BME tudáscentrum épül Balatonfüreden

2020. július 20.

Az ITBusiness alapján: 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Balatonfüredi tudáscentrumának pénteki bejárásán Palkovics László kiemelte: a magyar tudományos élet Budapest centrumú, a kutatási tevékenység kétharmada Budapesthez vagy Pest megyéhez köthető. Ezen szeretnének változtatni a klasszikus egyetemi városok mellett más települések – például Balatonfüred, Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg – bevonásával, hogy a közelben működő vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha Budapest vagy valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének. 

A tudományos innovációs parkok rendszere Európában ismert, a kormány az egyetemekkel közösen szeretné maximálisan kihasználni azt a lehetőséget, ami a különböző szereplők együttműködésében rejlik - közölte Palkovics László. A miniszter kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvánnyal való küzdelem nemcsak a pandémiás helyzet kezelését jelentette, a gazdasági nehézségekre is fel kellett készülni. 

........

Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának karjának dékánja hangsúlyozta: a tudáscentrum a vállalati igényeknek megfelelő kutatásokra, egyszerű, „tűszerű" képzésekre, illetve kutatási infrastruktúra biztosítására is alkalmas lesz.

Teljes cikk


Az 1,9 milliárd forintból megvalósuló Balatonfüredi Tudáscentrum kialakítása 2018-ban kezdődött és 2021 májusáig tart. A közel kétezer négyzetméteres komplexum több száz hallgatói férőhellyel és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik majd. Kialakítanak kilenc oktató és négy kutató helyiséget, két előadótermet és négy tárgyalót, a központban 275 hallgatói munkaállomás működik majd.

bme.hu cikk