Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj 2012 átadása 2012. november 5.

2012. november 5.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, hagyományaihoz híven, ebben az évben is felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémiával közösen, 1997-ben alapított Akadémiai—Szabadalmi Nívódíj adományozását a kiemelkedő feltalálói és� tudományos tevékenység elismerésére, melynek fogadtatása a korábbi években megerősítette azt a meggyőződést, hogy az iparjogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megmérettetés próbáját is kiálló kutatási eredmények megbecsülése fontos szerepet játszik az alkotók és tevékenységük társadalmi elismerésében.

Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj elismerésben részesültek 2012-ben:

Dr. Sántha Hunor orvos, orvosbiológiai mérnök, villamosmérnöki PhD, egyetemi docens és Dr. Harsányi Gábor villamosmérnök DSc, tanszékvezető egyetemi tanár; a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elektronikai technológia tanszék kutatói – megosztva.

A díjazott kutatók a Műegyetemen végzett iskolateremtő multidiszciplináris munkásságuk eredményeként, mindeddig tizenhárom – orvosbiológiai-mérnöki témájú - szolgálati szabadalomban testet öltött találmányukkal kiemelkedő iparjogvédelmi portfoliót hoztak létre fő kutatási területeiken, az elektronikai technológiák kiaknázásával bioérzékelő alapú ill. mikrofluidikai eszközök készítésében.

A bioszenzorok készítése és multi-bioszenzorok megvalósítása, non-invazív orvosi diagnosztikai eszközök és módszerek fejlesztése terén elért kiemelkedő eredmények a Harsányi Gábor által az orvosbiológiai felhasználású érzékelők kutatására-fejlesztésére és oktatására a ’90-es években indított új interdiszciplináris program gyümölcse. A ma Érzékelők és Mikrofluidika Laboratórium néven ismert tudományos műhely – melynek vezetését Sántha Hunor 2004-ben vette át, 2011-ben a BME doktori tanácsa a Műegyetem 3 legkiválóbb laborja közé sorolta.�

A kutatásokhoz elnyert pályázati források lehetővé tették, hogy a labor ma már világszínvonalon, több tekintetben is unikális berendezés-parkkal működjön, hozzájárulva ahhoz, hogy a hagyományosan erős orvosi-elektronikai iparágnál több szakmát átfogó orvosbiológiai-mérnöki ipar formálódhasson, erősödhessen hazánkban.