Jelentkezz az IMSc programra!

2016. június 15.

IMSc program elhivatottaknak

Az integrált programok mindegyike az egyébként is meghirdetett, szakterületileg egymásra épülő BSc és MSc programok rugalmas, tipikusan öt év alatt teljesíthető összekapcsolása. A programban való részvétel kevés kivétellel összetett minőségi kritériumok teljesítése esetén lehetséges: egyértelművé téve, hogy a program csak a kifejezetten jól és időben teljesítők részére hozzáférhető.

Hallgatói tájékoztató a képzésről: 2016. június 23. csütörtök 15.00 QB F08

Jelentkezési határidő: 2016. június 26. (vasárnap) 24.00

Jelentkezési felület

Kik csatlakozhatnak?

Azok esetében, akik egyetemi tanulmányaikat 2015 szeptemberében kezdték meg, és 2016-ban az integrált képzési program harmadik szemeszteréhez kívánnak csatlakozni:
- Létszámkeret mindkét szakon külön-külön 60-60 fő.
- A Kar azon hallgatóinak jelentkezését fogadja, akik a mintatantervben a 2. szemeszter végéig előírt valamennyi tantárgyat teljesítették, és a 2. szemeszterben a kredittel súlyozott tanulmányi átlaguk legalább 4.0. A felvételi döntés a létszámkorlát figyelembevételével meghatározott tanulmányi átlag minimum ("vonalhúzás") alapján történik.

Részletes tájékoztató

A tennivalók ütemezése