullámú szakmérnöki diplomát szerzett. Munkaidőn kívül fejlesztőmunkát végzett a BME Mikrohullámú Tanszékén radarjelek zajalatti vételének kidolgozásában, valamint az egyik javítógyárban a radar vevők zajtényezőjének korszerűsítésével foglalkozott. 1967-ben közreműködője volt az országos radar rendszer anyagellátása számítógépes programjának elkészítésében. Külföldi kiküldetésekben a radar javítások műszaki problémáinak megoldását és nemzetközi együttműködés szervezését végezte az igen költséges javítási munkákban. 1977-1998 között -- egészségügyi okok miatt -- már nem hivatásos hadmérnökként a Finommechanikai Vállalatnál dolgozott, itt a sokcsatornás mikrohullámú berendezések telepítésével kapcsolatos műszaki és gazdasági problémák megoldásával foglalkozott. Jelenleg az egyetemi hallgatók egyéni vizsga felkészítését végzi matematika és fizika témakörökben.

Dr. Tóth Mihály

műszaki tudomány kandidátusa

1933-ban született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 269/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanika szakon. Diplomája megszerzése után a Központi Fizikai Kutató Intézetben Simonyi Károly professzor felügyelete alatt, majd a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratóriumban dolgozott. 1968-tól a BME Műszer és Méréstechnika Tanszékén adjunktusa, majd docense volt. A 15 évi tanszéki munkája után 2 évig a BME Számítástechnikai Alkalmazási Központ, majd az Egészségügyi Minisztérium Számítógépközpontjának vezetője volt. Az ezt követő négy évben nigériai felsőoktatási intézményben tanított, tanszékvezető volt. 1989-től a KKMF Székesfehérvári Számítógéptechnikai Intézet igazgatója, majd a főiskola főigazgatója, a Főiskolai Főigazgatók Konferenciájának választott elnöke volt. 65. életéve betöltése után még 5 évig a székesfehérvári intézetben főiskolai tanár, jelenleg is itt oktat. 2004-ben a Miskolci Egyetemen habilitált, 2005-től a Budapesti Műszaki Főiskola professor emeritusa. 2003-tól három féléven át vendégtanárként logikai hálózatokat oktatott Egyiptomi egyetemen és szemináriumokat tartott kriptográfiából, ami jelenleg is oktatási és kutatási területe. Egyik szerzője volt a Logikai hálózatok tervezése című könyvnek. Munkássága elismeréseként Apáczai Csere János díjjal tüntették ki. Számos társadalmi tevékenysége, alapítványi kuratóriumi elnöki megbízásai közül talán a legfontosabb ma a Kodolányi János Főiskolát felügyelő Székesfehérvári Önálló Főiskolai Közalapítvány elnöki tiszte. Jelenleg a székesfehérvári református gyülekezet presbitere.

Urbán János

1934-ben született Budapesten.

villamosmérnöki oklevelének száma: 299/1963

1963-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. Tanulmányainak befejezése után szakmai pályafutását 1957-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. elektroncsőgyáregységében, az elektroncső szerkesztésben kezdte meg. 1971-ig a műszaki igazgatásszervezetében műszaki tájékoztatással és a Tungsram Technische Mitteilungen című, negyedévenként megjelenő műszaki-tudományos cégfolyóirat szerkesztésével foglalkozott. Tevékenysége a félvezetőtechnikához kapcsolódott, ezért 1970-ben félvezetőeszköz gyártási szakmérnöki oklevelet szerzett. Ezt követően részt vett a hazai félvezetőgyártás fejlesztését szolgáló licenc- és knowhow vásárlásokban és tartotta a kapcsolatot a Telefunken, a Motorola, az SGS-Ates, a Siemens és a Varian félvezető részlegeivel. 1970-ben 4 hónapig irányította az USA-ban azt a 20 fős Tungsram csapatot, amelyik a Corning-gyárakban elsajátította a ribbon-lámpabúragyártósor és az ahhoz kapcsolódó berendezések üzemeltetését és karbantartását. Ezek a berendezések képezték a továbbiakban Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb lámpagyárának, az Egyesült Izzó nagykanizsai üzemének gerincét. 1972-1980 között a Tungsram Kereskedelmi Igazgatóságának Elektronikai Értékesítési Főosztályát vezette. 1983-tól az Elektromodul Aktív Elemek Főosztályát vezette. 1988-tól az 1990-ben történt nyugdíjazásáig a Mikroelektronikai Vállalat kereskedelmi igazgatója volt.

