H-SPACE 2019 konferencia a Műegyetemen

2019. március 7.

Ötödik alkalommal szerveztek nemzetközi űrkonferenciát a Műegyetemen, ahol a szakterület nemzetközi és hazai kiválóságai tartottak előadást.

„Ebben az évben ünnepeli a világ a ’legnagyobb kis lépés’ ötvenedik születésnapját, azaz azt az eseményt, hogy az emberiség – történelmében először – eljutott egy másik égitest, a Hold felszínére” – emlékeztetett Kovács Kálmán, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Egyesült Innovációs és Tudásközpont (EIT) igazgatója, a rendezvény egyik tásrszervezője, aki a Műegyetem Központi épületének dísztermében tartott H-Space 2019 megnyitóján a házigazda BME nevében üdvözölte a közönséget. Kiemelte, az ötödik alkalommal megszervezett konferencia ezúttal is az űrkutatás és az űrtevékenység széles spektrumát lefedő előadásokra fókuszál, amelyek mellett idén a víz és környezetünk témája kapott kiemelten fontos szerepet. Mint fogalmazott, a seregszemle a magyar és külföldi szakemberek számára egyaránt nyitott, és két fő célkitűzés köré épül: az egyik a személyes kapcsolatrendszer kialakításának elősegítése, a másik az ötletek, módszerek, megoldások nyújtása azért, hogy a résztvevők azután saját műhelyükbe visszatérve alkalmazhassák ezeket. Hangsúlyozta, az eseménnyel a legszélesebb szakmai kört igyekeztek megszólítani: oktatókat, kutatókat, ipari szereplőket. Emellett megjegyezte, kollégáival nagyon büszkék a műegyetemi kötődésű kiválóságainak a nemzetközi űrkutatás fejlődéséért tett erőfeszítéseire: „a múltban olyan kvalitású tudósok tanultak vagy tevékenykedtek itt, mint például Bay Zoltán, Kármán Tódor, vagy Pavlics Ferenc, napjainkban pedig Gschwindt András”.

Teljes cikk