Aranydiplomások 2005

Dósa György

Született 1929-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 15/1954-55.

 

1955-ben szerzett villamosmérnöki oklevelet, majd 1970-ben Rádióműsorszóró és Hírközlési szakmérnöki oklevelet.

A Műszaki Egyetem elvégzése után 1955-től a Posta Rádióműszaki Hivatal, majd új nevén Posta Rádió- és Televízióműszaki Igazgatóság Műszaki Osztályán, 1962-től pedig a Fejlesztési Osztályán dolgozott nyugdíjazásáig.

Munkaterülete a hosszú, közép és rövidhullámú, ill. részben az URH műsorszóró, valamint a rádiókummunikációs adóberendezések és antennarendszerek üzemeltetési, ill. korszerűsítési munkálatai, továbbá új szolgáltatások bevezetésének előkészítése volt.

Részt vett több rádióállomás (Lakihegy, Diósd, Székesfehérvár, Balatonszabadi, Győr, Pécs, Tárnok) fejlesztési, rekonstrukciós beruházási munkálataiban, ill. az új Jászberényi Rövidhullámú Rádióállomás létesítésével kapcsolatos fejlesztési vizsgálatok értékeléseiben.

A hatvanas években két alkalommal vett részt az OMFB munkájában "A hazai műsorközlő és rádiókommunikációs rádiózás műszaki fejlesztése" c. tanulmányok kidolgozásában.

Pályafutása során egy szakkönyvnek volt szerzője, két szakkönyvnek volt társszerzője és több könyvnek a lektorálását végezte, közel 70 szakmai cikket írt a végzett munkáival kapcsolatban szakmai folyóiratokban.

Szakmai munkáinak végzése során négy alkalommal kapta meg a Posta Kiváló Dolgozója kitüntetést, 1974-ben a Közlekedés és Postaügyi Miniszteri Dicséretet, 1996-ban a Híradástechnikai Egyesület Egyesületi Ezüstjelvény kitüntetését.

1996 júniusától nyugdíjas. 1962-től a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek, 1999-től pedig az Egyesület Szenior Klubjának is tagja.

 

 

Dr. Frigyes István

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 108/1953-54.

 

1954-ben végzett, 1955-ben szerzett gyengeáramú villamosmérnöki diplomát a BME Villamosmérnöki Karán. A műszaki tudományok kandidátusa lett 1979-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemen habilitált 1995-ben, majd ugyanebben az évben megkapta az Akadémia Doktora címet.

Korábban ipari és kutatási intézményekben dolgozott (fejlesztési csoportvezető volt a BHG-ban 1955-64 között, a mikrohullámú fejlesztési osztályt vezette az Orionban 1965-74-ig, tudományos osztályvezető volt a TKI-ban 1974-83-ig). 1964 óta másodállása volt a Műegyetemen. Az iparban digitális mikrohullámú hírközlő rendszerek fejlesztésében vett részt, majd később azt irányította. 1983 óta főállású oktató volt a Műegyetemen, előbb docens volt, 1995-től 2002 végén bekövetkezett nyugdíjazásáig egyetemi tanár. Azóta Professor Emeritus.

A digitális hírközlés általános kérdéseiről, fix és mobil rádióhírközlésről, optikai hírközlésről tartott-és még ma is tart tanfolyamokat. Korábban a véges méretű áramkörök technikáját is tanította. Számos alkalommal volt vendégprofesszor hosszabb-rövidebb ideig francia egyetemeken (INT, Evry: 1992 és 1994, ENST, Párizs: 1995-2000-ig évenként), a Tajvani Nemzeti Egyetemen, Taipeiben, 1997-ben, a Malajziai Műegyetem Johor Baru-ban, 2003-ban. Vendégkutató volt a londoni University College-ban 1993-ban.

Társszerzője kilenc könyvnek, jóval több, mint 100 cikknek illetve előadásnak és több mint 20 szabadalomnak. Cikkeire, előadásaira mintegy 50-en hivatkoztak.

