Tovább bővül a Siemens Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttműködése. A cég és az egyetem között 2015. április 2-án aláírt megállapodás célja, hogy mind az oktatás, mind a K+F területén hatékonyan és összehangoltan tudjanak együttműködni a felek, különös tekintettel a hallgatói eredmények elismerésére. Ennek érdekében a meglévő K+F együttműködések mellett a Siemens Zrt. az idei évben 6 millió forint értékű támogatást nyújt hallgatói ösztöndíjakra.. Kedvezményezett karok: VIK, KJK, GPK
A Siemens az idei együttműködés keretében szakmai gyakorlatok szervezését és lebonyolítását segíti, anyagi támogatással ösztönzi a hallgatók tudományos diákköri munkáját, diplomaterv pályázatokat értékel, forrást biztosít egy középiskolásokat tájékoztató kiadvány előállításához és megjelentetéséhez, valamint formatervezési pályázat megvalósítását is támogatja. A vállalat emellett tanulmányutakat finanszíroz és külföldi részképzést is támogat, valamint a duális szakképzést szolgáló Siemens Képzési Központ kapacitásait is elérhetővé teszi a BME hallgatói számára.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Siemens között 1999 óta tart az együttműködés. A szoros kapcsolatot mutatja, hogy a Siemens AG az együttműködés 10 éves évfordulóján a Siemens Akkreditált Egyetem elismerő címet adta át a Műegyetemnek. Ez idő alatt a vállalat – a szakképzési hozzájárulással együtt - több mint 350 millió forint értékben támogatta az egyetemen folyó oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységet, valamint a sport- és kulturális életet. Ezen felül 2013-ban a vállalat egy listaáron 300 millió forint értékű Siemens PLM (product lifecycle management - termék-életciklus menedzsment) szoftvercsomagot is adományozott az egyetem számára. A Siemens által felajánlott szoftver-licenszcsomag segítségével a jövő mérnökei már az egyetemi évek alatt megismerkedhetnek a legújabb tervezési technológiával, amely olyan termékek tervezését, tesztelését és működtetését segíti, mint az Infiniti Red Bull Racing versenyautói, vagy a NASA Curiosity marsjárója.