Gyermekjogok világnapja 20191120

2019. november 20.

A Gyermekjogok Világnapjához a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként csatlakozott a Műegyetem. Az UNICEF gyermeknagykövete több száz egyetemi hallgató előtt olvasta fel az üzenetet arról, mit jelent, ha meghallgatják a gyerekeket.

November 20-án  a BME saját programmal is csatlakozott a hazai rendezvénysorozathoz, mert egyetemi környezetben a gyermekek tehetségének, képességeinek kibontakoztatásához, a tanuláshoz való joga különösen nagy jelentőséggel bír. A délelőtt folyamán a gyermekek rövid időre szimbolikusan átvették az egyetemi katedrát, hallatták a hangjukat. Dr. Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes Kódolástechnika előadásának kezdetén az UNICEF gyermeknagykövete, a 11 éves Bálint a gyermekjogokról és azok jelentőségéről beszélt a közönségnek.

Mondandóját nem csak a több száz műegyetemista, hanem a köztük helyet foglaló, a Burattino Gyermekotthon 5 fiatal meghívottja is elmélyülten hallgatta, akik ezt követően a BME Ipar 4.0 Technológiai Központban olyan innovációkkal ismerkedhettek meg, mint például a 3D nyomtatás, az önvezető járművek, vagy a rádiófrekvenciás azonosítás.

A gyerekegyetem plusz november 16-i előadása is a gyerekjogokra hívta fel a figyelmet.

http://www.bme.hu/hirek/201191120/Toretlen_a_BME_Gyerekegyetem_Plusz_sikere