Egyetemi elismerések a VIK munkatársainak

2015. június 1.

A BME Szenátusának 2015. május 30-i ünnepi ülésén a kar előterjesztése alapján a VIK több munkatársa, partnere is elismerésben részesült.

Tiszteletbeli doktori címet vett át Frank Fitzek professzor az informatikai tudományok tudományág terén kifejtett, nemzetközileg is kimagasló tevékenységéért.

Frank Fitzek professzor a Drezdai Műszaki Egyetem Kommunikációs Hálózatok Tanszékének, valamint az 5G mobil németországi laboratóriumának vezetője. Először a Ferrarai Egyetem (Olaszország) majd az Aalborgi Egyetem (Dánia) professzora. Az Egyesült Államokban az MIT és Arizonai Állami Egyetem meghívott oktatója. Fiatal Kutatói Díjat kapott Dániában, illetve a Nokia Kitüntetést 2007 és 2011 között számos alkalommal, míg 2012-ben a Vodafone Innovációs Díjat. Jelentős kutatáshasznosító cégeket alapított Németországban és az Egyesült Államokban. A BME VIK-el közös doktori programot dolgozott ki, mind az Aalborgi, mind a Drezdai Műszaki Egyetemen és szakmai vezetése alatt számos műegyetemi hallgató szerzett már fokozatot.

Frank Fitzek professzor forradalminak minősítette a telefonos és internetes hálózatokkal kapcsolatos kutatásokat, és kiemelte, hogy e munka révén a technológiai újítások gyorsan a mindennapi élet részeivé válhatnak - nyilatkozta a bme.hu-nak.

József nádor Emlékéremben részesült Sallai Gyula professzor (TMIT)

Sallai Gyula professzor pályafutása hozzájárult a BME hazai és nemzetközi elismertségéhez. A mérnöki menedzsment szakterületen iskolateremtő, rektor-helyettesként szervezési és stratégiaalkotó tevékenységet végzett. A hazai távközlő hálózat korszerűsítésében, az infokommunikációs stratégiai és szabályozási kultúra kibontakozásában meghatározó tudományos és szakmai vezető szerepet játszott. Sikeres, nagy hatású vállalati karrierről váltott egyetemi oktatói és vezetői feladatokra. 

Sztoczek József Emlékéremet vett át Megyeri Zsuzsanna Mária, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Lágymányosi Könyvtárának könyvtárosa, az Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán végzett több évtizedes kreatív, magas színvonalú könyvtárosi munkájáért.

Egyetemi Ifjúságért” kitüntetésben részesült Jobbágy Ákos oktatási rektorhelyettes, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi tanára.   Oktatóként, tanszékvezetőként és rektorhelyettesként is a hallgatóság iránt tanúsított konstruktív hozzáállásáról tett tanúbizonyságot. Mind az egyetemi, mind a kari bizottságokban kooperatívan és építő szándékkal áll az oktatási kérdésekhez, a hallgatókat hátrányosan érintő szabályozásokat, gyakorlatokat kiemelt fontossággal kezeli, az ezekre vonatkozó megoldások keresésében tanúsított nyitottsága példa értékű .

A Műegyetem Kiváló Oktatója elismerésben  Ekler Péter, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének adjunktusa részesült.

Habilitációs oklevelet 12 fő vehetett át, köztük  Illés Balázs György (az elektronikai technológiában fellépő hő- és anyag-transzport vizsgálata) és Nagy Lajos (rádióhálózatok tervezése és optimalizálása), a VIK oktatói.

Az új doktorok nevében Héder Mihály okleveles mérnök-informatikus mondta el a doktori esküt, informatikai tudományok területen 17, villamosmérnöki tudományok területen 10 fő nyerte el a PhD címet.

Gratulálunk a díjazottaknak és ifjú doktoroknak!

 Képek