Urfi Géza

1931-ben született Jánoshalmán.

villamosmérnöki oklevelének száma: 13/1958

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Tanulmányai befejezését követően a Ganz Műszer Művek EKM gyárában dolgozott, mint gyártástervező csoportvezető, és az új gyártmányok bevezetésével foglalkozott. Munkaviszonya alatt több alkalommal külföldi szakmai tanulmányúton vett részt. Munkáját kiváló dolgozó kitüntetéssel, újító oklevéllel ismerték el. Óraadó tanárként a gyári szakmunkásképzésben is tevékenykedett. 1979-1988 között a Műszeripari Kutató Intézetben dolgozott, mint tudományos munkatárs. Az 1991-ben történt nyugállományba vonulásáig az MMG Automatika Művek Kutató Fejlesztő Intézetében tudományos főmunkatársként dolgozott.

Varga Éva Germánusz Lajosné

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 508/1965.

Már egyetemi évei alatt, 1952-től dolgozott a BHG Telefontechnikai gyártmányfejlesztési Osztályán, előbb a szerkesztésben, majd a telefonlaborban, eleinte heti 18 órás, majd teljes munkaidőben. Telefonkészülékek vizsgálatával foglalkozott. 1959-től a Telefongyárba került beosztott mérnöki, majd laborvezetői beosztásban. Itt egy új telefonkészülék család kifejlesztésével, nemzetközi szabványok kidolgozásával, nemzetközi együttműködési kérdésekkel foglalkozott. 1965-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. 1970-től távbeszélőtechnikai főkonstruktőri beosztásban dolgozott. 1972-75 és 1979-84 között a moszkvai Magyar Kereskedelmi Kirendeltségen működő Budavox irodán a Telefongyár teljes átviteltechnikai és adatátviteli gyártmányválasztékára vonatkozó képviseletet látta el, majd a később ott létrehozott Budavox Műszaki Központot vezette. Ez időszakban felsőfokú külkereskedelmi szakvizsgát és nyelvvizsgát tett. 1984-86 között a Jászberényi Műszeripari Szövetkezet kereskedelmi vezetője volt. 1986-tól 1993-ban történt nyugdíjazásáig a TRADE-COOP Kereskedőház megalakulása után a környező országok kereskedelmével foglalkozó iroda és a külföldön dolgozó irodák felügyeletét végezte. Több vállalati kiváló dolgozó kitüntetést, több szovjet partner minisztérium és külkereskedelmi vállalat miniszteri elismerő oklevelét, a Külkereskedelmi Minisztérium Kiváló Munkáért oklevelet kapott.

Varga Károly

1934-ben született Pécsett.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 69/1963.

1963-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. 1957-1966 között az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában dolgozott fejlesztő mérnökként, ahol új mérőeszköz típusok, a gyártásban szükséges ellenőrző műszerek tervezésében vett részt, majd a Műszaki Ellenőrzési Osztály Műszaki Laboratóriumának vezetője volt. 1966-tól az Országos Mérésügyi Hivatal Műszervizsgálati Laboratórium munkatársa, 1968-tól 1977-ig vezetője volt. Ez idő alatt elektronikus mérőműszerek típusvizsgálatával, típusengedélyeztetésével foglalkozott. 1972-ben félvezető digitális elektronikai szakmérnöki diplomát szerzett. 1977-től 1995-ben történt nyugdíjazásáig az OMH Akusztikus Mérések Laboratórium vezetőjeként a laboratórium létrehozásának műszaki, jogi feltételeinek megvalósításában és működtetésében dolgozott. Mérésügyi főtanácsosként alapvető feladata a hangnyomás országos etalon létrehozása, fenntartása és átszármaztatása volt. Részt vett a hazai és nemzetközi akusztikus szabványok kidolgozásában, a nemzeti hangnyomás etalon rendszeres összehasonlításában, más országok nemzeti etalonjaival.

Vágner Gyula

1931-ben született Bujban.

villamosmérnöki oklevelének száma: 156/1958.

