Középiskolai tanárok elismerése

2016. november 10.

Átadták a 2016. évi Pro Progressio díjakat a műszaki és természettudományi képzés  népszerűsítéséért 

Több mint tízmillió Ft támogatás középiskoláknak és pedagógusoknak a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért.

 

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége - a középiskolától kezdve a doktori képzésig - az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

 2016-ban - immár nyolcadik  alkalommal - 10 középiskolai tanár és 11 középiskola kapta meg a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt.

A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

 Az alapítvány az elmúlt 8 évben több mint 80 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 400.000 Ft-os díjban, illetve több mint 100 középiskolának  nyújtott több mint 30 millió Ft-os támogatást, hozzájárulva  természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

 Az elismeréseket Józsa János rektor és számos vendég jelenlétében Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adták át 

Díjazottak 2016

Középiskolák

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest

Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai

Középiskolája és Kollégiuma

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

Miskolci Herman Ottó Gimnázium

Óbudai Árpád Gimnázium

Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen

Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és

Gimnáziuma

 

Pedagógusok

 

Borbényiné Molnár Hajnalka

Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

 

Csák László

BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakközépiskola, Budapest

 

Hajduné Dienes Szilvia

Kalocsai Szent István Gimnázium

 

Dr. Jámbrik Katalin

Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

 

Keglevich Kristóf

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

 

M. Kovács Éva

Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma

 

Matos Zoltán

 SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged

 

Richlik-Horváthv Katalin

Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont, Budapest

 

Szabó László

Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskolaés Kollégium

 

Takács Imre

Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

Kiadvány