Nagy tisztelettel hívjuk és várjuk a
Fókuszban a Műegyetem és az ipar együttműködése 2015
című rendezvényünkre, amelyet 2015. június 24-én, szerdán, 9.00 órai kezdettel a BME Q épületében tartunk. (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2. Q épület Simonyi terem)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 2014 júniusában a „Műegyetem a Horizonton - Partnerség európai dimenzióban 2014” címmel annak bemutatására törekedett, hogy a Horizon 2020 stratégiai célkitűzései - a kiválóság a tudományban, az ipari vezető szerep és a társadalmi kihívásoknak való megfelelés - hogyan érhető tetten a Műegyetem átfogó szakmai programjaiban.
Az idei, “Fókuszban a Műegyetem és az ipar együttműködése 2015” című rendezvényünkön - a korábbiak szerves folytatásaként - a Műegyetem és az ipar együttműködésének eddigi jó gyakorlatairól számolunk be, és feltárjuk az együttműködések új, az eddigiekhez képest hatékonyabb kereteit. Ennek megfelelően rendezvényünk célközönségét egyrészt a gazdaság azon szereplői alkotják, akik érdekeltek az együttműködésben, másrészt azon intézmények képviselői, akik a felsőoktatás-ipar együttműködési központok létrejöttét és megerősödését katalizálni tudó eszközökkel rendelkeznek.
PROGRAM
9.00 – 9.30 Regisztráció
9.30 – 10.30 Plenáris szekció I.
Rektori köszöntő
Pálinkás József, a NKFIH elnöke: Kutatás-fejlesztési és innovációs programok 2014-20
Palkovics László, az EMMI államtitkára: A “Fokozatváltás” cél- és eszközrendszere
10.30 – 11.00 Kávészünet, sajtótájékoztató
11.00 – 12.45 Plenáris szekció II.
A szekció keretében a Műegyetem kiemelt kutatási területeinek (Fenntartható energetika, Járműtechnika, közlekedés és logisztika, Biotechnológia, egészség- és környezetvédelem, Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány, Intelligens környezetek és e-technológiák, Katasztrófa-megelőzés: korszerű mérnöki módszerek) vezetői tárják fel az eddigi jó gyakorlatokat, ill. azokat a lehetőségeket, amelyeket a Műegyetem 8 karán és mintegy 80 tanszékén egyidejűleg rendelkezésre álló szerteágazó szakmaiság és kapacitás az új megközelítésben kínál.
Megválasztott rektori zárszó
12.45 – 14.00 Büféebéd