A mikroelektronika terén folytatott tudományos tevékenysége, kutatói-oktatói és kutatásszervezői munkája elismeréseként részesült Széchenyi-díjban Harsányi Gábor.
„Büszke vagyok, hogy megkaptam a legnagyobb magyarról elnevezett kitüntetést, a legnagyobbat, amit ebben az országban egy tudományos-egyetemi pályafutás során el lehet érni” – vallotta Harsányi Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) Elektronikai Technológia Tanszék (ETT) egyetemi tanára, aki a Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a mikroelektronikai technológiák minőségi paramétereinek javítása, a környezetvédelmi és orvosbiológiai érzékelők, valamint a megbízható elektronikai kötési eljárások kutatása terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, továbbá példaértékű kutatói-oktatói és kutatásszervezői munkája elismeréséül részesült Széchenyi-díjban. „Nagyon örültem, amikor megkaptam a Miniszterelnöki Kabinetiroda értesítését az ajánlásomról, noha ez még nem jelentette a végleges odaítélést. Reménykedtem az utolsó értesítésig, és utána nagyon drukkoltam, nehogy a pandémia újabb hulláma, vagy a közeli háborús események miatt az előző évekhez hasonlóan elmaradjon az ünnepélyes átadás. Kivételesen szerencsém volt, mert az eseményt megrendezték, méghozzá az erre legalkalmasabb helyen, a Parlament kupolatermében, ahol legszűkebben vett családom tagjai is jelen lehettek” – nyilatkozta a bme.hu-nak az elismert szakember. A díj átvétele után jól estek számára az általa tisztelt és nagyra tartott pályatársak őszinte örömmel kifejezett gratulációi.