1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Tanulmányai befejezése után a BME Műszer és Méréstechnika Tanszékre került gyakornokként. 1958-ban tanársegédi kinevezést kapott. Oktatói munkáját az Elektronikus műszerek csoportban kezdte, majd 1960-tól kidolgozta az Impulzustechnika című tárgy tematikáját és 1962-ben egyetemi jegyzetet írt ebből a témakörből. Adjunktusként önállóan adta elő ezt a tárgyat nappali tagozatos és szakmérnöki hallgatóknak. Az Oktatási Minisztérium 1964-ben megalapította az Egyetemi Számítóközpontot (ESZK), ahová docensi kinevezéssel, műszaki vezetőként áthelyezésre került. Félállásban továbbra is folytatta oktatói munkáját a Műszer Tanszéken. Tudományos főosztályvezetői intézeti munkája miatt 1975-ben már nem vállalata tovább az oktatói munkát. Akkor már egy újabb számítógép beszerzésére kapott lehetőséget az ESZK, s ezt a gépet sikerült a BME E épületébe telepíteni. Bár az Ural-2 gép még elektroncsövekkel épült és megbízhatósága messze elmaradt a tranzisztoros Razdan-3 gép mögött, sok oktató és diák ezek mellett kapcsolódott be a számítástechnika alkalmazásába. Az Oktatási Minisztérium Számítógép Fejlesztési Bizottság titkáraként közvetlenül részt vett a felsőoktatás számítógép ellátási munkájában. Tevékenységéért 1968-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, majd 1986-ban a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést kapta. 1984-től Számítógép architektúrák, ill. Számítógépek felépítése címen előadásokat tartott az esti, majd a nappali programozó szakos hallgatóknak. Oktató munkája során 14 egyetemi jegyzetet, tankönyvet írt. Részt vett számos hazai és külföldi konferencián, ahol beszámolt az irányításával végzett hazai fejlesztésekről, kutatási eredményekről. Fejlesztési munkái több mint 10 tanulmányban, szakcikkben jelent meg.

Váncza József

1934-ben született Budapesten.

villamosmérnöki oklevelének száma: 73/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Diplomájának megszerzése után az 1995-ben történt nyugdíjazásáig az ERŐTERV-nél dolgozott. Az összes hazai és export nagyerőmű tervezési munkáiban részt vett, mint tervező mérnök, később mint irányító, vezető mérnök. 1960-tól 2 évig az Oroszlányi Hőerőmű építkezésénél, üzembe helyezésénél helyszíni mérnök volt. Műszaki fejlesztési és szabványosítási munkákban is részt vett, sok új ötlete valósult meg az épülő új nagyerőművekben. A vállalat kb. 12 évig tartó export tervezési munkáiban irányító szerepben dolgozott az AEG, BABCOCK, BBC, HARTMANN& BRAUN és a SIEMENS cégeknél. Ellátta a Paksi Atomerőmű vezérléstechnikai rendszereinek szovjet féllel való egyeztetési és tervezési munkáit, valamint ellátta a honosítási feladatkört. Az ERŐTERV erőművek rekonstrukcióinak során vállalkozási tevékenységet is folytatott, melynek során többek között kazánok programozott biztonsági égővezérlésének specialistája lett. 1991-től az Erőművi Villamos és Irányítástechnikai berendezéseket Tervező Iroda vezetője, majd 1993-tól a Hálózati Berendezések és Rendszertervező Iroda vezetője volt. Nyugdíjazása után, mint vállalakozó, az Országos Villamos Teherelosztó új üzemirányító rendszerének tervezési, üzembe helyezési munkáiban vett részt. 2002-től a TRANSELEKTRO Rt-nél dolgozott erőművi villamos és irányítástechnikai szakterületeken. Alapító tagja volt a Magyar Energetikai Társaságnak, melynek 1995 óta elnökségi tagja. Részt vesz a Magyar Mérnöki Kamara munkájában, mint minősítő bizottsági tag. Munkássága elismeréseként 1991-ben Eötvös díjjal tüntették ki.

Dr. Villányi Ottó

műszaki doktor

1933-ban született Budapesten.