Tagja a HTE-nek, "Senior" tagja az IEEE-nek, alapítója és közel egy évtizedig elnöke volt az IEEE magyar Mikrohullámú- és Távközlési "Chapter"-jének, több IEEE bizottság tagja, 2005-2007-re a Radio Communication Committee alelnökévé választották. Számos kitüntetést kapott: a Kiváló Feltaláló kitüntetés ezüst majd arany fokozatát, a HTE aranyjelvényét, a Puskás Tivadar emlékérmet (kétszer), Certificate of Appreciation-t az IEEE chapter-elnökségért.

 

 

Horváth József

Született 1930-ban Káváson

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 11/1954-55.

 

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán 1954. júniusában fejezte be, abszolutóriumot szerzett.

1954 őszén mérnöktanári kinevezést kapott a Budapesti Villamosenergiaipari Technikumba, ahol több villamos jellegű szakmai tárgyat tanított.

Villamosmérnöki diplomáját 1955 decemberében védte meg.

 

 

Karsai Henrik

Született 1931-ben Bécsben

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 8/1954.-55.

 

Villamosmérnöki diplomájának megszerzése után 1959-ig a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban fejlesztőmérnök, ahol alkatrészfejlesztéssel, mikrohullámú fejlesztéssel foglalkozott. 1960-1975 között a Magyar Szabványügyi Hivatal főmérnöke volt, híradástechnikai és elektronikus műszerszabványok kidolgozása volt a feladata. 1961-1975 között a Nemzetközi Elektronikai Bizottság Elektronikus Mérőkészülékek műszaki bizottság nemzetközi titkárságának vezetője, ezt követően 1990-ig a Hungagent Rt. cégvezetője: licencek eladása, vásárlása, piackutatás, export, vegyes vállalat alapítás volt a feladata. 1991-1995 között a Contarex Kft. társtulajdonos-ügyvezetője, ahol elektronikus biztonsági rendszerek fejlesztésével és gyártásával, majd 1996-tól az Audiorex Kft. társtulajdonos-ügyvezetőként a Siemens Audiologische Technik Gmbh kizárólagos magyar partnereként hallókészülékek forgalmazásával, szervizelésével és gyártásával foglalkozott. Főállása mellett 1964-1969 közötti időben mellékfoglalkozásban a BME Híradástechikai Elektronika Intézetében az Elektronikus mérések c. tárgyból óraadó volt. Az 1964-1974 közötti időben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet elektronikai szakértőjeként egy hidrológiai távmérő rendszer fejlesztésének és gyártásba vitelének vezetője -- másodállásban. Több új mérési eljárásra számos országban szabadalmat kapott. Szabadalmazott érzékelőiket több hazai és nemzetközi szakvásáron bemutatták, és mérőállomásukat az Agromas expón 1981-ben nagydíjjal tüntették ki. 1987-ben két szabadalma licencét megvásárolta egy NSzK-beli szakcég. Két alkalommal Kiváló dolgozó, egy alkalommal Kiváló feltaláló arany fokozatot kapott.

 

 

Dr. Kelényi Miklós

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 13/1954-55.

 

A Fogaskerékgyárban és a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalatnál eltöltött rövid idő után 1956-1990 között az Aluterv-FKI Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet Kohászati Irodájában tervezőmérnök, szakosztályvezető, majd 1963-tól osztályvezető, 1985-től pedig osztályvezető műszaki tanácsos címmel.

Az Aluterv-FKI-nél töltött 35 év alatt a hazai alumíniumkohók nagyteljesítményű egyenirányítóinak, valamint a kohók és egyéb színesfémipari üzemek összes új létesítményeinek és rekonstrukcióinak tervezésében, a kivitelezések tervezői művezetésében vett részt. A vonatkozó beruházási programok villamos részét ( amely a kohóknál az egyenirányító berendezések miatt igen jelentős rész ) még osztályvezetőként is személyesen készítette.

