IMSc program - ismét csatlakozási lehetőség !

2021. január 1.

„Integrált” villamosmérnöki és mérnökinformatikusi BSc+MSc (IMSc) program:
Figyelj, hogy bent maradhass, csatlakozz, ha csatlakozhatsz!

 Tájékoztató és felhívás
2021. január 2.

1.    Korábbi tájékoztatóinkban arra bíztattuk az IMSc programban résztvevő hallgatóinkat, hogy amennyiben – reményeink szerint – látnak fantáziát a program folytatásában, akkor ne feledjék, hogy ennek feltétele a mintatanterv szerinti haladás, 30 IMSc pont teljesítése (2020 szeptemberétől kezdőknek) és legalább 4.0, kredittel súlyozott tanulmányi átlag elérése.

2.    Azt is jeleztük, hogy a félév lezárását követően a Kar vezetése értékeli az IMSc program hallgatóinak tanulmányi munkáját, és az előző félévben elért tanulmányi átlag, valamint a megszerzett IMSc pontotok alapján a program résztvevőinek ösztöndíjat biztosít.

3.    A soron következő félév előkészítéséhez számba kell vennünk, hogy az IMSc program résztvevői közül kik azok, akik nem tudják, vagy nem akarják tanulmányaikat ennek keretei között folytatni.  Ennek érdekében kérjük, hogy a “Lejelentkezés” kérdőív minden pontját a 2021. január 1-e 0 órától 2021. január 29-én 24 óráig terjedő időszakban megválaszolni szíveskedjenek. Az esetleges lejelentkezés okának részletes indoklásával a program jobbítását tudják elősegíteni.

4.    Felhívjuk a műegyetemi tanulmányaikat a 2020/2021-es tanév első szemeszterében megkezdő, az első szemeszter végéig a mintatantervi előírásokat teljesítő, legalább 4.0 kredittel súlyozott tanulmányi átlagot elérő mérnökinformatikus és villamosmérnök hallgatóink figyelmét, hogy számukra – jelentkezésük esetén, 60-60 fős évfolyamlétszám erejéig – lehetőséget kínálunk az IMSc programhoz történő csatlakozásra. A felvételi döntés a létszámkorlát figyelembevételével meghatározott minimális tanulmányi átlag alapján („vonalhúzás”) történik.

5.    A becsatlakozással kapcsolatos döntéshez az érdeklődők szíves figyelmébe ajánljuk az IMSc program Tájékoztatóját, amely a legtöbb kérdésben kellő részletességű iránymutatást ad, valamint annak a Nyilatkozatnak a szövegét, amelynek aláírással történő elfogadása az IMSc programhoz csatlakozás, ill. a programban történő további részvétel feltétele.

6.    A program iránt érdeklődő, a fenti 4. pontban foglalt feltételeknek megfelelni, és a fenti 5. pontban szereplő Nyilatkozat aláírását vállalni tudó hallgatók a “Jelentkezés” kérdőív 2021. január 1-e 0 órától 2021. január 29-én 24 óráig terjedő időszakban történő kitöltésével jelezhetik csatlakozási szándékukat. A programban már részt vevő hallgatóknak természetesen nem kell újabb jelentkezést leadniuk. A felvételi döntésről 2021. január végéig kapnak tájékoztatást.

7.    A programhoz kapcsolódókat – a felvételt nem befolyásoló – motivációs beszélgetésre hívjuk, amelyre 2021. február elején kerül sor.

8.    A programban jelentős változások történtek 2020 szeptemberétől - kérem olvassa át figyelmesen az IMSc program frissített tájékoztató oldalait ! (http://imsc.vik.bme.hu/)

Dr. Sujbert László
dékánhelyettes

Dr. Charaf Hassan
dékán