Új kikötőbe ért a BME! Diplomaosztó ünnepség külföldi hallgatóknak

2018. július 17.

A BME hat karának különféle angol nyelvű szakjaira csaknem ötven országból jönnek rendszeresen diákok. 2018 júliusában csaknem 30 nemzet tagjai, összesen 89-en végeztek az intézményben, a legtöbben törökök, ecuadoriak, szíriaiak, kínaiak, jordániaiak, pakisztániak. Jelentős részük (34 fő) a Villamosmérnöki és Informatikai Kar képzésének résztvevője volt, a többi kar egyenként mintegy tucatnyi tanulónak osztott ki oklevelet.

"Walaa Ayyad palesztin MSc építészhallgató egyike volt a végzősök nevében búcsúzó diplomásoknak. Visszaemlékezett arra, hogy menekültként és építészként kissé bizonytalan, tétova és védekező személyiséggel érkezett a Műegyetemre, ami tervezői képességeit is negatívan befolyásolta.  Kiemelte, „mérnökként küldetésünk, hogy megváltoztassuk a világot: a BME megtanított a valós kérdések megismerésére, az egyszerűségre, és reményt adott. A munkám lassanként letisztult, a végeredmény pedig tükrözte a lelki nyugalmamat. Rájöttem, hogy az itt szerzett tudás nélkülözhetetlen kincs, ez felszabadította a pozitív energiákat és világossá tette a vágyat, hogy tapasztalataimat hazámba visszatérve megosszam másokkal is”.- tudósít a bme.hu.

Teljes cikk