villamosmérnöki oklevelének száma: 168/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Mérnöki pályája kezdetén egyrészt a Posta Rádió és TV Műszaki Igazgatóságnál vezette több rádió és TV adó üzembeállítását, bemérését, másrészt bekapcsolódott az ipari tevékenységbe, az adóberendezéseket gyártó bázis kialakításába is. 1960-tól a Magyar Posta Központ mérnökeként a színes televízió műsorszórás magyarországi bevezetéséhez vizsgálatok, mérések, nemzetközi egyeztetések alapján elkészítette a postai terveket, majd vezette a fejlesztési munkákat. Több szabadalmat dolgozott ki, 1973-ban megvédte egyetemi doktori disszertációját. Részt vett a taljándörögdi műholdkövető földi állomás optimális helyének kijelölésében, az állomás felépítésében, az űrtávközlés magyarországi bevezetésében. Távközlési szaktanfolyamokat szervezett, előadásokat tartott a Mérnök Továbbképző Intézetben. Nyolc éven át mérnökként dolgozott az ENSZ szakosított szervezeténél, a Nemzetközi Távközlési Egyesület központjában, Genfben. Feladata volt egész Európát átfogó nemzetközi értekezletek és világértekezletek előkészítése, az ott született határozatok alapján a központilag szükséges mérnöki munkák végzése. Felvették az ENSZ szakértői névjegyzékére. Több nemzetközi bizottságban megválasztották elnöknek, alelnöknek. 1986-tól a Posta, majd a Matáv nemzetközi osztályát vezette, igyekezett kiépíteni a nyugat-európai távközlési kapcsolatokat. Az ETNO-ban a közép-kelet-európai országok összekötője, majd az intéző bizottság tagja volt. A Híradástechnikai Tudományos Egyesületben előadásokat tartott, számos bizottságnak választott tisztségviselője, vezetője volt. Írt -- részben más szerzőkkel közösen - 19 távközlési, szakmai könyvet, 84 folyóirat cikket, tanulmányt. Munkássága elismeréseként kitüntették Virág-Pollák díjjal, Puskás díjjal, ITU oklevéllel és Baross Gábor díjjal.

Voltig Béla

1933-ban született Nagyatádon.

Villamosmérnöki oklevelének kelte: 1959.

1959-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon az USA-beli Michigan-i Egyetemen. 1959-1961 között főmérnök helyettesként helyezkedett el az Abitibi Corporation-nál, (Alpena, Mich. USA) ahol a préselt falemezeket és szigeteléseket gyártó gyár villamos erőművének és a gyártási folyamatokban alkalmazott berendezéseinek működési feltételeinek biztosítását és karbantartását végezte. 1961-1972 között projektvezető mérnök volt a Westinghouse Electric Corporation-nál, (Industrial Control Division, Buffalo) itt a világ különböző tájain lévő acélgyárak villamos gépeinek és berendezéseinek automatizálásával foglalkozott a legmodernebb berendezések alkalmazásával. 1982-ig Pittsburghban a Pressurized Water Reactor and Power Systems Projects Division alkalmazásában az atomerőművekbe beépíthető összes nukleáris és nem nukleáris berendezés listáját készítette el. A Krsko néven Jugoszláviában épülő atomerőmű mérnöki osztályának vezetőjeként feladatai közé tartozott az erőmű részére használható jugoszláv ipari berendezések meghatározása, vásárlása, különös tekintettel az atomerőművek építésének szigorú szabályainak betartására. 1982-1992 között a Pittsburgh-i Nuclear and Advanced Technology Division-nál az atomreaktor működését és védelmét szabályozó villamos berendezések beállítását és működtetését irányította a helyszínen Texasban és Dél-Koreában.

Vörös András

1932-ben született Budapesten.

villamosmérnöki oklevelének száma: 176/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanikai szakon. Tanulmányai befejezését követően a Műszeripari Kutató Intézet munkatársa volt az 1990-ben történt nyugdíjazásáig. Beosztásai voltak: tudományos segédmunkatárs, tudományos munkatárs, főmunkatárs, majd tudományos osztályvezető. Feladatai közé tartozott tanulmányok készítése, műszerfejlesztési munkák végzése (Nagyfrekvenciás generátor, AM_FM moduláció-mérők, telemetriás mérővevő, FM mérőmagnetofon, szelektív mérővevő, stb.). Munkássága során 18 publikációja jelent meg, 3 szabadalmat dolgozott ki. 1980-0990 között főszerkesztői tevékenységet folytatott a MIKI Közleményei lapnál, szerkesztője volt a Mérés és Automatika lapnak. Az Ipari Minisztériumban 1984-1990 között K+F szakértői tevékenységet végzett. Munkássága alatt több mérnöktovábbképző tanfolyamot végzett el. Nyugdíjazása után az ELEKTRONIKA Átviteltechnikai Szövetkezetben szakértői munkát végez a mai napig. Feladata minőségbiztosítási rendszer létrehozása, később megújítása. Részt vesz K+F pályázatok, innovációs pályázatok, kereskedelmi-fejlesztési pályázatok, tender pályázatok írásában. Megjelent két szakmai és egy gazdasági tárgyú publikációja.

