BME VIK siker a Kairos Society Fórumán

2012. február 7.

Február 2-5. között immár negyedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi Kairos Society csúcstalálkozóját New Yorkban. A legjobb 50 diákvállalkozás közé jutott 2 magyar projekt is, köztük a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói által alapított Clariton Kft. Hand-in- Scan nevű, a kézfertőtlenítés hatékonyságát elősegítő megoldása.

A 22 éves fiatal vállalkozó Ankur Jain (Naveen Jain szoftver milliárdos fia) által alapított közösség célja a fiatalok vállalkozásainak elősegítése. A 350 fiatal vállalkozó mellett 150 elismert nemzetközi vezető, valamint a sajtó képviselői vettek részt a találkozón. A legjobb 50 közé jutott vállalkozásoknak lehetőségük nyílt a New York-i Tőzsde épületében bemutatni projektjeiket, a műegyetemi csapatot Róna Péter egészségügyi mérnök-hallgató képviselte. A BME kutatói és diákjai által alapított Clariton Kft. a Hand-in-Scan nevű megoldását mutatta be, mely a kórházi fertőzések megelőzése területén számít úttörőnek. A BME diákjai által kitalált eszköz már több nemzetközi innovációs versenyen ért el helyezést, ezek közül a Kairos Top 50 díj – melyet a Forbes adott át – kiemelkedőnek számít. A fejlesztést a Műegyetemi Technológia és Tudástranszfer Iroda kiemelt pilot projektként támogatja.

A Hand-in-Scan innovációról bővebben a http://www.handinscan.com/ oldalon lehet olvasni.

A legjobb 50 diákvállalkozásról a http://kairos50.com/ oldalon olvasható további információ