Villamosmérnök és gépészmérnök páros a Budapest-Bamako rally-n

2020. április 9.

Több mint 17 ezer kilométert megtéve 12 országban járt az idei Budapest-Bamako-rally műegyetemi párosa. A fiatalok épségben értek haza majd meséltek a nem mindennapi kalandról.

„2018-ban merészet álmodtunk. Elhatároztuk, hogy elindulunk az afrikai versenyen. Mindkettőnk nagy vágya teljesült azzal, hogy végül sikerült rajthoz állnunk a saját fejlesztésű járművünkkel, amelyen csaknem egy évet dolgoztunk. A munkához szükséges infrastruktúrát, a műhelymunkák helyszínét és szerszámgépeket a BME biztosította a G épületben” – ecsetelték immáron a hatalmas túra után az Ozmium csapat tagjai: Mohácsi Bálint, a BME Gépészmérnöki Karán végzett (GPK) gépészmérnök, a Gyártástudomány és -technológia Tanszék (GTT) egyik forgácsolással és célhardver-fejlesztéssel foglalkozó spin-off vállalatának szakembere, és Petrovszki Gergő villamosmérnök, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Elektronikai Technológia Tanszéke (ETT) elektrotechnikai kurzusainak egyik külső óraadója. Mint mondták: az idei futam nem volt könnyű, a végállomás minden eddiginél messzebb, Nyugat-Afrika szívében, Sierra Leonéban volt.

https://www.bme.hu/hirek/20200409/Sajat_hatarainkat_feszegettuk_a_fel_vilag_atszelesevel