Artemis és AAL szakmai nap

2014. május 16.

„Artemis és AAL Napot” tartott 2014. május 7-én a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Egészségipari Mérnöki Tudásközpontja (EMT), Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéke (MIT), valamint Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke (AUT). Az élő bemutatókkal kísért rendezvényen a mintegy 40 érdeklődő először általános információkat hallgathatott meg az Európai Unió AAL (Active Assisted Living, korábban Ambient Assisted Living Joint Programme) Közös Programjának, valamint a korábbi Artemis és ENIAC programjait összevonó, valamint az okos rendszerekkel (EPoSS) kiegészülő ECSEL (Electronic Components and Systems for European Leadership) kutatási programjának jövőjéről, továbbá a programokban való hazai részvétel lehetőségeiről.

Divinyi Ágnes, az AAL nemzeti kapcsolattartója (Nemzeti Innovációs Hivatal, NIH) elmondta: Az AAL Közös Program új pályázata a „Care for the Future – Gondoskodj a jövőről” témakörhöz kapcsolódik. A programban csak olyan nemzetközi konzorciumok vehetnek részt, amelyek tagjai között legalább egy kis- és középvállalkozás, valamint egy végfelhasználói szervezet szerepel. A konzorciumokban hazai szervezetek is részt vehetnek; a magyar költségvetés 750 ezer euróval járul hozzá a programhoz. A teljes, angol nyelvű anyag beadási határideje 2014. június 26. A NIH 2014. május 16-án információs napot tart a témában.

A rendezvény programja

Május 6-án az Európa Tanács jogszabályokat fogadott el az új generációs köz- és magánegyüttműködésekről (PPP). Az új jogszabályok értelmében a jövő PPP-szervezetei az Európai Unió kutatási és innovációs keretprogramja, a Horizon 2020 keretén belül széles körű és hosszú távú innovációs projekteket valósíthatnak meg. A PPP öt területet fed le, ezek egyike az ECSEL kutatási program, amelynek alapvető célja, hogy erős és versenyképes elektronikai alkatrész- és rendszeripar jöjjön létre az EU-ban. A tagországi társfinanszírozás körülbelül 1,2 milliárd euró, ebből a magyar költségvetési támogatás 2014-re 1,5 millió euró.

További információ

A két összefoglaló előadást követően néhány projekt gyakorlati eredményeit mutatták be a szakértők.

- CONCERTO projekt (Artemis program): Garantált komponens-összeállítás round-trip analízissel hatékony energiafelhasználású, nagy integritású, többmagos rendszerek számára

Horváth Ákos (BME MIT)

Tóth András (BME EMT)

Lengyel László (BME AUT)

 - R5-COP projekt (Artemis program)

Majzik István (BME MIT)

 - ARROWHEAD projekt (Artemis program)

Varga Pál (AITIA International Informatikai Zrt.)

 - M3W projekt (AAL program): Szellemi frissesség monitorozása

Dr. Hanák Péter (BME EMT)

 - CCE projekt (AAL program) és TeleNyugi

Vajda Lóránt (BME EMT)