Számos színesfémipari nemzetközi konferencián angol nyelven tartott szakmai előadást. Több publikációja jelent meg a Kohászati Lapok, a Magyar Alumínium c. szaklapokban, valamint az Aluterv-FKI évkönyvekben.

Az UNIDO nemzetközi szervezet alumíniumkohászati szakértőjeként teljesített küldetéseket

Irakban, Mozambikban, Líbiában, Vietnámban és Indiában.

Szakmai pályafutása alatt kétízben tért vissza további tanulmányok folytatására a BME-re, 1963-ban a Gépészmérnöki Kar Gazdasági Mérnöki Szak energiagazdálkodási ágazatán gazdasági mérnöki diplomát szerzett, majd 1969-ben Ipari elektronika szaktudományból műszaki doktorrá avatták.

 

 

Lengyel György

Született 1931-ben Gönyün

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 56/1953.-54.

 

A BME-n folytatott tanulmányai után 3 évig Budapesten a Mechanikai Laboratóriumban dolgozott. Vivőfrekvenciás telefon, 400Mhz-es rádióvevő-készülék fejlesztése, valamint magnetofon, zenegép gyártása, technologizálása képezték feladatát.

1957-től Győrben az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál vállalt munkát. Az itt töltött 20 év alatt tevékenysége a villamos energia iparágban az elektrotechnika gyenge- és erősáram speciális határfelületeire terjedt ki. Közben a BME erősáramú szak levelező tagozatán is folytatott tanulmányokat és 1960-ban megszerezte erősáramú diplomáját. Az ÉDÁSZ-nál műszaki fejlesztés és szakszolgálati munkakörökben végzett elméleti és gyakorlati munkát. Ennek kapcsán erőművek és alállomások üzembe helyezésével, kezelőszemélyzet nélküli alállomások létesítésével, az áramszolgáltatás telemechanizálásával foglalkozott. Meghatározó szerepe volt a nagyfeszültségű szigetelők zavarszintmérő készülékének kifejlesztésében, a kétlépcsős automatika próbakapcsoló részének kifejlesztésében és országos szintű bevezetésében, kábel-hibahely meghatározó berendezések fejlesztésében. Nagy tapasztalatot szerzett a bonyolult villamos problémák megoldásában, nehezen tisztázható üzemzavarok kivizsgálásában, elemzésében 150 KV-os feszültségszintig. Témavezetője volt az országosan elsőként megvalósított -- Győr és 25 km-es környékére kiterjedő -- hangfrekvenciás körvezérlési technikának.

1976-ban a Győri Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára került, ahol az Általános Villamossági Tanszéken docensként tanított alapszigorlati tárgyakat, elméleti villamosságtant, villamos energiaellátást. A hallgatók részére Villamos-energiaellátás c. tankönyvet írt.

A főiskolán kifejlesztették a hangfrekvenciás körvezérlés olcsóbb megoldását is a "Rádiófrekvenciás körvezérlést", amellyel sikeres nagyüzemi kísérletet végeztek.

 

 

Major Györgyné Schmukler Lívia

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 60/1953-54.

 

1954-ben kezdett dolgozni a Finommechanikai Vállalat Műszerosztályán, majd 1960-ban a Laborfelszerelések Gyára Fejlesztő Laboratóriumába került, ahol az elektronikus mérlegek szakirodalmának feldolgozásában és egyes egységeinek gyakorlati megvalósításában vett részt. Ezzel egyidejűleg ismét beiratkozott a BME-re, ahol 1965-ben nukleáris elektronika szakon szakmérnöki diplomát kapott.

1960 augusztusában az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet megkeresésére áthelyezéssel váltott munkahelyet. Először az Elektronikus, később pedig a Számítástechnikai Főosztályon dolgozott, mint tudományos munkatárs.