Vukovics Gyula

1933-ban született Cegléden.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 180/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Ezen kívül ipari mérnökközgazdász és átviteltechnikai szakmérnöki diplomát is szerzett. Munkahelyei 1957-1992 között mindvégig a Magyar Posta, illetve jogutódjai területén voltak. Munkakörei: Posta Központi Kábelüzemben építésvezető, főépítésvezető, műszaki előadó, a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Postafőosztályán hálózattechnikai főelőadó, majd csoportvezető, a Posta Központi Műszaki Hivatalban főmérnök, majd igazgató. A felsorolt munkakörökben a helyi kábel hálózat és távkábel hálózat építésével és fenntartásával, műszaki nyilvántartásával, a tervezési egyeztetésekkel és tervjóváhagyásokkal, az országos közműnyilvántartás szakági megvalósításával, országos és nemzetközi áramkör létesítésekkel, az ezekhez kapcsolódó műszaki szabályokkal, technológiai előírások és üzemeltetési előírások létrehozásával kapcsolatos feladatokat látott el. Részt vett folyamatosan a postai-hírközlési hálózatépítési és üzemeltetési szakirodalom szerzői, illetve szerkesztői munkáiban, a kapcsolódó szakmunkás, technikusi és mérnök továbbképzési oktatási munkában, cikkek, jegyzetek és könyvek írásában. Nyugdíjazása után is folytatta a hírközlési szakértői tevékenységét a Magyar Mérnöki Kamara által meghatározott keretek között.

Walter György

1932-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 66/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Tanulmányai befejezését követően a Híradótechnikai Vállalatnál helyezkedett el, mint önálló gyártmányfejlesztő. Rövid időn belül fejlesztési és kísérleti osztályvezetői kinevezést kapott. 1958-tól, mint témavezető, kifejlesztette a M.N.H. benzinmotoros áramellátó családot, továbbá a különféle híradástechnikai gépkocsik életvédelmi berendezéseit. Témavezetője volt az esetleges vegyi szennyeződések felderítésére alkalmazott "FUG" gépkocsi zászlókilövő ill. jelzőberendezések, valamint a Barátság kőolajvezeték zárt áramellátó állomásai tervezésének. Tervezte az Óbudai Hajógyár 2000 tonnás tolóhajók akkumulátor töltőit is. Nagy szerepet vállalt a Hirschmann céggel közel 20 éves együttműködés eredményeként a TV és rádió berendezéseknél alkalmazott csatlakozók gyártásában. Részt vett a moszkvai olimpia nyugati bojkottja miatt a televíziós központi antennák és erősítő elosztók kiépítésében. 1989-ben történt nyugdíjazásáig a vállalatnál főkonstruktőr, termelési igazgató, majd műszaki igazgató volt. Továbbképzését a BME Mérnöki Továbbképző Intézet különféle tanfolyamain, továbbá egyéb szakterületi előadásokon való részvételével biztosította.

Wollemann Walter

1934-ben született Lugoson.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 40/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-1959 között az Erőmű Beruházási Vállalatnál helyezkedett el, ahol erősáramú berendezések műszaki átvételével foglalkozott. 1958-ban közreműködött Egyiptomban a magyar exporterőmű üzembe helyezésénél. 1961-ig a Mélyépítési Tervező Vállalatnál ipari és kommunális létesítmények villamosenergia ellátásának tervezésével foglalkozott. 1965-ig a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat import, majd export üzletkötője volt. 1965-1969 között a Villamos Berendezés és Készülék Művek dolgozója volt, itt a Vezérigazgatóságon a tröszt termékeinek marketing tevékenységében vett részt. 1987-ig a Hungagent Külképviseleti Vállalatnál a svájci Brown-Boveri BBC villamos konszern mellett mérnök-üzletkötőként más cégek magyarországi képviseletével foglalkozott. 1992-ig korábbi tevékenységét folytatta az ASEA Brown-Boveri ABB önálló magyarországi képviseletén. 1992-1997 között a RWE-konszern magyarországi képviseleten irodavezetőként közreműködött a magyar energiaszektor 1995 évi privatizációjában. Innen vonult nyugdíjba. Szakmai pályafutása során német, angol és francia nyelvből állami nyelvvizsgát tett, évtizedekig külső munkatársa volt az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodának. 1966-ban mérnök-közgazdász oklevelet szerzett külkereskedelmi szakon.

