Hogyan viselkedik az 5G beltérben?

2018. március 6.

A mobil 5G nyomában

A másik nyertes projekt egy „Mobil 5G hullámterjedési mérőberendezés”, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán fejlesztenek ki jelenlegi és korábbi kutatásokra alapozva. Az MTA székházában tartott ünnepségen jelen volt Csurgai-Horváth László, a BME docense, akit a projektről és hátteréről kérdeztünk.

"A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan tanszéken illetve elődjén, a Mikrohullámú Híradástechnika tanszéken hagyományosan, nagyon régóta, több mint negyven éve folyik űrkutatással kapcsolatos tevékenység. Nekünk az utóbbi években volt több sikeres, ESÁ-s, űrkutatással kapcsolatos pályázatunk, például egy nagyon nagy frekvenciás hullámterjedési kísérlet, amit az Alphasat nevű műholdon keresztül végeztünk, és ennek kapcsán fejlesztettünk mindenféle műholdas kommunikációs eszközt. Amikor ez a technológiatranszfer-pályázat megjelent, akkor arra gondoltunk, hogy ezt lehetne használni földi alkalmazásban is, mert egészen véletlenül az 5G-s mobiltelefon-hálózatok, amik a jövő mobilhálózatai lesznek, nagyon sok frekvencián működnek majd, és érdekes módon az egyik frekvenciasáv pont az lesz, amit a műholdas kísérletben is használtunk. Mivel ezek nagyon nagy, 40 GHz körüli frekvenciák, ezért nagyon fontos tudni, hogy a rádióhullámok pontosan hogyan terjednek, hogyan viselkednek, mondjuk épületek között, épületeken belül. Minél nagyobb a frekvenciája, annál inkább úgy viselkedik a rádióhullám, mint a fény: hajlamos tárgyakról visszaverődni, sokkal jobban el is nyelődik, falon nem is hatol át, ezért az ilyen rendszerek tervezésénél fokozottan figyelembe kell venni ezeket a jelenségeket" – magyarázta Csurgai-Horváth László.

Teljes cikk az index.hu oldalon

A bme.hu tudósítása