Az Elektronikus Főosztályon a subrack felépítésű nukleáris műszercsalád fejlesztésében vett részt, majd ezt követően az elektronikus multiplier és scintillator ellenőrző berendezés fejlesztésében működött közre. Ez utóbbi témával kapcsolatos néhány szabadalomban társszerzőként szerepel.

1967-ben került át a Számítástechnikai Főosztályra, ahol a Számítóközpont műszaki vezetőjeként dolgozott. A későbbiekben a nagyszámítógépek és géprendszerek tanulmányozása mellett részt vett az intézet számítóközpontja egyre bővülő gépparkjával kapcsolatos komplex beruházás megvalósításában.

1975-ben "Elektronikus digitális számítás- és szervezéstechnikai eszköz" szakterületre érvényes szakértői engedélyt kapott.

1986-ban történt nyugdíjba vonulása után tanácsadóként dolgozott a KFKI Gazdasági         Igazgatóságán.

 

 

Papp István

Született 1929-ben Dorogon

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 48/1953.-54.

 

Az erősáramú szakot elvégezve 1954 nyarán a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat keszthelyi üzletigazgatóságán kezdte meg mérnöki pályáját.

Részt vett Zala és Vas megye villamosítási munkájában. Ezen idő alatt több száz kilométer nagy- és kisfeszültségű szabad- és kábelvezeték tervezését és kivitelezését végezte el.

Később üzemvezetőként a zalaegerszegi majd lenti üzemvezetőség munkáját irányította. Ezután üzemviteli osztályvezetőként üzletigazgatósági szinten irányította Zala és Vas megye egy részének villamos energiaszolgáltatási, karbantartási munkáit, valamint felügyelte a négy üzemvezetőség munkáját. Időközben elvégezte a BME Gépészmérnöki Szakának energiagazdálkodási ágazatát is és 1964-ben gazdasági mérnök oklevelet szerzett.

Az Áramszolgáltatótól 1968-ban áthelyezéssel került a Magyar Villamos Művek Tröszt Hálózati Igazgatóságára. Itt már országos hatáskörrel -- mint főmechanikus -- foglalkozott villamos energiaszolgáltatással, üzemeltetéssel és fejlesztéssel. Ezen időszakban néhány éven át a BME Állami Vizsgáztató Bizottságának is tagja volt.

1971-től a Nehézipari Minisztériumban bejegyzett tervező és szakértő volt.

Az MVMT-től 1989-ben ment nyugdíjba. Jelenleg a Budapesti Mérnökkamara tagjaként esetenként tervezési és szakértői feladatokat vállal.

 

 

Scheuring Lászlóné Vajda Zsuzsanna

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 134/1953.-54.

 

Diplomájának megszerzése után 1960-ig az Országos Mérésügyi Hivatalban dolgozott, ahol a mérések pontosságának és egységességének fejlesztése céljából mérési módszerek kidolgozásával foglalkozott, valamint ipari elektronikus műszerek típusvizsgálatát végezte. Onnan áthelyezéssel az Autóipari Kutató Intézethez került, mely később Autóipari Kutató és Fejlesztő Vállalat néven működött. Munkahelyén autóbuszok és haszonjárművek, jármű főegységek zajvizsgálatával és zajcsökkentésével foglalkozott. Részt vett 25 db külföldi gyártmányú Diesel motor vizsgálatában és minősítésében, ez alapján választották ki az Ikarus autóbuszokhoz 1970-es években gyártásba vett licenc RÁBA-MAN motort. Közreműködött több vizsgálati módszer és szabvány kidolgozásában.

1970 óta rendszeres szakértőként közreműködött a KGST Autóipari Szekció Tudományos kutatási témájában, valamint a KGST szabványosítási témában rendezett nemzetközi értekezleteken. Ezen kívül több nemzetközi és hazai szakirányú konferencián vett részt, esetenként előadóként is.

