BSc diploma megszerzésének lehetősége a BME VIK normál (ötéves) képzését elkezdett hallgatók számára

(Elfogadta a Kari Tanács 2006. március 14-i ülése, módosította 2008. szeptember 16-án)

  1. A normál (ötéves) képzésből a BSc képzésbe való átvétel itt nem érintett kérdéseiben az "Átvételi szabályzat" rendelkezéseit kell alkalmazni. A Kari Tanács döntése alapján erre az átvételre az ösztöndíjindexre vonatkozó kritérium nem vonatkozik.
  2. Az átvétel nem kötelező, az átvételről való döntést az átvételt kérő kérvénye alapján a Tanulmányi Bizottság hozza. 
  3. Az átvétel során, a hallgató kívánságát is figyelembe véve, arra a szakirányra kerülhet, amelyiken a normál képzésben tanulók besorolása után még hely van.  Az átvétel gyakorlati lebonyolítása lényegében egy  szakirány-választási besorolás, amelyben a hallgató vállalja a BSc diploma megszerzéséhez szükséges feltételek teljesítését, és ennek végén a BSc diplomát elfogadja. A szakirányra való besoroláshoz a BSc-re vonatkozó kritériumokat kell teljesíteni, vagy a teljesítést elvállalni.
  4. A hallgató előzetes átvétel alapján továbbra is az ötéves képzésben folytatja tanulmányait, mindaddig, amíg el nem éri a BSc szakdolgozat felvételéhez szükséges szintet. Ekkor átkerül a BSc képzésre. A BSc szakdolgozattal együtt felvett tárgyak teljesítése után kerülhet sor a záróvizsgára és a szakdolgozat megvédésére.
  5. A BSc diploma megszerzéséhez a normál képzésből a BSc-be akkreditálható teljesítések (a korábban elfogadott táblázat szerinti) kreditpontjain felül a BSc szakiránynak megfelelő krediteket kell megszerezni, vagyis
    1. a mérnök informatikus szakon (44 kredit)
      • a hagyományos szakirány három szakirány elméleti tárgyát, (3x5=15 kredit)
      • a hagyományos szakirány első kettő szakirány-laborját, (2x3=6 kredit)
      • egy féléves, 6 órás (célszerűen a szakdolgozat témájához csatlakozó) önálló labort, (8 kredit)
      • szakdolgozatot (15 kredit),
    2. a villamosmérnöki szakon (44 kredit)
      • a szakirány első kettő szakirány elméleti tárgyát, (2x5=10 kredit)
      • a hagyományos szakirány első kettő szakirány-laborját, (2x3=6 kredit)
      • egy kötelezően választható tárgyat, (5 kredit)
      • egy féléves, 6 órás (célszerűen a szakdolgozat témájához csatlakozó) önálló labort, (8 kredit)
      • szakdolgozatot (15 kredit).

Ezeken felül a BSc mintatantervnek megfelelő összetételben kell megszerezni az előírt kreditpontokat (tárgyfelvétellel, vagy akkreditációval). A tárgymegfeleltetések kreditpontszámai úgy értendők, hogy

  1. ha a BSc képzésben nagyobb az előírt kreditszám, akkor az ötéves képzés tárgyának kreditpontszámát egy szakmai választható tárggyal ki kell pótolni
  2. ha az ötéves képzésben nagyobb a kreditszám, akkor  a BSc képzésben megadott kreditszámot írjuk jóvá, és a "maradék" kredit elszámolható az 1. pontban hiányzó kreditpontok helyett. 

A végleges követelményeket a szakirány-felelősök szabják meg, ezen pont alapján.

A tantervben mindkét szakon szerepelnek választható tárgyak. Ezeket a már elvégzett szakmai választható tárgyakkal lehet kipótolni, de elfogadhatók azok a min. 5 kredites, vizsgás tárgyak is, amik eddig az ötéves képzés tantervének részét képezték, de a BSc-ben már nem szerepelnek, vagy átkerültek az MSc-be.

Melléklet: átvételi szabályzat, akkreditációs táblázatok, időzítés:

Átvételi szabályzat

Villamosmérnöki szak  tárgymegfeleltetések  magyarázatok

Műszaki informatika szak  tárgymegfeleltetések  magyarázatok

 

 

 

Készítette a Kari Tanács Akkreditációs Albizottsága, 2006-03-02.