Gyorsjelentés az energetikai tanulmányi versenyrõl

2009. február 25.

A 147 csapatból� 28 jutott tovább a második fordulóba. A legjobb 5-5 csapat az április 10-i döntőben méri össze tudását.

Az Energetikai Szakkollégium a 2009-es év tavaszán hagyományteremtő szándékkal tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt.

A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését vártuk, amelyek �három fordulóban mérhetik össze tudásukat. Természetesen az egyenlő esélyek érdekében a középiskolás és az egyetemista indulókat külön kategóriában bíráljuk el.

A januári felhívásra összesen 147 csapat jelentkezett, azaz közel félezer főt sikerült megmozgatni. Kimagaslóan nagy a középiskolás csapatok részaránya (110), ami pozitívumként értékelhető, hiszen ők még javarészt a pályaválasztás előtt állnak. Az egyetemista csapatok viszonylag csekélyebb érdeklődése valószínűleg összhangban van a jelenleg a szakmának a felsőoktatásban képviselt részarányával, bár önmagában véve a 37 egyetemista csapat sem mondható rossz eredménynek.

Az első forduló egy külön erre a célra kialakított internetes felületen keresztül zajlott, egy feleletválasztós tesztet kellett kitölteni február 21-ig. Ez a tesztsor az energetika legkülönfélébb területét érintő 50 kérdést tartalmazott. Az egyetemisták között 13 míg a középiskolásoknál 15 csapat jutott tovább a második fordulóba, ahol egy esszét kell készíteniük. Ennek témája középiskolásoknál a megújuló energiaforrások hazai lehetőségei, míg egyetemistáknál egy adott paraméterekkel megadott fiktív ország jövőbeni energetika szerkezetének megtervezése, a lehetséges fejlődés irányainak felvázolása. A legjobb 5-5 csapat szerepelhet majd az április 10-én Budapesten megrendezésre kerülő helyszíni döntőben. A helyszíni döntőn többféle feladat várja a résztvevőket, rövid és kifejtős jellegű kérdések, vaktérképek, a magyar energetikai ipar nagy alakjainak életútját bemutató feladatok egyaránt várhatóak. A döntő napján a csapatok számára látogatást szervezünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nagyfeszültségű Laboratóriumába, illetve a Jendrassik György Hőtechnikai laboratóriumba.

A szakkollégium hosszú távú tervei között szerepel, hogy ezt a versenyt évente megrendezze.

A verseny elsődleges célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a szakmára, melyet jogosan tartanak a 21. század legnagyobb kihívásának, mely töretlenül fejlődik, és szüksége van tehetséges fiatalokra. A verseny alatt reményeink szerint egy kicsit közelebb kerülnek ezek a fiatalok ehhez a szakmához, sőt talán a későbbiekben ezen a területen is fognak majd elhelyezkedni.

Bővebb információ: www.eszk.org