Több szakcikke jelent meg a Kohó- és Gépipari Szabványosítás, Minőség és Megbízhatóság, Járművek és Mezőgazdasági Gépek szaklapokban, valamint az Autóipari Kutató Intézet évkönyveiben.

 

 

Séthy Endre

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 89/1953.-54.

 

Az 1956-os forradalom leverése után Bécsbe emigrált, ahol először az ottani elektronikus iparban dolgozott, mint kutató mérnök, hat évig a SIEMENS cégnél. 1967-ben alapítója a bécsi "Arzenal" nevű műszaki kutatóintézet elektronikus részlegének. Ebben a pozíciójában számos belföldi és nemzetközi szakbizottság tagja vagy elnöke volt. Több mint 80 műszaki tudományos publikációja jelent meg a német és az angol szakirodalomban, valamint néhány szabadalom is a nevéhez fűződik. Több magas állami kitüntetés, többek között az Osztrák Tudományos Nagykereszt birtokosa.

Kutató mérnöki hivatása mellett számos terület is érdekli és összesen négy egyetemi diplomája van. Államtudományi doktorátusa alapján intenzíven foglalkozik Ausztria kutatáspolitikájával, aminek keretében szerzője volt az első "Osztrák Kutatási Program"-nak 1969-ben. Több mint húsz társadalompolitikai és főleg kutatáspolitikai közleménye is megjelent, és ezért kapta meg az Osztrák Köztársaságtól 2003 decemberében a "tiszteletbeli professzor" címet. Magyar meghívásra foglalkozott a magyar fejlesztéspolitikával is, ezirányú publikációját 1993-ban kiadta Budapesten az OMFB. Az ifjúság nevelése iránti elkötelezettségét a Mödlingi Műszaki Főiskolán tanárként eltöltött évei tanúsítják, ahol több szaktárgyat is tanított.

Ismertebb tudományos eredményei többek között: mélyreflexiós mérések a magmáról Európában, az európai vasúti biztonsági berendezések kvantifikációelméletének egyik úttörője.

 

 

Stokum Gyula

Született 1928-ban Balatonkilitin

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 27/1954.-55.

 

Oklevele megszerzése után az EVIG-ben /régi Siemens/ 1960-ig dolgozott, mint méréstechnikus/fejlesztő mérnök ill. a Nagypróbaterem vezetője. A BME Villamosgépek Tanszékén 1960-l966-ban főállású oktatóként, majd 1966-1970 között külső előadóként tartott előadásokat és vezetett gyakorlatokat.

1966-ban a MTA főtitkára megbízta az MTA Műszerügyi és Méréstechnikai Szolgálata igazgatói feladatának ellátásával, amit harminc éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig végzett.

Mint levelező aspiráns folytatta az EVIG-ben és az egyetemen elkezdett kutatási munkát és 1969-ben megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot. Témája "Nagy indukciós motorok közvetett melegedési mérése". Különböző szakfolyóiratokban (Magyar Elektrotechnika, Mérés és Automatika, MTA MMSZ Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények stb.) több cikket publikált. 1968-tól 2000-ig a Villamosmérnöki Kar Államvizsga Bizottságában, ill. Záróvizsga Bizottságában elnökként és tagként működött közre.

Az UNIDO, UNESCO és a MTA megbízásából több fejlődő ország műszerügyi és méréstechnikai infrastruktúrájának fejlesztésében vett részt (Algéria, Brazília, Egyiptom, Kuba, Malawi, Nigéria, Pakisztán, Vietnám). Ebben a tárgykörben is számos cikket publikált illetve előadásokat tartott mintegy harminc ázsiai, afrikai, közép- és délamerikai országban.

Munkássága elismeréseként hét kitüntetésben részesült. Az első az Oktatásügy Kiváló Dolgozója 1966-ban, az utolsó a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1996-ban.

