Hallgatói szakmai szervezetek elismerése

2016. november 9.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatóinak innovatív műszaki kezdeményezései nyertek támogatást a Siemens pályázatán. A vállalat mintegy két és fél millió forinttal segíti a kiválasztott diákokat; többek között olyan projektek megvalósítását is ösztönzi, mint például elektromos hajtású versenyautó megépítése, speciális dízelmotor és lósántaság vizsgáló eszköz fejlesztése. 

A Siemens célja, hogy segítse a fiatalok szakmai előmenetelét azáltal, hogy társadalmilag és gazdaságilag is hasznos projektek megvalósításához járul hozzá. A vállalat a BME Pro Progressio alapítványán keresztül a leendő villamos-, gépész- és közlekedésmérnökök kezdeményezéseit, diákcsoportok munkáját, valamint diplomamunkák megvalósítását ösztönzi összesen 2 552 000 forint értékben.

 A támogatott projekt között szerepel egy lósántaság-vizsgáló eszköz fejlesztése is, amit Bocsó Dániel, a BME harmadéves, mechatronikai mérnök szakos hallgatója tervezett. „A lovak megbetegedésének legsúlyosabb tünete a sántaság, de ezt ma az orvosok és az állatbarátok is csak szemmel tudják megállapítani. Ezért terveztem a mérőeszközt, amivel korai fázisban megállapíthatók a sántaságára utaló jelek” – mesélte Dániel a terveiről. A szenzoros eszköz előnye, hogy nem igényel laborkörülményeket, így az állatok természetes közegükben vizsgálhatók.

 

Az elbíráláskor fontos volt, hogy gazdaságilag és társadalmilag is hasznos projekteket támogassunk. Az innovatív ötleteken alapuló pályázatok megvalósítása során jelentős gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek majd a hallgatók, hiszen kivitelezésük sok esetben a tapasztalt mérnököket is kihívások elé állítaná” – mondta Zeitler Balázs, a Siemens Zrt. kutatás-fejlesztési részlegének gazdasági vezetője.

A vállalat 12 diákcsoport egy-egy projektjét támogatja. Többek között egyedi tervezésű, egyhengeres dízelmotor fejlesztését, elektromos autó gépészeti tervezését és megvalósítását ösztönzi. Utóbbi fejlesztéssel az egyetemisták versenybe szállhatnak majd a 2017-es londoni Shell Eco Maratonon, amely 30 éve inspirálja a fiatalokat szerte a világban, hogy energiahatékony járműveket tervezzenek és építsenek. A hallgatói csoportok munkáján kívül a vállalat szakkollégiumok tudományos életének fellendítéséhez járul hozzá, valamint öt fiatal szakdolgozatát és egy diplomatervet is díjazott.

A pályázat nyerteseinek Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át az elismerést jelző oklevelet. „A beérkezett pályázatokból is látszik, hogy hatalmas potenciál rejlik a fiatalokban. Sok sikert kívánok projektjeik megvalósításához! Hosszú utat kell még bejárniuk, amely során nem csak mérnöki tudásukra, de kreativitásra és kitartásra is szükségük lesz. Bízom benne, hogy sikerrel veszik majd az akadályokat, a későbbiekben akár velünk, a Siemens csapatában” – emelte ki a vállalat vezetője.