Jól teljesítenek az üzemmérnök-informatikusok

2020. december 11.

2020 szeptemberében kezdték meg céges gyakorlati évüket azok az informatikus hallgatók, akik elsőként szerezhetik meg diplomájukat a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2018-ban indult új, 6 szemeszteres BProf üzemmérnök-informatikus képzésén. A vállalatok beszámoltak az első negyedév tapasztalatairól: kiderült, hogy kivétel nélkül mind a 40 befogadó cég elégedett a kooperatív képzésben résztvevő hallgatók tudásával és képességeivel.

A BME VIK felkérésére a Schönherz Iskolaszövetkezet feltérképezte az első negyedév tapasztalatait, amelynek során 40 vállalat 80 százaléka külön kiemelte a hallgatók magas minőségű szakmai felkészültségét, illetve a meglepően gyors beilleszkedést – mint nyilatkozták, mind a home office adta keretek között, mind az egyetemi teendők mellett az elvárt szinten teljesítettek a gyakornokok. A munkához való pozitív hozzáállásuk, szorgalmuk és nyitottságuk nagyban segítette a közös munkát: az első pár hétben szerzett gyakorlati tapasztalatot mára könnyedén integrálják a mindennapi feladatokba, és a képzéssel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségeiket is pontosan teljesítik.

Teljes cikk

https://itbusiness.hu/technology/human/oktatas/jol-teljesitenek-az-elso-bprof-uzemmernok-informatikusok