Zatykó László

1934-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 110/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az egyetemi évei alatt megszakításokkal a Villamos Forgógép Tervező Irodában, diplomájának megszerzése után pedig a Ganz Villamossági Művekben dolgozott. A Ganz gyárban az egyenáramú gépszerkesztés után a próbaterembe került, ahol a Tiszalöki Vízerőmű és a török Ikizdere Vízerőmű generátorainak és alállomásainak helyszíni üzembe helyezését végezte. A mozdonygyártáshoz helyezték, gyáregység vezető helyettesként, majd vezetőként számos elméleti és gyakorlati feladatot oldott meg. Termelés főmérnök helyettessé, majd 1968-ban kereskedelmi igazgatóvá nevezték ki. Ebben az időben a gyár exportja huszonötszörösére emelkedett. 1990-1997 között a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat kiküldöttjeként többek között a Transelektro vezette Siemens-Mitsubishi-Gamma konzorcium hőerőmű megvalósítási szerződését szervezte Törökországban. Előadott nemzetközi konferenciákon, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Budapesti Műszaki Főiskolán. Eredményeit műszaki, gazdasági lapokban publikálta. Jelenleg egyszemélyes kereskedelmi tanácsadó Bt. Tagjaként dolgozik.

Zárda József István

1933-ban született Jánoshalmán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 48/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Első munkahelye a Mechanikai Vállalatnál volt Budapesten. 1957-ben a Philips cég egy ausztráliai gyárában, Adelaide-ben kapott mérnöki állást, ahol 3 évig dolgozott televíziós vevőkészülékek tervezésén. Ezután a cég telekommunikációs gyárában katonai távközlő berendezések tervezésével foglalkozott, katonai rádió, radar és rakéta távméréssel. Később civil vonalas távközlő berendezések tervezésére állt át. 1965-től Hilversumban (Hollandia), a Philips nemzetközi telekommunikációs központjában digitális távközlő berendezések és elektronikus telefonközpontok tervezésén dolgozott. 1966-ban visszatért Adelaideba, mint az előtervezési osztály vezetője. Ez az osztály volt felelős többek között, az első digitális (PCM) kábel távközlő berendezés üzembe helyezéséért. 1971-ben a céggel együtt átköltözött Sydneybe. 1972-től 4 évig ismét Hilversumban dolgozott elektronikus telefonközpontok tervezésén csoportvezetői beosztásban. 1976-ban visszatért Sydneybe, mint a cég tervezési osztályának igazgatója. Az osztály termékei közé tartoztak telefon és telegráf távközlési berendezések, magán telefonközpontok, data modemek, városi forgalomszabályozó rendszerek, valamint a mentők és a tűzoltóság kommunikációs rendszerei is. 1980-ban az ausztráliai New South Wales állam áramszolgáltató osztályánál kapott állást, ahol telefon, adat és távirányítási hálózatok szolgáltatásáért volt felelős. Vezetése alatt a szervezet nagyméretű privát telefon hálózatát teljesen átszervezték digitális alapon. 1996-ban nyugdíjba ment, de pár évig még mint magán konzult dolgozott.

Emléklap

Bán István

1933-ban született Budapesten.

1956 szeptemberében beiratkozott a BME Villamosmérnöki Kar gyengeáramú szakán az utolsó évre, majd az októberi forradalom után elhagyta az országot, és Ausztria, Anglia, Kanada után az USA-ban telepedett le. A műegyetemi leckekönyve alapján az Észak Karolinai Duke Egyetemen Masters Degree in Electronic Engineering képesítést kapott. Első komoly mérnöki állása a Westinghouse Airbrake MELPAR laboratóriumában volt. Először az anyagszerkezet csoportba került, ahol egykristályokkal foglalkozott, majd az Amerikai Légierő felkérésére egy nukleáris villanás elleni szűrőt dolgozott ki, melyből két szabadalom lett. 1967-ben pilótaoktató gépet tervezett, valamint a repülőgép fegyverzetének programozásával bízták meg. Ebben az időben további szabadalmakat dolgozott ki, egy akusztikus hangolható sztetoszkópot és egy ujjra csatolható vérnyomásmérőt. 1969-től az amerikai hadseregnél vezető mérnökként dolgozott. Feladata az éjszakai látás kidolgozása volt. Magas kitüntetést kapott az Éjszakai Sólyom nevű rendszer kidolgozásáért. 1976-ban önálló lett, megalapította az Electro Mechanical Design and Development Corp.-t, mely a mai napig működik.