 

 

Dr. Szabó Zoltán

Született 1932-ben Debrecenben

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 67/1953-54.

 

A diploma megszerzése után két és fél évig üzemmérnöki beosztásban dolgozott. Feladata rádiólokátorok végbemérése és üzembe helyezése volt.

1957 óta dolgozik a KFKI-ban, 1992 óta egyik utódszervezeténél a KFKI Atomenergia Kutatóintézetnél. Itt többek közott reaktorfizikai kutatások céljaira szolgáló berendezések fejlesztésében, tervezésében és üzembe helyezésében vett részt.

Ezek között szerepel két 200 kV-os részecskegyorsító, amelyek impulzusüzemű neutrongenerátorként működtek. Részt vett továbbá egy VVER-típusú nukleáris kritikus rendszer (kisteljesítményű kísérleti atomreaktor) létesítésében és üzemeltetésében. 1981-ben megvédett doktori értekezése is ehhez a témához kapcsolódott. Itt a vizsgálatnál a valószínűség biztonsági elemzés (PSA) módszerét alkalmazta.

Közben 1976-ban atomerőmű szakmérnöki oklevelet is szerzett a BME-n.

Tanulmányozta a reaktorbalesetek irodalmát és összefoglaló reportot írt a témából. Két ízben továbbképzésben vett részt nukleáris biztonsági témában a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél.

A KFKI Nukleáris Biztonsági Felügyelet titkáraként kutató és oktató reaktorok, nukleáris kritikus rendszerek engedélyezésével és biztonsági felügyeletével kapcsolatos teendőket látta el. Tíz évig másodállásban dolgozott az Országos Atomenergia Bizottság Irodáján. Feladata itt többek között a Budapesti Kutatóreaktor rekonstrukciójához szükséges jogszabályi háttér előkészítése volt. Tevékenységéről több magyar- és idegen nyelvű cikkben számolt be.

Kitüntetései: KFKI Jánossy Díj (1983), Kiváló Feltaláló ezüst fokozata (1988).

 

 

Zollmann (jelenleg Zollman) Péter

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 19/1954.-55.

 

1952-53 között a BME Elméleti Villamosságtan Tanszékén demonstrátorként dolgozott, 1953-56 között az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Gyárban önálló üzemmérnök, majd osztályvezető volt. 1956-tól Londonban kutató mérnök, később a Sale Tilney Technology fejlesztési osztály vezetője, műszaki igazgatója, majd műszaki és marketing igazgatója volt. 1961-ben Gábor Dénes professzor irányítása alatt Elektronfizika tudományból PhD fokozatot szerzett. 1969-73 között a Thomas De La Rue International műszaki igazgatója, ebben a minőségében a brit világcég teljes műszaki fejlesztési tevékenységéért felelős világszerte (bankjegy, csekkfüzet, értékpapír, útlevél, postabélyeg nyomtatás; az ezeket gyártó gépek tervezése és terjesztése, biztonsági transzport, bankjegy automaták tervezése és gyártása).

1973-ban a ZED Instruments Limited, Hersham, Surrey alapítója és vezérigazgatója. Feladatai közé tartozott a nagyteljesítményű ipari számítógépek, számítógép-vezérlésű gépek és műszerek feltalálása, fejlesztése, gyártása és árusítása világszerte. Termékeik kb 85 %-át exportálták, főleg Németországba, az USA-ba, Japánba és Franciaországba. A vállalatot 1988-ban eladta, de 1991-ig ott dolgozott vezérigazgatói minőségben. Több mint 20 jelentős szabadalma van. Három alkalommal kapott Queen’s Award kitüntetést.

Szakmai munkája mellett sikeres fordítói tevékenységet is folytatott. Többek között angolra fordította Vörösmarty: Csongor és Tünde, Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára, Göncz Árpád: Sodrásban című műveit. Megkapta az MTA Füst Milán díját és a Pro Cultura Hungariae érmet.